Fotó: Haáz Vince
Szeben megyében már 1,59-es tanulmányi átlaggal rendelkező diák is érdemösztöndíjban részesülhet, miután a 2023–2024-es tanévtől módosult az ösztöndíjak odaítélésének módszertana. A megyében még három 5-ös alatti átlaggal rendelkező tanuló van, aki ösztöndíjat kap – irányította rá a figyelmet a Turnul Sfatului helyi portál.
2023. október 25., 15:312023. október 25., 15:31
Mint ismeretes, az új oktatási törvény értelmében az érdemösztöndíjnak már nincs átlaghatára. Vagyis a pénzt osztályonként biztosítják, a tanulmányi átlag alapján összeállított lajstrom első 30 harminc százalékába beleférő diákoknak. Így fordulhat elő, hogy az átmenőt jelentő 5-ös alatti átlaggal rendelkező diákok is kapnak érdemösztöndíjat ebben a tanévben.
az átlagot csak azoknak a diákoknak számítják ki, akik a nyolcadik osztály végén részt vettek az országos felmérőn, és számítógépes elosztás vagy a szakiskolai elosztás alapján helyet kaptak” – idézte a portál a Szeben megyei tanfelügyelőség képviselőit.
A cikk szerint az 1,59-es tanulmányi átlaggal rendelkező diák szakoktatásban tanul, a kiskapusi Nicolae Teclu szakközépiskola 9. osztályában. A következő legalacsonyabb átlag 1,85, a jogosult a medgyesi Automecanica szakközépiskola diákja. Két másik érdemösztöndíjas diák is akad, akiknek az átlaga 5-ös alatt van: 3,47-tel szintén az Automecanicában sikerült ösztöndíjhoz jutni, míg a 3,52-es átlaggal bíró ösztöndíjas is medgyesi, ő viszont a Mediensis szakközépiskola diákja.
Elküldte az oktatási minisztérium a Hivatalos Közlönynek megjelentetésre az iskolai ösztöndíjak megítélésének keretmódszertanát, mely kissé változott a tanév kezdete előtt közölt tervekhez képest.
Átalakította az oktatási minisztérium a közoktatásban részt vevő diákok számára kiírt ösztöndíjrendszert. Ezek szerint a 2023-2024-es tanévtől 6 különböző ösztöndíjban részesülhetnek a diákok.
A kolozsvári Kétágú-templom tornyában működő Hóstáti Múzeumba látogattunk el a Gazdaszemmel sorozat e heti videós riportjában.
Van-e logika Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesült Államok elnökének a vonalvezetésében? A Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa udvarán tartott kedd délutáni pódiumbeszélgetés résztvevői szerint nem könnyű ezt felfedezni, de minden bizonnyal van.
Nagyon sok összetevője van annak, hogy a külhoni magyarok többsége a Fidesz-KDNP-t támogatja, ugyanakkor igazságtalan és alaptalan elmarasztalni őket amiatt, hogy részt vesznek a magyarországi választáson – hangzott el a Kolozsvári Magyar Napokon.
Munkagépekből mintegy 2000 liter gázolajat lopott el az az öt Bihar megyei fiatal, akik ellen minősített lopás vádjával nyomoz a rendőrség. Valamennyiüket őrizetbe vették.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) Fehér, Kolozs és Szeben megyei folyókra.
A fiatalok közösségei rendkívül fontosak, mert ők jelentik a jövőt, a cserkészet, a cserkészmozgalom pedig nagyon sok pozitív élményt és gyakorlati tapasztalatot ad a fiatalok számára – hangsúlyozta a közmédiának nyilatkozva Sulyok Tamás államfő.
Szíriai születésű kolozsvári városi közgyűlési tag vette védelmébe a feszületet, miután szerinte a nemrég lezajlott Untold fesztiválon egy fellépő meggyalázta a feszületet.
Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfő este a Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláján mondott beszédet a Kolozsvári Magyar Operában. Az ünnepséget követően a Krónika munkatársának nyilatkozott arról, hogy milyen élményekkel tér vissza az anyaországba.
A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.
Kigyulladt egy üzlethelyiség tetőszerkezet keddre virradóra Parajdon. A lángok két közeli vegyesboltban és egy tömbház két lakásában is károkat okoztak – számolt be a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
szóljon hozzá!