Lear király helyett krimi

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

A Bicskei Zsuzsanna színművész elleni rablótámadás miatt elmaradt a sepsiszentgyörgyi bemutató Elmaradt a tegnap estére beharangozott Lear király-előadás bemutatója a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban. Pénteken éjjel ugyanis a próbáról hazaigyekvő Bicskei Zsuzsanna színésznőt ismeretlen tettesek megtámadták és bántalmazták, az incidens következtében a színésznő súlyos sérüléseket szenvedett. Pál Attila, a társulat gazdasági igazgatója arról tájékoztatta a Krónikát, hogy a támadók ki akarták tépni a színésznő kezéből a táskáját, majd lökdösni kezdték, emiatt Bicskei Zsuzsanna a földre esett.

2006. november 20., 00:002006. november 20., 00:00

Ekkor támadói elszaladtak. A városközpontban bekövetkezett támadás nyomán a művésznő bordatörést és koponyasérüléseket szenvedett, az orvosok szerint állapota nem súlyos, de legkevesebb háromhetes lábadozásra van szüksége.

Kiskorú támadók?
Lapunk érdeklődésére Corneliu Cîmpeanu, a sepsiszentgyörgyi rendőrség parancsnoka elmondta: az esetről a színház egyik tagjától értesült, az áldozat még nem tett hivatalos panaszt a rendőrségen. „Amint megtudtam, mi történt, azonnal a színésznő lakására küldtem egy nyomozót” – jelentette ki a rendőrparancsnok. Az áldozat beszámolójából egyelőre mindössze annyi derült ki, hogy két, 12–14 évesnek tűnő fiú támadt rá, akik vélhetően a táskáját akarták megszerezni. Cîmpeanu szerint a színésznő sokkos állapotban volt, így nem tudott pontos személyleírást adni támadóiról. Értesülésünk szerint a rendőrség további vizsgálatokat folytat a támadók azonosítása érdekében, és várhatóan rablási kísérlet vádjával indítanak ellenük bűnvádi eljárást.
Beugró kerestetik
A támadásban megsérült színésznő kiesése nyomán egy ideig úgy tűnt, hogy jövő évre tolódik William Shakespeare Lear király című tragédiájának bemutatója. Az előadásban Bicskei Zsuzsanna a Bolond szerepét alakította. „Ez a megoldás teljesen felborította volna a jövő évi műsortervünket, arról nem is beszélve, hogy képtelen lettem volna teljesíteni a színházat fenntartó önkormányzatnak tett vállalásomat” – nyilatkozta Bocsárdi László, a társulat igazgatója, az előadás rendezője. Bicskei helyettesítésére először Törőcsik Mari neve merült fel, tekintve, hogy a Lear király ugyancsak Bocsárdi által rendezett budapesti előadásában ezt a szerepet ő alakítja. Az elképzelést azonban Törőcsik Mari sűrű programja miatt hamar el kellett vetnie a sepsiszentgyörgyi színháznak, ezért a marosvásárhelyi színház művésznőjét, Fülöp B. Erzsébetet kérték fel a Bolond szerepére. A háromszéki társulat tegnap este már meg is tartotta első próbáját a megváltozott szereposztásban, s Bocsárdi László bízik benne, hogy november 28-án megtarthatják a Lear király sepsiszentgyörgyi bemutatóját. n

Fülöp B. Erzsébet: kihívás a szerep

Fülöp B. Erzsébet, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának színművésze felemás érzésekkel fogadta Bocsárdi László rendező felkérését, miszerint „ugorjon be” Bicskei Zsuzsanna helyett a Bolond szerepébe. Mint mondta: úgy érzi magát, mint az öreg király Shakespeare tragédiájában, azaz egyik szeme sír, a másik meg nevet. „Kihívás számomra ez a szerep, bár viszonylag kevés idő áll a rendelkezésemre, hogy behozzam a lemaradást a többi szereplőhöz képest. Nehéz feladat lesz, de biztató, hogy jó csapatban fogok dolgozni, s ez segít majd a próbák során” – mondta el a Krónikának a színésznő.

-----------


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 16., hétfő

Nagy műszaki kihívások elé állítja a kivitelezőt a Gyergyószékről induló autópálya-szakasz

A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) hétfőn kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Gyergyóditró és Grințieș közötti (2A jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására adta hírül az Agerpres hírügynökség.

Nagy műszaki kihívások elé állítja a kivitelezőt a Gyergyószékről induló autópálya-szakasz
2025. június 16., hétfő

A hétvégén is bőven akadt dolguk a hegyimentőknek

Az elmúlt 24 órában 17 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 18 személynek nyújtottak segítséget – számolt be hétfőn a Facebook-oldalán a Salvamont.

A hétvégén is bőven akadt dolguk a hegyimentőknek
2025. június 16., hétfő

A csendőröknek kellett elkergetniük a ház udvarán fára felmászott medvét az egyik erdélyi településen

A csendőröknek kellett elkergetniük vasárnap este egy medvebocsot, amely egy ház udvarán álló fára mászott fel a Fehér megyei Felsővidrához tartozó Mărtești faluban.

A csendőröknek kellett elkergetniük a ház udvarán fára felmászott medvét az egyik erdélyi településen
2025. június 16., hétfő

Újraindult a vízszolgáltatás Dicsőszentmártonban, sótalanító berendezést vásárolnak

Bár újraindult a dicsőszentmártoni vízmű, az általa szolgáltatott víz nem iható – derült ki vasárnap este.

Újraindult a vízszolgáltatás Dicsőszentmártonban, sótalanító berendezést vásárolnak
2025. június 15., vasárnap

Tovább nőtt a Kis-Küküllő vizének sótartalma Balázsfalvánál

A vasárnapi mérések szerint tovább nőtt a Kis-Küküllő vizének sótartalma Balázsfalvánál, de a Nagy-Küküllő mihálcfalvi és a Maros gyulafehérvári szakaszán is a megengedettnél magasabb értékeket mértek.

Tovább nőtt a Kis-Küküllő vizének sótartalma Balázsfalvánál
2025. június 15., vasárnap

Cáfol a parajdi bányaszerencsétlenség kapcsán megvádolt kolozsvári magyar civil szervezet

Olyan hírek láttak napvilágot a román nyelvű sajtóban, miszerint a kolozsvári Cholnoky Jenő Földrajzi Társaság akadályozta volna meg a Korond-patak elterelését. Imecs Zoltán elnök a Krónikának elmondta, a civil szervezetet csak véleményezésre kérték fel.

Cáfol a parajdi bányaszerencsétlenség kapcsán megvádolt kolozsvári magyar civil szervezet
2025. június 15., vasárnap

Szokatlan módszerrel tartanák távol a medvéket egy erdélyi településen

Egyedülálló módszert próbál ki a Brassó megyei Barcarozsnyó önkormányzata, hogy távolt tartsa a medvéket a településtől. Brassó megyében ugyanis nagyon gyakori a nagyvad felbukkanása a lakott településeken és a települések közelében.

Szokatlan módszerrel tartanák távol a medvéket egy erdélyi településen
2025. június 14., szombat

Fechet Parajdon: Magyarországra is átjut a Marossal a továbbra is nagyon magas sókoncentráció

Továbbra is aggasztóan magas a sókoncentráció mind a Korond-patak és a Kis-Küküllő, mind a Nagy-Küküllő és a Maros vizében – nyilatkozta szombaton Parajdon Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter.

Fechet Parajdon: Magyarországra is átjut a Marossal a továbbra is nagyon magas sókoncentráció
2025. június 14., szombat

Mága Zoltán 24 tonna segélyt vitt az árvízkárosultaknak a háromszéki Nagyborosnyóra

Mága Zoltán magyarországi hegedűművész 24 tonna segélyt adományozott szombaton a háromszéki Nagyborosnyón élő árvízkárosult családoknak.

Mága Zoltán 24 tonna segélyt vitt az árvízkárosultaknak a háromszéki Nagyborosnyóra
2025. június 14., szombat

Nem pánikkeltés, hanem realitás: „ez a szennyezés olyan, mint a ciáné”, elpusztul az élővilág a só miatt

Nagyon rossz jövőképre kell felkészülni a Kis-Küküllő mentén szakértők szerint, mivel nem lehet eltüntetni a vizekbe, altalajba bejutott brutális sómennyiséget a természetből.

Nem pánikkeltés, hanem realitás: „ez a szennyezés olyan, mint a ciáné”, elpusztul az élővilág a só miatt