Hamvazószerda a húsvét előtti bűnbánati időszak, a nagyböjt kezdete. Emlékeztet Jézus negyven napos böjtjére is a pusztában
Fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye
Hamvazószerdán nagyböjti üzenetet tett közzé Kovács Gergely gyulafehérvári érsek, apostoli kormányzó és Kerekes László segédpüspök, általános helynök.
2025. március 05., 15:392025. március 05., 15:39
Kovács Gergely gyulafehérvári érsek, apostoli kormányzó és Kerekes László segédpüspök, általános helynök nagyböjti üzenetét a romkat.ro portál idézte.
Az üzenetet alább közöljük.
Hamvazószerda szentmiséjének első olvasmányában Isten a választott népet az igazi megtérésre szólítja fel Joel prófétán keresztül,
A 2025-ös szentév célját Ferenc pápa így határozta meg a Spes non confundit (A remény nem csal meg) kezdetű bullájában: „az élő és személyes találkozás alkalma Jézus Krisztussal, az üdvösség »kapujával« (vö. Jn 10,7.9), akit az Egyháznak mindig, mindenütt és mindenkinek úgy kell hirdetnie, mint »reményünket« (1Tim 1,1)”. Idei nagyböjti üzenetében pedig így biztat minket a szentatya: „Térjünk meg együtt!”
A 2024-es pasztorális évünket „Az imával megújuló közösség” mottó alá helyeztük, a 2025-ös szentévben folytassuk a remény zarándokaiként a megújulást. Vizsgáljuk meg önmagunkat: mennyire illenek ránk Tiszteletreméltó Márton Áron püspök szavai, amikor mély alázattal vallja meg mindannyiunk nevében, hogy „ösztöneinket szabadjára engedtük, szenvedélyeinket dédelgettük, látszatra vagy hiúságból dolgoztunk sokszor, kötelességeinket elhanyagoltuk,
A nagyböjti szent időben törekedjünk mindenekelőtt a megtérésre, megújulásra személyes és közösségi életünkben. Igyekezzünk kilépni a felszínességből, komfortzónánkból, életünknek és környezetünknek passzív szemléléséből.
Távolítsuk el magunkból, ami földies: a paráznaságot, a tisztátalanságot, a rossz szenvedélyt, a gonosz kívánságot, kapzsiságot, mindazt, ami meggátol a lelki növekedésben és fejlődésben, ami akadályt képez a Jézus Krisztussal való személyes találkozásunkban.
Anyaszentegyházunk kezdettől fogva felkínálja az irgalmasság testi-lelki cselekedeteinek gyakorlását, a szentévben pedig teljes búcsú is kapcsolódik hozzá.
A Boldogságos Szűzanya, a Remény Anyja segítsen mindannyiunkat nagyböjti zarándoklásunkban, hogy örömteli lehessen a húsvéti ünneplésünk.
A meddőségi szakorvosi rendelőkben gyermekáldásra váró párok országszerte abban reménykednek, hogy az orvostudomány segítségével elősegítik a baba érkezését. Most induló videós egészségügyi sorozatunkban egy kolozsvári meddőségi klinikára látogattunk el.
Öngyilkosságtól mentett meg egy kudzsiri férfit a Fehér megyei rendőr-főkapitányság krízishelyzetekben bevetett tárgyalója.
Csökkentett kapacitással működik szerdán a Temes Megyei Nyugdíjpénztár, miután a temesvári önkormányzat elrendelte az intézmény előtti oszlopokra szerelt internetkábelek elvágását.
Az elhízás globális problémájára hívja fel a figyelmet az Elhízástudományi Világszövetség (WOF) március 4-én, az elhízás elleni világnapon. Mint közleményükben írják, becslések szerint 2035-re világszerte 1,9 milliárd embert érint majd az elhízás.
Előzetes letartóztatásba helyeztek egy 25 éves magyarhermányi férfit, aki halálra verte élettársa hét hónapos kisgyerekét – közölte kedden a Kovászna Megyei Ügyészség.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) Mihai Pașca ügyvédet, az igazságügyi minisztérium államtitkárát javasolja Arad megye prefektusának. A tisztséget négy éve betöltő Tóth Csaba tudomásul veszi a koalíciós megállapodás alapján született döntést.
Két Bihar megyei sofőr került ittas vezetésért 24 órás őrizetbe, 118 gépkocsivezetőt pedig megbüntettek hétfőn különböző szabálytalanságokért. A legtöbb sofőrt gyorshajtásért bírságolták meg.
Egy 74 éves nő meghalt kedden, miután ablakmosás közben kiesett egy aradi tömbház kilencedik emeletéről.
Elindult egy hullám az orvostudományban, az egészségtudományokban: nagyon sok betegség kialakulásában, lefolyásában, vagy a kezelés hatékonyságában is egyre több szerepet vélnek tulajdonítani a mikrobiomnak.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kedden benyújtotta az Európai Bizottsághoz a nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezését – jelentette be kedden sajtótájékoztatón Sepsiszentgyörgyön Izsák Balázs, az SZNT elnöke.
szóljon hozzá!