Kiszáradt két erdőháti folyó a nagy szárazság következtében

kiszáradt

Három hónapja alig esett, kiszáradt két Arad megyei folyó. Képünk illusztráció

Fotó: Tamás Attila

A hosszan tartó szárazság következtében teljesen kiszáradt a Tőz folyó és a Timercsa-patak Arad megye észak-nyugati részén, az Erdőhát vagy Körösköz nevű tájegységben. Pallagi Máté tőzmiskei polgármester a Krónikának elmondta: nem emlékszik arra, hogy valaha is teljesen kiszáradt volna a Tőz a község területén.

Pataky Lehel Zsolt

2025. július 25., 18:182025. július 25., 18:18

2025. július 25., 18:342025. július 25., 18:34

A Tőz fontos vízforrás a helyi állattartóknak, ám néhány hete teljesen eltűnt a mederből a víz. „Ez az első alkalom, hogy a Tőz teljes hosszában kiszáradt. Korábban előfordult, hogy egyes szakaszokon megszűnt a vízfolyás, de ilyen mértékű elapadásra még nem volt példa” – nyilatkozta Pallagi Máté polgármester a Krónikának. A Fekete-Körös mellékfolyójának vizét öntözésre nem, de itatásra használták a gazdák, ennek a lehetőségnek a megszűnése újabb csapás az aszálykárok után.

„Kalászosokból fél termés volt idén, kapásnövényekből szinte semmi sem lesz” – sóhajtott a családi gazdaságot is vezető elöljáró, hozzátéve, hogy a talajvíz szintje is nagyon leesett.

Idézet
A kutak is kezdenek kiszáradni, sok helyen már egyáltalán nincs víz. Három hónapja nem esett rendes eső a térségben, az év eleje óta pedig minimális csapadék hullott. Ha továbbra sem lesz eső, az összes kút kiszáradhat” – figyelmeztetett az elöljáró.

A Tőz a Fekete-Körös baloldali mellékfolyója. Borosjenőtől északkeletre, a Béli-hegységben, Susányfalva fölött ered, majd Tamáshida alatt, Nagyzerénd és Bélzerénd közt torkollik a Fekete-Körösbe. A torkolatál kezdődik az egykori Ördög árka is, amely Ágyától déli irányba, a Fehér-Körös felé halad.

Tőzmiske (románul: Mișca) Aradtól mintegy 60 kilométerre, Kisjenőtől északkeletre fekszik. Beosztott falvai Bélzerénd, Simonyifalva és Vadász. A 2021-es adatokat tükröző népszámlálás szerint 3689 lakosa van, amiből magyarnak 1213-an vallották magukat (245 személynek nem ismert azt etnikai hovatartozása), ez az ismert nemzetiségű lakosság 35 százaléka. Jelentős, ezer feletti a cigány közösség száma, sokan közülük magyar identitásúak, így a helyhatósági választásokon immár a hetedik ciklus óta a magyar érdekvédelmi szervezet, az RMDSZ jelöltje nyeri el a polgármesteri tisztséget.

Hasonló a helyzet a Timercsa-patakon is, amely a Csigér folyó mellékága, és Feltót (Tauț) térségében teljesen kiszáradt. Florin Lela, Feltót polgármestere az Agerpres hírügynökségnek elmondta, hogy a Timercsa már korábban is kiszáradt, amikor kevés volt a csapadék.

A nagyváradi székhelyű Körösök Vízügyi Igazgatóság tájékoztatása szerint a Tőz vízhozama jelenleg nulla és a Berettyóé is alacsony, júliusban csupán az átlagos érték egyharmadát érte el.

Az intézmény szerint februárban, áprilisban és júniusban a csapadékmennyiség csak 10 százaléka volt a megszokottnak. Júniusban a szárazság tovább súlyosbodott, több folyószakaszon történelmi minimum vízhozamokat regisztráltak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 26., szombat

Hankó Balázs: kiemelt célkitűzés, hogy a „magyar identitással” oktató Sapientia EMTE Románia egyik legjobb egyeteme legyen

A tudomány nemzetközi, de a tudós hazafi, így elvárható a magyar tudósoktól, hogy a nemzetközi tudomány szolgálata mellett saját nemzetük megerősítésén dolgozzanak – hangoztatta Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter szombaton Tusnádfürdőn.

Hankó Balázs: kiemelt célkitűzés, hogy a „magyar identitással” oktató Sapientia EMTE Románia egyik legjobb egyeteme legyen
2025. július 26., szombat

„Hiába futsz el, barátom, a végén visszajössz” – Orbán Viktor válaszolt a közönség kérdéseire a Tusványoson

Orbán Viktor miniszterelnök a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem hagyományos előadása után idén is maradt a színpadon, hogy válaszoljon a közönség több esetben igencsak személyes jellegű kérdéseire.

„Hiába futsz el, barátom, a végén visszajössz” – Orbán Viktor válaszolt a közönség kérdéseire a Tusványoson
2025. július 26., szombat

Tőkés László a Tusványoson: Erdély jövője a román-magyar párbeszédtől függ

A román-magyar párbeszéd közös jövőnk tekintetében nélkülözhetetlen, Erdély és benne az erdélyi magyarság ügye a román partnerek, barátok nélkül megoldhatatlan – hangoztatta Tőkés László szombaton az erdélyi Tusnádfürdőn.

Tőkés László a Tusványoson: Erdély jövője a román-magyar párbeszédtől függ
2025. július 26., szombat

Zivatarokra figyelmeztető riasztásokat adtak ki több erdélyi megyére

Narancssárga és sárga jelzésű riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a várható zivatarok miatt.

Zivatarokra figyelmeztető riasztásokat adtak ki több erdélyi megyére
2025. július 26., szombat

Orbán Viktor a Tusványoson: ha most lennének a választások, fölényes győzelmet aratnánk

Saját belső felméréseink szerint ha most vasárnap lennének az országgyűlési választások, akkor 106 egyéni választókerületből 80-at mi nyernénk, ami fölényes győzelem, elsöprő többség – jelentette ki Orbán Viktor a Tusványoson.

Orbán Viktor a Tusványoson: ha most lennének a választások, fölényes győzelmet aratnánk
2025. július 26., szombat

Medve kergetett meg egy a Keresztényhavasra túrázó férfit

Egy fiatal férfit üldözőbe vett egy medve a Cenk és a Keresztényhavas közötti túraútvonalon. A túrázót végül a csendőrség mentette meg.

Medve kergetett meg egy a Keresztényhavasra túrázó férfit
2025. július 25., péntek

„Nem akarunk a menüsoron szerepelni” – Szili Katalin Tusványoson az őshonos kisebbségek jövőjéről

A nemzeti kisebbségek jogainak hatékony érvényestéséhez szükség van arra, hogy a közösséget képviselő etnikai pártok bejussanak a parlamentbe, és ott legyenek a döntéshozatalnál.

„Nem akarunk a menüsoron szerepelni” – Szili Katalin Tusványoson az őshonos kisebbségek jövőjéről
2025. július 25., péntek

Tusnádfürdőn hangsúlyozták: a nemzetpolitika eredményes, a közös munka folytatása elengedhetetlen

A magyar kormány nemzetpolitikájának sikerességét és a további együttműködés szükségességét hangsúlyozták a külhoni magyar politikai szervezek vezetői pénteken az erdélyi Tusnádfürdőn.

Tusnádfürdőn hangsúlyozták: a nemzetpolitika eredményes, a közös munka folytatása elengedhetetlen
2025. július 25., péntek

Egyedülálló néprajzi emlék lett a lángok martaléka Szilágy megyében

Súlyos tűzvész pusztította el Szilágy megye egyik legjelentősebb néprajzi emlékét, a Csizér községben található Lupuț-portát, közismert nevén Horea házát.

Egyedülálló néprajzi emlék lett a lángok martaléka Szilágy megyében
2025. július 25., péntek

Lerombolják a nagybányai strandot, helyén hamarosan megkezdődik az aquapark építése

Több mint húsz évvel a bezárása után végleg lebontják a nagybányai strandot. A helyén egy korszerű aquapark épül, amelyet részben uniós támogatással valósítanak meg, és amely régóta várt beruházás a város lakói számára.

Lerombolják a nagybányai strandot, helyén hamarosan megkezdődik az aquapark építése