Lármafák gyúltak az autonómiáért

•  Fotó: Gecse Noémi

Fotó: Gecse Noémi

Lármafák gyújtásával, őrtüzek, fáklyák és gyertyák ezreinek fényével világították meg a Székelyföldet vasárnap este a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által kezdeményezett Székelyföld autonómiájának napján, ezáltal hangsúlyozva a térség autonómiatörekvéseit.

Krónika

2016. október 30., 18:572016. október 30., 18:57

2016. október 31., 14:212016. október 31., 14:21

A megmozduláshoz Erdély és a Kárpát-medence más településein, többek között Kolozsváron és Budapesten is csatlakoztak, illetve vasárnap délelőtt számos templomban is a székelyföldi autonómiáért imádkoztak, eleget téve az SZNT felhívásának. Az alkalomból valamennyi településen felolvasták az SZNT kiáltványát, amelyben kifejtik: ily módon kívánják Románia kormánya és a nagyvilág tudomására hozni, hogy a Székelyföld létezik.

„Ezzel kívánjuk ismételten megerősíteni a gyergyóditrói székely nemzetgyűlésen kinyilvánított történelmi igényünket: élni akarunk az önrendelkezés jogával, és e jog alapján követeljük Székelyföld államon belüli önkormányzását!” Ebben arra is rámutatnak, hogy a székely nép ragaszkodik a nyolc székely széket és 149 önkormányzatot magában foglaló Székelyföld határaihoz, amelyet a helyi közösségek népszavazása tesz majd véglegessé. „Követeljük, hogy az Európában gyakorolt normák érvényesüljenek, és a székely nép – Európa autonóm közösségeihez hasonlóan – megélhesse önrendelkezését a Székelyföld autonómiája révén” – áll a felhívásban.

Ennek írói azzal indokolják akciójuk szükségességét, hogy Románia kormánya mai napig nem mondott le „arról a tervről, hogy Székelyföldet egy román többségű óriás-régióba beolvassza. Arra is emlékeztetnek, hogy Bukarest évek óta figyelmen kívül hagyja a székelyföldiek autonómiára vonatkozó, több alkalommal és formában kinyilvánított igényét, párbeszédre vonatkozó kezdeményezéseit.

Emlékeztetnek továbbá a székelyföldi önkormányzati nagygyűlés állásfoglalására, amely szerint „Székelyföld fel nem osztható és be nem olvasztható, csakis természetes, történelmileg kialakult regionális határai közt, önálló, többlethatáskörökkel rendelkező autonóm közigazgatási egységként képzelhető el a jövőben, amelynek egyben különálló fejlesztési régiónak is kell lennie”. „Autonómiát Székelyföldnek, szabadságot a székely népnek!” – zárul a Székelyföld településein összegyűlt közösségek nevében Izsák Balázs SZNT-elnök által jegyzett kiáltvány.

Az SZNT szeptember végén nyilvánította Székelyföld autonómiájának napjává október utolsó vasárnapját. A felhíváshoz számos székelyföldi és nem székelyföldi település csatlakozott, a fények 17.30-kor gyúltak ki, a rendezvények sok településen lapzártánk után is zajlottak. A tervek szerint Sepsiszentgyörgyön az Erzsébet parkban, Csíkszerdában a Mikó-vár előtti téren, Székelyudvarhelyen, illetve Kovászna, Hargita és Maros megye számos községében is kigyúltak a fények. A települések mellett olyan jelképes helyszínek is fellobbantak a máglyák, mint az Óriáspince-tető vagy a Perkő. Egyes településeken, mint a háromszéki Árkoson a szemerkélő eső megnehezítette a tűzgyújtást, késleltetve a rendezvényt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 10., szombat

Orbán egyeztetett Kelemennel a miniszterelnök Simionról tett kijelentése után

Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.

Orbán egyeztetett Kelemennel a miniszterelnök Simionról tett kijelentése után
2025. május 10., szombat

Gőzerővel dolgoznak a parajdi sóbányánál

Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.

Gőzerővel dolgoznak a parajdi sóbányánál
2025. május 10., szombat

Kelemen Hunor: Simion se nem szuverenista, se nem keresztény, ő magyarellenes

Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.

Kelemen Hunor: Simion se nem szuverenista, se nem keresztény, ő magyarellenes
2025. május 09., péntek

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal

A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal
2025. május 09., péntek

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök

A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök
2025. május 09., péntek

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe

Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe
2025. május 09., péntek

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében

Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében
2025. május 09., péntek

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban

Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban
2025. május 09., péntek

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen

A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen
2025. május 09., péntek

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban

Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban