Fotó: Rab Zoltán
Az idei év első öt hónapjában az előzetes adatok szerint 2019 első öt hónapjához viszonyítva 21 százalékkal, 2020 hasonló időszakához viszonyítva 23 százalékkal nőtt a halálozások száma Erdélyben az Erdélystat friss adatsorai szerint. Az élveszületéseket tekintve kisebbnek tűnnek a változások, de vannak.
2021. augusztus 10., 12:472021. augusztus 10., 12:47
2021. augusztus 10., 13:392021. augusztus 10., 13:39
Magas volt a halálozások száma Erdélyben, a házasságkötések száma viszont kezd visszaállni a koronavírus-járvány előtti szintre – vont mérleget legfrissebb elemzésében az Erdélystat. Mint az erdélyi statisztikai szolgálat keddi közleményében rámutat, a megyei statisztikai hivatalok által nyilvánosságra hozott, a 2021 első öt hónapjára vonatkozó adatsorokat felhasználva mutatják be a születési, halálozási és házasságkötési trendeket Erdélyben. Hangsúlyozzák egyúttal, mivel a koronavírus-járvány miatt már a 2020-as év is különlegesnek számított, ezért a 2021-es adatokat a 2019-es „utolsó békeév” és a koronavírus-járvány által meghatározott 2020-as év adataival is összevetették, hogy tisztább képet kaphassunk.
„2021-re még csak előzetes adatok vannak, ezért még módosulhatnak: a tapasztalatok szerint elsősorban a születési adatok esetén várható még növekedés a késve anyakönyvezett gyermekek miatt. Az előző évekre vonatkozó adatok már véglegesek. Az összehasonlításban ezekre az évekre vonatkozóan a szokásos tartózkodási hely szerinti végleges adatokat használjuk” – közölték az elemzés készítői.
A Jeruzsálemi Héber Egyetem kutatói szerint valójában legalább egymillióval többen haltak meg a világon a koronavírus miatt, mint ami a hivatalos jelentésekben szerepel – jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű hírportál kedden.
A most nyilvánosságra hozott adatsorok rávilágítanak,
2021 első öt hónapjában 45 206 halálesetet anyakönyveztek Erdélyben. Az elemzéshez mellékelt grafikon szerint 2020 augusztusától kezdett növekedni az elhalálozások száma. A halálesetek száma a csúcsot novemberben érte el 12 501 fővel, amely érték csaknem duplája volt ez előző évinek. 2021. január–februárjában a halálozási többlet csökkent, majd idén március-áprilisban ismét növekedni kezdett. Májusban, bár kevésbé kiugró módon, de még mindig igen magas volt a halálozások száma Erdélyben. Összességében az idei év első öt hónapjában 2019-hez viszonyítva 21, 2020-hoz viszonyítva 23 százalékkal nőtt a halálozások száma Erdélyben.
Csaknem 25 ezren vesztették életüket idén májusban, ami 3556-tal haladja meg az egy évvel korábban regisztrált számot. Megkétszereződött a légiúti megbetegedések által okozott halálesetek száma az előző év ötödik hónapjához mérten.
Az élveszületéseket tekintve kisebbnek tűnnek a változások. Erdélyben bár 2020-ban 3207-tel kevesebb gyermek született, mint 2019-ben, ez „csak” 5 százalékos csökkenést jelent, és a csökkenés nem is az év utolsó hónapjaira koncentrálódott, tehát valószínűleg nem a járvány hatásáról van szó.
Fotó: Gábos Albin
Az elemzés készítői szerint viszont 2021 első öt hónapjának adatai további jelentős, 10 százalék feletti csökkenést vetítenek előre, de itt meglátásuk szerint figyelembe kell venni, hogy ezek előzetes adatok, és a tapasztalatok szerint a véglegesítéskor jelentősen (akár 5 százalék körüli mértékben) növekedhetnek ezek a születési statisztikákra vonatkozó adatok.
A házasodási folyamatokat teljesen egyértelműen és látványosan befolyásolta a járványhelyzet és főként az azzal járó lezárások, korlátozások. Mint az elemzők is megállapítják, a 2019-es év egy hagyományos házasságkötési mintát mutatott: Erdélyben 43 301 házasságot kötöttek, ezek 74 százalékát a május–októberi esküvői szezonban. A csúcsot az augusztus jelentette több mint 7500 esküvővel.
Fotó: Pixabay
2020-ban az első két hónapot követően a lezárások hatására zuhant a házasságkötések száma,
Ezt követően, bár emelkedni kezdett a házasságkötések száma, az esküvők száma egész évben folyamatosan és jelentősen elmaradt a 2019-es értékektől. A „csúcshónap” augusztus volt 5159 esküvővel, hozzávetőleg annyival, amennyit ez előző év májusában kötöttek. Így 2020-ban egész évben összesen 27 738 házasságkötés történt Erdélyben, bő harmadával kevesebb az előző évinél.
A 2021-es év első öt hónapja visszatérést jelent a 2019-es mintázathoz, bár annál egyértelműen azért alacsonyabb szinten. Az idei év első öt hónapjában kötött 9868 házasság mintegy másfélszerese a 2020. évi értéknek, de bő ötödével (21 százalékkal) elmarad a 2019-es esztendő értékeitől. Ezek az adatok arra utalnak, hogy a házasságkötési folyamatok elkezdtek visszatérni a járvány előtti kerékvágásba, de a statisztikákban (még) nem látszik nyoma annak, hogy az érintettek nagy számban pótolnák be a 2020-ban elhalasztott esküvőket – állapítják meg az Erdélystat elemzői.
Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.
Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.
Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.
A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.
A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
szóljon hozzá!