Alászállunk? A tervek szerint 2026 végéig 9 megálló megépül, de a használatba adásuk még kérdőjeles (képünk illusztráció)
Fotó: Pixabay.com
Közvitára bocsátotta a kolozsvári önkormányzat a metróterv véglegesnek szánt projektjét. A tervezők ez alkalomból számos részletet ismertettek.
2021. október 18., 14:012021. október 18., 14:01
Ionel Oprea projektvezető a pénteki eseményen arról tájékoztatott, hogy az első, Szászfenes–Kolozsvár-metróvonal becsült összköltsége csaknem 1 milliárd 730 millió euró. A tervezők összesen 1820 hektárnyi területet vizsgáltak, 507-et Szászfenesen, 1313-at pedig a kincses városban – számolt be több helyi sajtóorgánum. A metróvonal 21 kilométeres lesz, amelyet – a megvalósíthatósági tanulmány szerint – 2030-ban naponta több mint 160 ezer utas vesz majd igénybe.
A metróvonal 19 megállóval és egy felszíni kocsiszínnel rendelkezik majd, ahol 26, egyenként háromvagonos, 51 méter hosszú, 540 férőhelyes szerelvényeket állomásoztatnak. A járművek vezető nélküliek lesznek, maximális sebességük 80 kilométer/óra. A metrónak összesen csupán mintegy 515 alkalmazottja lesz, ami a napi utasszámmal összevetve arányaiban háromszor kevesebbet jelent, mint például a bukaresti metró esetében. A kolozsvári földalatti hatékonysága e tekintetben a londoni metróéhoz hasonló.
A projekt teljes megvalósítása 128 hónap. A tervek szerint a pályázati versenykiírás 14 hónapot tarthat, a tervezés és a megvalósítás pedig 96-ot, 2023-tól 2030 decemberéig.
A sokak által még most is hihetetlennek tartott gigaprojekt egyébként számos kritikát kapott. A legtöbben attól tartanak, hogy a nagyszabású munkálatok évekig lebénítják a kolozsvári közlekedést a város legforgalmasabb pontjain, ahol nyílt felszíni fúrásokkal szándékoznak kialakítani a megállókat. A tervezők ugyanakkor azt ígérik, bár valóban a föld felszínén dolgoznak majd, mindez nem fog jelentős fennakadásokat okozni a forgalomban. A műemlékvédőknek pedig azt üzenték, hogy a kiemelt fontosságú épített örökség alatt húzódó útvonalakon fokozottan odafigyelnek a rezgésvédelemre.
Civilek most azt is nehezményezték, hogy a közvitát későn írták ki, hiszen az Európai Bizottságnak már korábban benyújtották a projektet az országos helyreállítási terv keretében. Egyébként – amint arról beszámoltunk – aggodalomra adott okot, hogy a metróépítési terv a vártnál jóval kevesebb uniós támogatást kap, de Emil Boc polgármester szerint nincs miért izgulni, ugyanis a nagyberuházást több forrásból finanszírozzák.
Csupán a szükséges összeg harmadát, 300 millió eurót kap az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében a kolozsvári metró grandiózus terve. Emil Boc polgármester szerint nincs ok aggodalomra, a nagyberuházást ugyanis több forrásból finanszíroznák.
Az európai uniós támogatással lebonyolítandó országos helyreállítási terv 2026-ig valamivel több, mint 300 millió eurót biztosít a kolozsvári metróépítésre, ami az első szakasz megvalósításához szükséges összeg alig harmada. Civilek arra figyelmeztettek, hogy az Európai Bizottsághoz benyújtott pályázatban már nem szerepel tételesen, miszerint 2026 végéig át is adják a vonalat, tehát addigra be is indul a metró.
Jelentős akadálynak ütközött a kolozsvári metró terve, ugyanis sólelőhelyet találtak a nyomvonalán. Az egyébként cseppet sem meglepő felfedezés nemcsak a kivitelezési időt tolhatja ki, a kiadásokat is jelentősen növelné.
A húsvéti ünnep alapétele, a bárányhús iránt változó a romániai fogyasztók érdeklődése. Összeállításunkban arra keressük a választ, hogy a bárány mennyire marad meg húsvéti ínyencségnek, illetve van-e arra esély, hogy máskor is friss húst vásárolhassunk.
Szívet melengető gesztussal reagált a kolozsvári CFR a közelmúltban történt erőszakos, magyarellenes incidensre.
Egy ember meghalt, ketten súlyosan megsérültek egy péntekre virradóra történt közúti balesetben a Krassó-Szörény megyei Toplec település térségében.
Két magyarországi gépjármű ütközött össze csütörtök délután a tornyai határátkelő közelében, Arad megyében. A balesetben életét vesztette egy 76 éves magyarországi illetőségű féri, női utasa könnyebb sérüléseket szenvedett.
Az eredetileg háromévesre tervezett munka kezdete után hét és fél évvel elkészülhet végre egy vasúti alagút a IV-es számú páneurópai közlekedési folyosó Arad megyei szakaszán.
Az átlagosnál melegebb idő várható húsvétra az ország régióinak többségében, még akkor is, ha változékony égboltra és viharokra is kilátás van – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Nagycsütörtökön délelőtt tartották a gyulafehérvári székesegyházban a hagyományos krizmaszentelési szentmisét, amelyen közel száz pap és számos zarándok vett részt – közölte a közösségi oldalon a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség.
Nem fenyegeti veszély a lakosságot és az infrastruktúrát, a Hunyad megyében található Valea de Pești (magyarul halasvölgyet jelent) gát normál paraméterekkel működik – közölte csütörtökön az Országos Vízügyi Igazgatóság.
Nagyszabású projekt keretében bővítik a közlekedési hálózatot: síneket cserélnek, autóbusz- és villamosjáratokat terjesztenek ki a külvárosokban, új villamosmegállókat telepítenek, és ötven fölé akarják emelni az új, energiahatékony villamosflotta számát.
Egy 40 kilogrammos óriási harcsát fogott a Maroson egy alsókövesi férfi. A dolog szépséghibája, hogy tiltott módszerrel akasztotta horogra az óriási példányt, ráadásul horgásztilalom idején, amiért súlyos pénzbírságot kapott.
szóljon hozzá!