Fotó: Facebook/Spitalul Municipal Lugoj
Lezuhant egy darab a lugosi városi kórház egyik melléképületének mennyezetéből – írta az Agerpres. A Temes megyei munkaügyi felügyelőség kivizsgálást indított az ügyben.
2021. december 07., 13:302021. december 07., 13:30
Pavel Kasai, a munkaügyi felügyelőség vezetője a hírügynökségnek elmondta, hogy a kórház mosodájának plafonjából zuhant le egy darab. „Információink szerint szerencsére senki nem sérült meg, mert az eset éjszaka történt” – mondta az Agerpresnek Kasai. A felügyelő arról is beszámolt, hogy
Augusztus végén ugyanebben a kórházban, a műtőben levált a falról egy fertőtlenítő lámpa, melyet tavaly szereltek fel.
A munkaügyi felügyelőség abban az esetben is vizsgálatot indított.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat újból közzétette közösségi oldalán az AUR megalakulásáról és a szélsőséges nacionalista politikai párt programjáról szóló, sokkoló dokumentumfilmjét.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.
A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.
Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.
Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).
Az emberek sok év alatt felhalmozódott mérge csapódott le a megismételt elnökválasztás első fordulójában – értékelte a múlt vasárnapi szavazás eredményét Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónikának adott interjúban.
A héten elindultak a rakományszállítási szolgáltatások a nagyváradi repülőtéren.
szóljon hozzá!