2009. május 21., 09:342009. május 21., 09:34
„A pénzügyi nehézségeink megoldására továbbra is keressük a kisebb támogatókat, hogy legalább a programok egy részének költségeit fedezni tudjuk. A polgármesteri hivataltól a startolás napjáig mindössze tíz ezer lejt kaptunk, a Kolozs Megyei Tanács utólag téríti meg a költségeket” – nyilatkozta tegnap Buta.
Az egyetemisták fesztiváljának programjai idén is több témakör köré csoportosulnak: karriertanácsadással, kulturális, sport és szórakoztató rendezvényekkel szeretnék a „diákspirituszt újraéleszteni”.
Ezen a héten ázsiai filmfesztivállal, koncertekkel és más kulturális programokkal várják az érdeklődőket. Ma többek között az Üzleti Karon Tanuló Diákok Egyesülete (ASB) gerillamarketing-képzést tart az Üzleti Tudományok Kara épületében, szintén ez az egyesület Gondolkozz zölden! Légy zöld! Egyél zöldet! címmel környezetvédelmi projektet indít.
A Chiron kávézóban este pedig a Biológia és Geológiai Kar szervez álarcosbált. Szombaton kerékpármaratonra kerül sor, vasárnap pedig az álláskeresőknek tartanak tréninget.
Székelyföld nem lehet a NER játszótere – írta a Tisza Párt elnöke szombati, erdélyi látogatásáról szóló közleményében; a látogatásról videót is feltöltött a Facebook-oldalára.
A jövő héten újraindítják a dévai vár hírhedt, eredetileg csaknem 4 millió euróba kerülő új felvonóját, amelyet tavaly márciusban avattak fel, de mindjárt másnap elromlott, majd többször is üzemképtelenné vált.
Nyílt levélben fordult Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei főapát az őt a rendházból kilakoltatni akaró városi önkormányzat fejéhez, Florin Birta polgármesterhez, miután az elöljáró levélben javasolt találkozót.
Marosvásárhelyen kezdte meg erdélyi látogatását Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, aki pénteken többek között felkereste a Teleki Tékát és megkoszorúzta a Bolyaiak és Sütő András sírját.
Augusztus elsején, pénteken megkezdte lelkészi szolgálatát Csíksomlyón Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány és az erdélyi gyermekotthon-hálózat alapítója. Böjte Csaba Tusnádfürdőről kerékpárral tette meg az utat Csíksomlyóig.
Halálos közlekedési baleset történt péntek délután Arad megyében, a megyeszékhelyhez közeli Zimándköz határában. A balesetben egy magyarországi kamionos és egy aradi nő volt érintett, utóbbi életét vesztette.
Egyre nagyobb területet hálóz be Romániában az e-SIGUR közúti ellenőrző- és bírságolórendszer, amely egyelőre mobil sebességmérők révén „szedi áldozatait”, viszont hamarosan több száz fix traffipaxot is kihelyeznek országszerte.
Kitiltották a Magyar Nemzet képviselőit a Tisza Párt erdélyi szervezetének nagyadorjáni táborából, miután megjelent a budapesti lap online felületén a pénteki megnyitóról írt tudósítás.
A békésen alvó, majd a hirtelen telefoncsörgésre felriadó, ettől még kissé öntudatlan nyugdíjas korosztályú személyeket vették „célkeresztbe” a csalók.
A hegyimentő-szolgálat egy „rendkívül fontos” szervezet, amellyel a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztálya szorosan együttműködik, de a finanszírozása nem a központi hatóságok hatáskörébe tartozik – közölte Raed Arafat, a DSU vezetője.