2009. június 25., 09:242009. június 25., 09:24
Mezei János gyergyószentmiklósi polgármester a Krónikának elmondta, számításai szerint a kormánypályázathoz szükséges önrész összege meghaladhatja a város teljes költségvetésének értékét. Emiatt már korábban több fűtéshálózat-felújítást végző céget megkerestek és ajánlatot kértek, mert egy szakmai befektető bevonását látták csupán lehetségesnek a gyergyószentmiklósi fűtés- és melegvíz-gondok orvoslására.
Amint arról lapunkban is több ízben beszámoltunk, a Hargita megyei város közel két évtizede fűtés- és melegvíz-problémákkal küszködik, időről időre kiesések vannak a szolgáltatásban, és nem oldotta meg a problémát az sem, hogy időközben a város hőközpontjait rácsatlakoztatták a földgázhálózatra. A helyzet rendezésére a legkedvezőbb ajánlatot az RFV Nyrt. tette – tudtuk meg a polgármestertől, és az elöljáró már múlt év novemberében tanácsi határozattervezetet tett a tanácsosok elé.
A javaslatot a többségben lévő MPP-frakció elfogadta, az RMDSZ-frakció ugyan testületileg ellene szavazott, ám így is megvolt a szükséges többség arra az elvi döntésre, hogy szakmai befektető bevonásával, külföldi tőkéből oldják meg a város lakónegyedeiben a fűtéshálózat korszerűsítését.
Mezei János polgármester viszont nem vállalta a további tárgyalásokat, mint mondta azért, mert „mindenkinek be kell látnia, mekkora horderejű döntésről van szó”, és ha a tanácsosok egy része nem ért egyet ezzel a változattal, akkor inkább olyan megoldást kell keresni, amellyel mindenki egyetért. Ezt követően többször is Bukarestben járt pályázati lehetőségek után kutatva a különféle minisztériumokban, és időközben Pál Árpád RMDSZ-es képviselő is kereste erre a lehetőségeket.
A nyár elején azonban – Mezei állítása szerint – kiderült, hogy nincs olyan pályázati csomag, amelyhez ne lenne szükséges a tetemes önrész, emiatt újra felvetette a problémát a tanácsülésen. Annál is inkább, mert, mint ismeretes, a Hargita Gáz Rt. ismét elzárta a gázcsapot a kifizetetlen számlák miatt. Ekkor az RMDSZ-frakció is elvi beleegyezését adta a szakmai befektetővel folytatandó tárgyalások újrakezdéséhez. Ezért kereste meg a polgármester ismét az RFV Nyrt.-t és másik két beruházót.
Mezei kifejtette, ha a tárgyalások sikerrel járnak, a szerződés a GO Rt. távhőszolgáltatásának át adásáról szólna, de szó nincs arról, hogy „magánkézre akarják juttatni a város vagyonát”. Hozzátette, ha tárgyalások és az ezt követő procedurális eljárások akadálymentesen zajlanak, leghamarabb két hónap múlva kezdhetné el a munkálatokat a majdani befektető. A fűtésár alakulására vonatkozóan a polgármester kifejtette: mindenképp megemelkedik a szolgáltatás ára, ugyanis rövidesen megszűnik a fűtésszámlák állami támogatása.
Halálra gázolt a vonat kedd este egy 67 éves nőt a Szeben megyei Mikeszászán (Micăsasa) – közölte a megyei rendőrség.
Igazi síparadicsom épülhet a Bánságban az ország jelenlegi leghosszabb sípályája mentén, amelyet már lesiklásra alkalmassá tettek a Szemenik-hegységben, viszont a java csak ezután jön a 40 millió eurót felemésztő nagyberuházásnak köszönhetően.
Tűz ütött ki kedd reggel a temesvári megyei kórház egyik kórtermében. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, és a szomszédos kórteremből két személy önként evakuálta magát.
Enyhe hipotermiás állapotban hoztak le a Máramarosi-havasokból egy ukrán férfit a hegyimentők és a határrendészek keddre virradóra.
Akkreditált, a román oktatási minisztérium által elismert képzést indít ősztől pedagógusoknak az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány.
Zahoránszki Brigitta Máramaros megyei parlamenti képviselő a Krónikának elmondta: a szakemberek által javasolt megoldás láttán a rónaszékiek érzik, hogy a hatóságok nem közömbösek a helyzetük iránt.
Bevezették hétfőn az elárasztott parajdi sóbánya fölött kígyózó Korond-patak vizét az ebből a célból épített csőrendszerbe, és ezzel végéhez közelednek a bányánál zajló sürgősségi munkálatok az illetékesek szerint.
Románia régióinak nagy részén ingadozó lesz a hőmérséklet a következő két hétben, és esőzésekre is számítani lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) július 28. és augusztus 10. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
Összesen 19 800 lej értékű bírságot „Osztott szét” a csendőrség a Nagyváradon szombaton az önkormányzat tiltása ellenére megtartott Pride-felvonulás kapcsán.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztás van érvényben vasárnap estig az ország nyugati felén. Az ország keleti felében ugyanakkor harmadfokú, vörös jelzésű riasztást adtak ki kánikula miatt.