– igaz, kompenzációként legalább a Sebes-Körös partján, meglehetősen nagy, viszonylag zöld területen fekszik.

Bár a strandra busszal csupán negyed órába telik az utunk otthonról, eddig valahogy elkerülte az érdeklődésünket, idén nyáron viszont végre eldöntöttük: mindenképpen kipróbáljuk. Jelen sorok szerzője még kamasz korában, a 90-es évek elején járt az Őssi strandon, ami akkor – a kelet-közép-európai standardokhoz mérve – viszonylag korrektnek és korszerűnek számított.

A helyszín könnyen megközelíthető, mivel a régi sportcsarnok a közelben áll, illetve több áruház is található a környéken, így a város főteréről, a Szent László térről a 14-es busszal 3 lejért percek alatt odaér az ember. Ha autóval menne, akkor parkoló is rendelkezésre áll – igaz, befogadóképessége nem túl acélos.

A belépésnél viszont már visszaköszön a 21. század: igaz ugyan, hogy a két pénztár közül az elsőnél nem fogadnak el kártyát, de a másiknál már igen, a 22 lejért kapott jegyen pedig vonalkód virít. Bejutni pedig úgy tudunk, ha a vonalkódot beolvastatjuk a labdarúgóstadionokból ismert – illetve a félixfürdői Félix strand bejáratánál is álló – embermagasságú beléptetőkorlátokon figyelő leolvasóval.

Rendszerváltás előtti infrastruktúra

Odabent viszont ismét csak búcsút mondhatunk a 21. századnak: igaz ugyan, hogy a vizesblokkokon és az öltözőkön létszik, hogy korábban felújították őket, de azért a mai elvárásoknak igencsak foghíjasan felelnek meg. Akárcsak a strand belseje: a strandot üzemeltető, az önkormányzat alárendeltségébe tartozó Közterület-fenntartó Vállalat honlapján az olvasható, hogy a létesítmény 43 874 négyzetméteren terül el, és hat medence áll a látogatók rendelkezésére.

Az első állítással nincs is gond, bár nem mértük le,

A hat medence is stimmel – igaz, nem mindegyikben van víz, bár ezt nem is ígérték a honlapon. A legnagyobbik mérete nagyjából egy olimpiai medence felének felel meg, és fokozatosan mélyül.

Ugyanakkor, mivel fokozatosan mélyül, és a végében két méter körüli a mélység, ott néhány karcsapásnyit úszni is tud az erre vágyó. A víz kellemesen langyos – a strand előnyére legyen mondva: az illatán is érezni, hogy eredeti termálvízről van szó –, ám ezzel nagyjából a végére is értünk a pozitívumoknak.

Az infrastruktúra ugyanis teljes mértékben megőrizte az 1986-os állapotokat. Feszített víztükörről álmodni sem érdemes, legfeljebb a tempó feszített, amellyel az ember néhány hosszt úszik, majd inkább kiszáll a medencéből. A strand területe egyébként a jellegéhez mérten gondozott: ahol van gyep, ott lenyírták, viszont jókora foltok vannak, ahol a fű kiégett, és csak a por száll.

– illetve ha gyanakvóbb természet, és tart a tolvajoktól, akkor felakaszthatja őket a medencék mellé felállított csomagmegőrző fogasokra, hogy lubickolás közben is szem előtt legyenek.

Ha az ember megéhezik vagy megszomjazik, akkor egyetlen vendéglátó-ipari egységbe vetheti a bizalmát, amely előtt ennek folyományaként ebédidőben akár húszméteres sor is kígyózik – hogy még ezzel is a 80-as évek iránti nosztalgiát szolgálja.

Igaz, ez csak az ételre igaz, a pult másik végében ugyanis csak azokat várják, akik italt vásárolnának, így nem egy sorba kell beállniuk azoknak, akik ételt vennének, és azoknak, akik csak megszomjaztak.

Ha az elfogyasztott folyadék kikívánkozik, akkor a strandon több mosdó is rendelkezésre áll – többek között egy konténer is, amelyben ugyan a csatornarendszerre csatlakoztatott vécécsészék várják a felhasználókat, ám kezet mosni csak odakint lehet, a konténer külső falára felszerelt kagylónál. Ahol szappan természetesen mutatóban sincs.

Az alagút végén azonban látszik a fény: már elkészültek a felújítási tervek, és jövőre talán a munkálatok is elkezdődnek. Az önkormányzat ugyanis ezt a strandot is élményfürdővé – a lírai lelkülettel igen, kreativitással azonban nem annyira megáldott ötletgzada által kitalált műfajmeghatározással „termálkertté” – alakítja.

Az ígéretek szerint

– az ugyanakkor természetesen borítékolható, hogy a 22 lejes belépőtől az átalakítást követően búcsút vehetünk.

Mindent összevetve a strandról elmondható, hogy 22 lejért semmit sem ígér, azt viszont betartja. Nem mondhatjuk, hogy a megfogott volna, és bármikor szívesen visszatérnénk, de a kánikulai vasárnap tapasztalt tömeg azt jelzi: sokan vannak, akiknek bejön az alacsony ár és a nosztalgikus hangulat.

Főleg ha az egykori városi strand helyén felépített, hivalkodó Nymphaea élményfürdőhöz hasonlítjuk,

a medencék ugyanolyan zsúfoltak, és itt sem áll a nyilvánosság rendelkezésére az összes, ugyanis az 50 méteres és a toronyugró medencét elvették a vendégektől, hogy a városi sportklub úszószakosztálya használhassa.

30 lejért már kulturált körülmények között is lehet strandolni

Amúgy az alacsony ár nem feltétlenül jelent 80-as évekbeli infrastruktúrát és néhol a Mad Max-filmeket idéző lepukkantságot. Alig tíz kilométerrel odébb, Püspökfürdőn a váradszentmártoni önkormányzat – ehhez a településhez tartozik közigazgatásilag Püspökfürdő és Félixfürdő is – tavalyelőtt újíttatta fel a hullámstrandot.

Ahova 30 lejbe kerül a belépő, amiért csupán egy medence jár. Ebben azonban a strand nevéhez illően óránként beindul a hullámgép a csengőszó nyomán. Ráadásul az 1890-es évek közepén, a Millennium időszakában a budapesti Ganz gyárban készült, szintén felújított, ipari műemléknek számító gépezet meg is csodálható működés közben, a gépházat ugyanis úgy építették újra, hogy a fal egy részét üveggel helyettesítették.

De hogy itt se legyen minden pozitív, bár van egy kisebb bódé, ahol fánkot és főtt kukoricát is árulnak, meleg ételt fogyasztani ezen a strandon is csupán egyetlen helyen lehet, azt viszont legalább jó drágán.

Igaz, a tálcatologatós vendéglátóhelyen legalább máshol eddig nem tapasztalt élményben volt részünk: a borsos összegű számlából kiderült, hogy nem csupán az ételt kellett kifizetnünk.

Azóta még inni is inkább a fánkozóba járunk. Nehogy külön felszámolják az italok kupakját és címkéjét is.