Fotó: Oláh Eszter
Szabadtéri kiállítással és emlékkonferenciával egybekötött kopjafaállítással emlékeztek születésének 200. évfordulója alkalmából Czetz Jánosra, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc legfiatalabb tábornokára, az argentin hadsereg egyik kiemelkedő szervezőjére csütörtökön Sepsiszentgyörgyön.
2022. június 09., 17:182022. június 09., 17:18
Az emlékkonferenciát megnyitó felszólalásában Tamás Sándor, a Kovászna megyei közgyűlés elnöke a történelmi személyiségekről való megemlékezés fontosságára hívta fel a figyelmet, amelynek célja – meglátása szerint
„Sajátos Kárpát-medencei létünkben sokszor kemény fogódzokat ad, ha megismerjük saját történetünket, történelmi személyiségeinket és azokat a pályákat, amelyet ők bejártak. Ez az ismeret ugyanakkor gyógyír, amelyet megpróbálunk átadni a következő generációnak és Székelyföldet körbevevő országok lakói számára is” – mutatott rá a megyei tanács elnöke.
Kiemelte, hogy az elmúlt években tudatosan törekedtek a történelmi tudat megalapozására és tágítására, kidolgozva egy keretet, amely révén nem csak a helyi, hanem a határon túli közösségek is jobban megismerhetik és átörökíthetik a történelem alakulásában szervesen résztvevő személyiségek munkásságát és érdemeit.
tesszük ezt egyfajta vizuális térfoglalással, valamint egy-egy tudományos konferencia szervezésével, amelyhez az elmúlt években egyre több háromszéki és székelyföldi fiatal történész is csatlakozott” – emelte ki Tamás Sándor.
A tudományos keretben zajló megemlékezés ugyanakkor egy másik aspektussal, a könyvkiadás és az ismeretterjesztő szövegek megjelentetésével is bővül, amely a megyei tanácselnök szerint szintén fontos szerepet játszik egy-egy kiemelkedő életút megőrzésében.
A nyitóbeszédet követően Kedves Gyula budapesti történész röviden felvázolta Czetz János pályájának legkiemelkedőbb mozzanatait, amelyek az utókor számára is maradandó értéket hagytak hátra. Rámutatott:
Mint azt a történész is elmondta, Czetz János a bécsújhelyi Theresianum Katonai Akadémián szerezte meg azt az elméleti és gyakorlati ismeretanyagot, amellyel a később „a történelmi kihívásokra” válaszolni tudott. Nem elhanyagolható ugyanakkor a császári vezérkarban betöltött szerepe sem, ugyanis abban az időben a magyar honvédsereg megszervezésének egyik legnagyobb problémája az volt, hogy alig voltak vezérkari képességekkel rendelkező tisztjeik. Kiemelte, hogy Czetz János ebből a szempontból „hallatlan főnyereménynek számított”.
Az akkori argentin államban képzett, világszínvonalú topográfiai képességekkel rendelkező ember ugyanis alig-alig volt. Ez pedig nem csak hadügyi, hanem a modern argentin állam megteremtése szempontjából is igazán lényeges szempont” – emelte ki a történész.
Fotó: Oláh Eszter
Végül említést tett a tábornok tudományos szférában is maradandónak számító munkájáról,
„Czetz János 23 éves fiatalemberként a Magyar Tudományos Akadémia tagjai közé jelölték, ami a kapcsolatrendszer szempontjából nem elhanyagolható. Itt tanulta meg, hogyan lehet a civil szférával érintkezni, hogyan lehet azt megérteni, illetve hogyan lehet a katonai gondolkodást megértetni a civil gondolkodással: ennek pedig az erdélyi parancsnokság során volt pótolhatatlan szerepe” – zárta gondolatait Kedves Gyula történész.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat újból közzétette közösségi oldalán az AUR megalakulásáról és a szélsőséges nacionalista politikai párt programjáról szóló, sokkoló dokumentumfilmjét.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.
A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.
Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.
Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).
Az emberek sok év alatt felhalmozódott mérge csapódott le a megismételt elnökválasztás első fordulójában – értékelte a múlt vasárnapi szavazás eredményét Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónikának adott interjúban.
A héten elindultak a rakományszállítási szolgáltatások a nagyváradi repülőtéren.
szóljon hozzá!