Lázmérés után ismét átengedik az ingázókat a magyar–román határon

•  Fotó: Poliţia de Frontieră Română

Fotó: Poliţia de Frontieră Română

Vasárnap délután úgy tűnt, hogy – a pénteki rövidzárlatot követően – a szükséges iratok birtokában újra zökkenőmentesen közlekedhetnek a magyar–román határ egyik oldalán élő, de a másikban dolgozó polgárok. De a lázukat megmérik.

Bálint Eszter

2020. március 29., 16:042020. március 29., 16:04

2020. március 29., 17:292020. március 29., 17:29

Bár pénteken reggel néhány órára a hírek szerint újra bezárt a román–magyar határ az ingázók előtt, a déli órákra megoldódott a helyzet, és vasárnap délután úgy tűnt, hogy zökkenőmentesen közlekedhetnek a határ két oldala között az egyik országban élő, de a másikban dolgozó polgárok. Ehhez a két állam hatóságai által kiállított személyi igazolványt, lakcímkártyát, illetve egy munkáltatói igazolást kell felmutatniuk, ugyanakkor

vasárnapi információk szerint a határ mindkét oldalán megmérik az átkelők lázát.

A péntek reggeli fennakadást az okozta, hogy a magyar tisztifőorvos csütörtökön későn este „a járványügyi helyzetre figyelemmel” normatív határozatot adott ki. Ennek egyik pontja pedig arra kötelezi a külföldről Magyarország területére belépő magyar állampolgárokat, hogy az országba belépéskor vessék alá magukat egészségügyi vizsgálatnak, melynek eredményétől függően különböző típusú karanténba kerülnek.

korábban írtuk

Egy nap után újra bezárt a magyar–román határ az ingázók előtt
Egy nap után újra bezárt a magyar–román határ az ingázók előtt

Péntektől újra bezárt a magyar–román határ az ingázók, vagyis az egyik országban élő, de a másikban dolgozó polgárok előtt – panaszolták el lapunknak Magyarországon élő érintettek, akik újfent nem tudtak átjönni Romániába dolgozni.

A hajnali-kora reggeli órákban pedig úgy tűnik, hogy ez alól az ingázók sem jelentenek kivételt: a magyar határőrök arról tájékoztatták a Románia irányába tartókat, átmehetnek, de amikor hazatérnek, 14 napos karantén vár rájuk. Értesülések szerint később a magyarországi illetékes hatóságok már pontosították a rendelkezést, hogy nem vonatkozik a határon át ingázókra, és a két ország külügyminisztere közötti megállapodás marad érvényben a határ két oldalán élők és dolgozók számára.

A helyzet tisztázását célzó kérdéseinkkel még pénteken megkerestük Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának, illetve Belügyminisztériumának sajtóosztályát, ám vasárnap délutánig csak annyi választ kaptunk a belügyi tárcától, hogy kérdéseinket továbbították a magyar kormány koronavírussal kapcsolatos tájékoztatásért felelős illetékesekhez.

Amint arról lapunkban beszámoltunk, újranyílt csütörtökön három, a román hatóságok által a koronavírus-járványra hivatkozva bezárt átkelő a magyar határon, aminek köszönhetően könnyebbé vált az ingázás az egyik országban élő, ám a másikban dolgozó polgárok számára. Ugyanakkor miután szerdán még házi karanténnal fenyegették a borsi határátkelőnél a határon át ingázókat, a két ország külügyminisztere közötti megállapodás értelmében zökkenőmentesen mehettek dolgozni a másik államba az ingázók, majd haza, és nem kényszerítették őket „szobafogságba”.

korábban írtuk

Újra megnyílt a román–magyar határ: ingázók beszámolója az elmúlt időszak megpróbáltatásairól
Újra megnyílt a román–magyar határ: ingázók beszámolója az elmúlt időszak megpróbáltatásairól

Újranyílt csütörtökön három, a román hatóságok által a koronavírus-járványra hivatkozva bezárt átkelő a magyar határon, aminek köszönhetően könnyebbé vált az ingázás az egyik országban élő, ám a másikban dolgozó polgárok számára. Ugyanakkor miután szerdán még otthoni elkül

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 21., szombat

Felcsillant a remény: még az idén újra létrehozhatják a marosvásárhelyi katolikus iskolát

Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.

Felcsillant a remény: még az idén újra létrehozhatják a marosvásárhelyi katolikus iskolát
2025. június 20., péntek

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben

Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben
2025. június 20., péntek

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása

A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása
2025. június 20., péntek

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon

Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon
2025. június 20., péntek

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján

Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján
2025. június 20., péntek

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán

Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán
2025. június 20., péntek

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány

A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány
2025. június 20., péntek

Hamarosan igényelhetik a parajdi idegenforgalmi cégek a de minimis támogatást

A parajdi bányakatasztrófa miatt ellehetetlenült helyi idegenforgalmi vállalkozások június végétől igényelhetik a fennmaradásukat segítő de minimis – azaz csekély összegű – támogatást – jelentette be pénteken a gazdasági minisztérium.

Hamarosan igényelhetik a parajdi idegenforgalmi cégek a de minimis támogatást
2025. június 20., péntek

Medve támadt egy emberre a Székelyföldön, az áldozat megsebesült

A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.

Medve támadt egy emberre a Székelyföldön, az áldozat megsebesült
2025. június 19., csütörtök

Csángó származású író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat

Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Csángó származású író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat