Két hetet adtak a Roșca-örökösök a kolozsvári Bánffy-palota háromnegyedének átadására

Két hetet adtak a Roșca-örökösök a kolozsvári Bánffy-palota háromnegyedének átadására

Fotó: Jakab Mónika

A kolozsvári Bánffy-palota mintegy háromnegyed részének átadását kérték az épületben működő Kolozsvári Művészeti Múzeumtól Nicolae Roșca vállalkozó örökösei – írta szombaton a kolozsvári Szabadság napilap.

MTI

2023. szeptember 16., 13:162023. szeptember 16., 13:16

2023. szeptember 16., 13:282023. szeptember 16., 13:28

A nagyszebeni vállalkozó örökösei 2019-ben jogerős bírósági ítélettel szerezték meg a Kolozsvár főterén álló értékes műemlék mintegy háromnegyedének tulajdonjogát. A napokban átiratban szólították fel a múzeum vezetőségét, hogy két héten belül adja át az őket megillető részt – nyilatkozta a lapnak Lucian Nastasă-Kovács múzeumigazgató.

A történész közösségi oldalán keserű hangvételű bejegyzésben számolt be a történtekről, melyben felrótta a hatóságoknak – köztük a Kolozs megyei önkormányzatnak, melynek fennhatósága alá a múzeum tartozik –, hogy

nem tettek meg mindent az emblematikus épület megtartásáért. Szerinte lehetőség lett volna perújrafelvételre, de az illetékesek nem éltek vele.

Vákár István, a Kolozs megyei önkormányzat alelnöke az MTI-nek elmondta, hogy a hivatal jogászai nem találtak újabb adatokat, amelyek alapján újraindíthatták volna a pert. Hangsúlyozta, hogy az épület átadása hosszas folyamat, a bírósági ítélet kimondja, hogy tíz évig nem lehet megváltoztatni az épület rendeltetését, múzeumnak kell működnie benne.

Az RMDSZ politikusa leszögezte, hogy a művészeti múzeum továbbra is az épületben marad, és a megyei önkormányzatnak bért kell fizetnie a szóban forgó épületrész használatáért.

Emlékeztetett, hogy amennyiben a Roșca-örökösök eladnák az ingatlant, az államnak elővásárlási joga van, így az önkormányzat megvásárolhatná. Az örökösök korábban elutasították az önkormányzat kártérítési ajánlatát, és ragaszkodtak az ingatlanrész tényleges tulajdonba vételéhez.

A Bánffy-palota megvásárlásának lehetőségét hangsúlyozta Alin Tișe, a megyei önkormányzat elnöke is a Știri de Cluj hírportálnak, elismerve, hogy a főtéri műemlék épület értéke több millió euró lehet. Elutasította azokat a híreket, miszerint az örökösök ötcsillagos szállodát kívánnak működtetni benne, szerinte ehhez „soha” nem kapnák meg az illetékes hatóságok jóváhagyását.

A Kolozs megyei önkormányzat tavaly fogadott el határozatot az épület felméréséről és felosztásáról, hogy az egyes részek új tulajdonosait be lehessen vezetni a telekkönyvbe. Tișe szerint erre azért volt szükség, hogy meg lehessen majd kötni a bérleti szerződést.

Az 1990-es években lezajlott restitúciós per során a bíróság elfogadta a Roșca család által bemutatott bizonyítékokat arról, hogy Nicolae Roșca vállalkozó az 1948-as kommunista államosítás előtt az értékes műemlék mintegy háromnegyed részére szerzett tulajdonjogot.
A palota korábbi tulajdonosa, későbbi résztulajdonosa, Bánffy Dénes báró, Nicolae Roșca Szeben megyei vállalkozóval 1927-ben építtetett mozit a palota belső udvarára. Ezt a dúsgazdag vállalkozó működtette, aki – a Pressone.ro portál korábbi riportja szerint –

sokszor pénzzel segítette ki az elszegényedett bárót. Az adósságokat a báró a palota egy-egy lakosztályának átadásával törlesztette.

A Roșca-örökösök a restitúciós per során több olyan, 1947-ből és 1948-ból származó adásvételi szerződést, közjegyzői végzést mutattak be, amelyekben Bánffy Dénes átadta Nicolae Roșcának a palota egy-egy lakosztályát. A peranyag része volt a báró 1958-as végrendelete, amelyben ingó és ingatlan vagyonát Nicolae Roșcára hagyta.

A kolozsvári Bánffy-palotát Bánffy György, Erdély gubernátora építtette 1773 és 1786 között Johann Eberhard Blaumann böblingeni származású építész és kőfaragó tervei alapján. A gubernátor a palotában fogadta 1817-ben az Erdélybe látogató I. Ferenc császárt és feleségét, Karolina Augusztát. Ferenc József császár és király 1852-ben és 1887-ben is vendégeskedett a palotában.

A Bánffy-palota mai képe az 1960-70-es évek helyreállításai során alakult ki. Ekkor bontották le a palota udvarára épített mozit. Az értékes műemlék az 1970-es évek elejétől a Kolozsvári Művészeti Múzeumnak ad otthont. A megyei önkormányzat az elmúlt években saját forrásokból restauráltatta főhomlokzatát, és további felújításokat is tervez.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 06., hétfő

Avasújvárosban indul az idei Bakator TOUR borpiknik

A 2020. óta Szilágy, Maros és főként Szatmár megyében megszervezett eddigi hét, Picnic in the Vineyard nevet viselő borpiknik idei első kiadására Avasújvárosban kerül sor május 11-én 11 órától.

Avasújvárosban indul az idei Bakator TOUR borpiknik
2024. május 06., hétfő

A határ a csillagos ég a kolozsvári lakásáraknál, egyes negyedekben már meghaladta a 3000 eurót négyzetméterenként

Lassan eléri a 2600 eurós átlagárat a kolozsvári lakások négyzetmétere, a Compariimobiliare.ro statisztikája szerint idén áprilisban 2594 euróba került egy négyzetméter, ami 28 euróval volt már több, mint februárban.

A határ a csillagos ég a kolozsvári lakásáraknál, egyes negyedekben már meghaladta a 3000 eurót négyzetméterenként
2024. május 06., hétfő

Egy medvét kilőttek, egy bocsot pedig végleg elaltattak Hargita megyében

Többször támadt lövétei jószágokra az a medve, amelyet hétfőn hajnalban már nem is tudtak elkergetni a hatóságok, így kénytelenek voltak kiadni a kilövéshez szükséges parancsot. Felsősófalván egy súlyosan sérült bocsot kellett elaltatni.

Egy medvét kilőttek, egy bocsot pedig végleg elaltattak Hargita megyében
2024. május 06., hétfő

Szikláról mentették le a határon átszökött ukrán férfiakat a máramarosi hegyimentők

Az ukrán–román határon a Máramarosi-havasokban átszökött két ukrán állampolgárt keresnek hétfőn a hegyimentők és a határrendészek.

Szikláról mentették le a határon átszökött ukrán férfiakat a máramarosi hegyimentők
2024. május 06., hétfő

„Újuljatok meg!” mottóval szervezik meg az idei csíksomlyói pünkösdi búcsút, amelynek a programját is bejelentették

„Újuljatok meg!” – ezzel a mottóval szervezik meg idén a csíksomlyói pünkösdi búcsút, amelynek programját a hétvégén közölték a szervezők.

„Újuljatok meg!” mottóval szervezik meg az idei csíksomlyói pünkösdi búcsút, amelynek a programját is bejelentették
2024. május 06., hétfő

Már csak a bányamúzeum idézi fel az aranybányászatot Verespatakon

Naponta több tíz turistát vonz a verespataki Bányászati Múzeum. A múzeum működtetője, Valentin Rus bányamérnök a Krónikának elmondta: nagy hibának tartja a romániai bányászat felszámolását.

Már csak a bányamúzeum idézi fel az aranybányászatot Verespatakon
2024. május 05., vasárnap

FRISSÍTVE – Garázsok gyulladtak ki egy csíkszéki településen, a lángokat sikerült megfékezni

Kigyulladt több garázs Csíkszentmártonban vasárnap, a tűzoltók a lángok elterjedésének megakadályozásán dolgoznak – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

FRISSÍTVE – Garázsok gyulladtak ki egy csíkszéki településen, a lángokat sikerült megfékezni
2024. május 05., vasárnap

Egy égve hagyott gyertya miatt éghetett le egy Fehér megyei fatemplom

Leégett egy fatemplom a Fehér megyei Havasgáld községhez tartozó Ghioncani faluban vasárnapra virradóan. A tűz oka feltehetően egy égve hagyott gyertya volt.

Egy égve hagyott gyertya miatt éghetett le egy Fehér megyei fatemplom
2024. május 05., vasárnap

Meghalt egy autós, miután nem vette figyelembe a tilos jelzést a vasúti átjárónál

Meghalt egy furgon sofőrje vasárnap reggel, miután elütötte egy vonat a 14-es főúton, a vasúti átjárónál, mert figyelmen kívül hagyta a jelzőlámpa tilos jelzését – közölte a Szeben megyei rendőr-főkapitányság.

Meghalt egy autós, miután nem vette figyelembe a tilos jelzést a vasúti átjárónál
2024. május 05., vasárnap

Miután öt helyen is elutasították, Kolozsvárról Suceavára kellett szállítani egy stroke-os beteget

Egy 47 éves, akut iszkémiás stroke-ot elszenvedett beteget szombaton SMURD-helikopterrel szállítottak a kolozsvári megyei sürgősségi kórházból Suceavába, hogy eltávolítsák a vérrögöt az érintett agyi érből.

Miután öt helyen is elutasították, Kolozsvárról Suceavára kellett szállítani egy stroke-os beteget