Két órára beszüntették a munkát tegnap a Sanitas egészségügyi szakszervezet tagjai
Országszerte több tízezer ápoló szüntette be tegnap délelőtt 9 és 11 óra között a munkát a Sanitas szakszervezet kétórás figyelmeztető sztrájkja keretében. Az egészségügyi dolgozók 70 százalékos béremelést, illetve az étkezési jegyek biztosítását követelik. Ha a Sanitas vezetői és az Egészségügyi Minisztérium közötti tárgyalások eredménytelenek lesznek, az egészségügyi dolgozók november 28-ától általános sztrájkba lépnek. Ioan Giurgiu, a Sanitas Bihar megyei vezetője kijelentette: 30–40 százalékos béremelés elfogadható ajánlat lenne számukra.
2006. november 22., 00:002006. november 22., 00:00
Székelyudvarhely: első látásra semmi különös A szokásos keddi forgalom zajlik a székelyudvarhelyi kórház kapujánál: piacnap lévén, vidékről sokkal többen jönnek ilyenkor a kórházba meglátogatni rokont, ismerőst. Első látásra a sztrájknak az épületben nincs nyoma: nővérek, látogatók, betegek jönnek-mennek a lépcsőn, pizzafutár igyekszik a második emeletre – mint kiderül, nővérkék rendeltek tízórait, kihasználva a kétórás figyelmeztető sztrájk adta pihenőt. „Fölösleges feszültséget keltett a tavalyi-tavalyelőtti sztrájk alkalmával, hogy a munkabeszüntetés idejére a beteglátogatást is leállítottuk. Az idén csak a Sanitas tagjai – az ápolók – kétórás munkabeszüntetése, kék szalagja jelzi a sztrájkot, de a sürgősségi eseteket természetesen most is ellátjuk, és szabadon látogathatók a betegek is” – mondja Bokor Balázs, az udvarhelyi kórház szakszervezetének vezetője. Bár az országos követelésekben szereplő, az idei évre kért fizetéskiegészítést és az élelmiszerjegyeket megkapták a székelyudvarhelyi kórház alkalmazottai, nemcsak szolidaritásból csatlakoztak a sztrájkhoz, számukra is életbe vágó a béremelés. „Az ápolók átlagfizetése 400 lej, a kezdők 350-et, a nyugdíj előtt állók, az elérhető legnagyobb minősítés birtokában is, csak 650 lejt kapnak. A munka mennyiségével és a vele együtt járó felelősséggel nincs arányban ez a fizetés, s ha nem emelik meg ezeket a béreket, könnyen ápolók nélkül maradhat a kórház. A tavaly a sebészeti, az ortopédiai és az intenzív osztályról annyi ápoló ment el Magyarországra, illetve Svédországba dolgozni, hogy veszélybe került a betegek ellátása” – mondja a szakszervezeti vezető.
Japánsztrájk – a szolidaritás jeléül Hasonló helyzet alakult ki Beszterce-Naszód megyében is, ahol – mivel az érvényben lévő jogszabályok szerint az ellátás 30 százalékát sztrájk idején is biztosítani kell – alig maradt olyan ápoló, aki valóban beszüntethette a munkát tegnap délelőtt 9 és 11 óra között. Az országnak ebből a régiójából is nagyon sok ápoló távozott ugyanis külföldre, jobb megélhetés reményében, az otthon maradók pedig túlterheltek. Az aradi kórházakban 1300-an jelképesen sztrájkoltak, azaz karszalagot viseltek, és az irodákban, illetve figyelmeztető sztrájkként az egészségügyi intézmények folyosóin töltöttek el két órát a tegnap délelőtt. „Nagyon meglepődtünk, amikor a szolgálatos ápolók mellett a szabadnapon lévők is megjelentek munkahelyükön, mert mindenképpen részt kívántak venni a tiltakozó akcióban” – mondta Delia Bonca, az aradi Sanitas vezetője. A nagyszebeni Sanitas-vezetők a sztrájk idején körbejárták a kórházakat és rendelőket, és a mintegy kétezer szakszervezeti taggal konzultáltak arról, hogy amennyiben a figyelmeztető sztrájk nem vezet eredményre, mi legyen a tiltakozás következő lépése. A háromezer Maros megyei Sanitas-tag nem szüntette be a munkát, japán-sztrájkba léptek: Emil Giurconiu szakszervezeti vezető szerint – mivel ebben a térségben többnyire már helyi szinten megoldódtak a gondok – ők csupán kollégáikkal való szolidaritásuk jeléül viselnek karszalagot.
Az orvosok is aláírták Székelyudvarhelyen közel 400 tagja van a Sanitasnak, azonban szolidaritásból az ápolókat tömörítő szakszervezethez nem tartozó orvosok és a kisegítő személyzet is aláírta a sztrájkfelhívást. „Egyetértünk az ápolók béremelési követelésével, a munkában pedig nem okoz fennakadást, hiszen bejelentett sztrájkról van szó. A ma délelőtti műtéteket a munkabeszüntetés miatt már korábban átütemeztük” – mondja Rend Dezső sebész főorvos. A takarítónők kitűzött kék szalaggal is dolgoznak, egyikük vállat vonva válaszolja a munkabeszüntetést firtató kérdésre: a munkát el kell végezni, hiába állnánk meg. A sebészet folyosójára három beteget tolnak ki ágyastól, a kórtermükben a soros fertőtlenítés-nagytakarítás zajlik. Ezt a munkát szakaszosan és folyamatosan kell végezni a sztrájk ellenére is. A folyosói ágyon fekvő három beteg közül egy ma már hazamegy, ketten még maradnak. Mindhárman sepsiszentgyörgyiek, azért jöttek az udvarhelyi kórházba, mert az otthoninál jobb minőségű az ellátás. „A nővérek ma fél órával korábban ébresztettek, mint a szokásos hat óra, hogy mindenkit időben el tudjanak látni, ebből tudjuk, hogy sztrájk van. Amúgy semmi hátrányunk nem származik belőle” – mondja egyikük. Az egészségügyi szakszervezet által követelt hetvenszázalékos béremelés és a jelenlegi fizetések hallatán egy pillanatig haboznak, lehet-e ennyit kérni? „Közalkalmazottak vagyunk, és mi sem kapunk többet” – mondják szinte egyszerre, aztán hozzáteszik: „Igazuk van az ápolóknak, emeljék csak meg a fizetéseket, hiszen ennyi pénzből nem lehet megélni.”
Szatmárnémeti: ahol váltásban sztrájkoltak A szatmárnémeti régi megyei kórház első emeletének folyosóján 20–30 ápoló álldogál, köpenyükön „sztrájk”-feliratú kitűzővel: beszélgetnek, kávéznak. Különösnek tűnik, hogy ekkora intézményben mindössze kéttucatnyian csatlakoztak a sztrájkhoz. Daniel Săveanu, a kórház egyik főápolója elmondja, azért vannak ilyen kevesen, mert a sztrájkolók váltják egymást, ugyanis nem szeretnék akadályozni a betegellátást. Így mindig van ápoló a betegek mellett, és a sztrájkhoz is csatlakoztak. Az ápolónők egyik – éppen sztrájkoló – csoportja hevesebben vitatkozik a béremelésekről. „Rengeteg munkát kell ellátnunk, s mindezt éhbérért végezzük el” – szól hangosabban egyikük. „Követeléseink nem túlzottak. Azokra a kollégákra is gondolunk, akik nem kórházban dolgoznak, hanem iskolák, szociális központok alkalmazottai. Számukra – a béremelés mellett – azt kérjük hogy a jövőben élelmiszerjegyeket is kapjanak. Ugyanakkor azt is el szeretnénk érni, hogy több alkalmazottja legyen egy-egy kórháznak. Így javulna az ellátás minősége, valamint kellemesebbek lennének a munkakörülmények ” – mondja Săveanu. n
„Befagyhat” a tanév A parlament tegnapi ülésén elvetették az ellenzék ama javaslatát, amely a bruttó nemzeti össztermék 6 százalékát a tanügynek szánta volna. A Spiru Haret tanügyi szakszervezet képviselői emiatt a tanév befagyasztását helyezték kilátásba. A parlamenti ülés megkezdése előtt 270 névre szóló levelet osztottak szét a 2007-es költségvetés-tervezet elkészítésére érkező képviselők és szenátorok között. A levél – amelyben a kormányprogramnak az a cikkelye is olvasható, miszerint 2007-re a tanügy a bruttó nemzeti össztermék 6 százalékára számíthat – aláírói azt kérték a honatyáktól, hogy ne szavazzák meg a kormány által javasolt költségvetés-tervezetet, illetve járuljanak hozzá a pedagógusok béremeléséhez. Közben országszerte több ezer pedagógus csatlakozott a tanügyi szakszervezetek erre a hétre meghirdetett japánsztrájkjához, illetve több megyében aláírásgyűjtést kezdeményeztek Mihail Hărdău oktatási miniszter leváltása érdekében.
Hamis orvosi igazolásokat állítottak ki Csúszópénz elfogadása, hivatali visszaélés és hamisítás vádjával indított eljárást az aradi ügyészség mintegy 50 egészségügyi alkalmazott ellen. A rendőrség 26 ügyiratot adott át az ügyészségnek, ezekben azzal vádolják az orvosokat és aszszisztenseket, hogy hamis orvosi igazolásokat bocsátottak ki járművezetői vizsgára vagy munkahelyi elhelyezkedésre. A rendőrség feljelentés alapján indított nyomozást több orvos ellen is, akik 50 és 100 lej közötti összegért adtak ki orvosi igazolást, anélkül, hogy elvégezték volna a szükséges vizsgálatokat. A kiszivárogtatott nyomozati adatok szerint olyanok is vásároltak igazolást, akik a nyár folyamán meghirdetett rendőri állásokra jelentkeztek. A rendőrség több magán és állami kórházban, valamint járóbeteg-rendelőben is kivizsgálást tartott, a hamis igazolással rendelkezők közül néhányan terhelő vallomást tettek. n K. B.
Gödri Alpár Béla, Kovács Csaba, Kulcsár Andrea
----------
Hirdetés
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.
Eddig csak javasolták az Arad megyei gazdáknak, hogy se itatásra, se öntözésre ne használják a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett Maros vizét, csütörtök délután azonban a megyei vészhelyzeti bizottság egyenesen megtiltotta ezt.
Nincsenek élő halak a parajdi bányakatasztrófa miatt megnövekedett sótartalmú Kis-Küküllő szennyezett szakaszán, és hódelhullást is tapasztaltak az elmúlt napokban.
Minden június 18-án a Lakásbetörések Megelőzésének Európai Napja alkalmából a rendőrség különféle rendezvényekkel hívja fel a lakosság figyelmét az éberségre, és javainak védelmére. Háromszéken szórólapokat osztogattak a rendőrök.
A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) pszichológia tanszéke meghirdette, hogy kutatási programjuk keretében ingyenes pszichológiai kezelést vehetnek igénybe az alvászavarokkal, álmatlansággal küzdők.
A Temes megyei Óbéb és a Csongrád-Csanád vármegyei Kübekháza között épül meg hamarosan a legújabb román–magyar határátkelőhely. Ez lesz a 23. román–magyar közúti határátlépő hely.
Csekély mértékű, évi néhány milliméteres felszínmozgásokat mutatnak a Parajd térségére vonatkozó mozgásvizsgálatok – derül ki a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet kutatóinak legfrissebb jelentéséből.
A daganatos megbetegedések korai felismerésére és kezelésére, a prevencióra és a közegészségügyi infrastruktúra fejlesztésére irányuló magyar–román együttműködést ültet gyakorlatba Békés és Arad megyei európai uniós támogatással.