Kizárt pofozkodó tanárnő

Kizárják a tanügyből azt a kerelőszentpáli tanárnőt, aki egy hónappal ezelőtt felpofozott egy rendőrt – jelentette be tegnap Dumitru Matei Maros megyei főtanfelügyelő. Mint mondta, az ügyet kivizsgáló tanári testület a nő munkaszerződésének a felbontásáról döntött.

Krónika

2010. március 18., 09:572010. március 18., 09:57

Kifejtette, Cătălina Domnui felfüggesztésével a Dózsa György-beli iskola igazgatója is egyetértett, ahol a tanárnőnek a címzetes állása van. A tanárnő kizárásáról nem csak ezen incidens alapján döntöttek, figyelembe vették addigi magatartását, és hogy nem ez volt az első hasonló megnyilvánulása.

A főtanfelügyelő szerint a felfüggesztett pedagógusnak jogában áll a közigazgatási bíróságon megfellebbezni a döntést. Eközben Cătălina Domnui a Pro Europa Ligához fordult, azt állítva, hogy ő az áldozat, roma származása miatt diszkriminálják. A pedagógus szerint az illetékesek kettős mércét alkalmaztak, míg őt megfosztották munkahelyétől, a visszaütő rendőrt „büntetésként” lakhelyéhez közelebb helyezték. Smaranda Enache, az emberjogi szervezet társelnöke szerint kivizsgálják az ügyet.

Mint ismeretes, a tanárnő és rendőr közötti incidensre februárban került sor, amikor a hatósági személyt a kerelőszentpáli iskolába hívták, hogy rendezzen két pedagógus közötti konfliktust. A vita során a tanárnő megpofozta a hatásági személyt, aki maga is visszaütött. A rendőrség belső vizsgálatot indított az ügyben, a döntés szerint a 28 éves férfit két évig nem léptethetik elő.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 22., vasárnap

Kilyén lovasa nyerte a Székely Vágtát, amelyen súlyos baleset történt

A Kilyént képviselő Varga Mátyás nyerte Rover Gidran Rozi nevű lovával a Székely Vágtát, a Nemzeti Vágta 14. alkalommal megrendezett székelyföldi kvalifikációs előfutamát vasárnap a háromszéki Maksához tartozó Óriáspince-tetőn.

Kilyén lovasa nyerte a Székely Vágtát, amelyen súlyos baleset történt
2025. június 22., vasárnap

Megoldásokat azonosítottak a Kis-Küküllő vizének sókoncentrációja által okozott probléma megoldására

A Maros Megyei Katasztrófavédelmi Bizottság műszaki megoldásokat azonosított a Kis-Küküllő vizének sókoncentrációja által okozott probléma közép-, illetve rövidtávú rendezésére – jelentette be vasárnap Barabási Antal-Szabolcs, Maros megye prefektusa.

Megoldásokat azonosítottak a Kis-Küküllő vizének sókoncentrációja által okozott probléma megoldására
2025. június 22., vasárnap

Kitüntette az ortodox egyház Nagybánya korrupció miatt elítélt, külföldön elfogott expolgármesterét

Kitüntetést kapott Cătălin Cherecheș, Nagybánya korrupció miatt elítélt, külföldre szökött, ott elfogott, így jelenleg börtönbüntetését töltő volt polgármestere a román ortodox egyháztól.

Kitüntette az ortodox egyház Nagybánya korrupció miatt elítélt, külföldön elfogott expolgármesterét
2025. június 21., szombat

Tűz ütött ki az egyik kolozsvári kórházban

Tűz ütött ki szombaton a kolozsvári megyei kórház pszichiátriai osztályának egyik kórtermében.

Tűz ütött ki az egyik kolozsvári kórházban
2025. június 21., szombat

Az ország egyik legnagyobb droglaborjára bukkantak a rendőrök az egyik erdélyi megyében

Románia egyik legnagyobb, szintetikus kábítószerek illegális előállítására szolgáló laboratóriumát fedezte fel a rendőrség és az ügyészség egy Brassó megyei raktárban.

Az ország egyik legnagyobb droglaborjára bukkantak a rendőrök az egyik erdélyi megyében
2025. június 21., szombat

Vízügy: a Kis-Küküllő és a Maros sótartalma láthatóan csökken

Csökken a Kis-Küküllőbe és a Marosba a parajdi bánya elárasztása nyomán jutott só mennyisége – közölte szombaton a román vízügyi hatóság (ANAR).

Vízügy: a Kis-Küküllő és a Maros sótartalma láthatóan csökken
2025. június 21., szombat

Felcsillant a remény: még az idén újra létrehozhatják a marosvásárhelyi katolikus iskolát

Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.

Felcsillant a remény: még az idén újra létrehozhatják a marosvásárhelyi katolikus iskolát
2025. június 20., péntek

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben

Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben
2025. június 20., péntek

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása

A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása
2025. június 20., péntek

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon

Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon