2010. március 16., 09:182010. március 16., 09:18
A kezdeményezés különlegessége az, hogy az adakozók személyesen választhatják ki az általuk támogatott diákot, így a puszta anyagi támogatáson kívül személyes kapcsolat is kialakulhat a diák és támogatója között.
A kollégium vezetősége Magyarországon is népszerűsíti a programot, ugyanakkor az itthoni magyar közösség összefogására is számít ez ügyben. A hét végén megtartott hagyományos kollégiumi bálon Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő volt az első, aki vállalta a „keresztszülőséget”. Mint az eseményen elmondta, az erdélyi oktatásban nagy múltra tekint vissza a Bethlen Gábor Kollégium, amelynek falai közül számtalan jeles magyar személyiség került ki.
„Bethlen Gábor fejedelem idejében Erdély valóban aranykorát élte, hiszen egy olyan vezetője volt a magyaroknak, aki megteremtette az oktatás esszenciáját. Amellett, hogy képzett professzorokat hozott a térségbe, a jó képességű fiatalokat is támogatta, külföldi tanulási lehetőséget biztosított számukra” – hangsúlyozta az EP-képviselő, leszögezve, a tehetséges fiatalokat továbbra is fel kell karolni.
Az idei bál fővédnöke egyébként Szőcs Gyula Kálmán, a Keresztszülő program kezdeményezője és mecénása volt, de az eseményen részt vett Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete, és Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja is.
A Kilyént képviselő Varga Mátyás nyerte Rover Gidran Rozi nevű lovával a Székely Vágtát, a Nemzeti Vágta 14. alkalommal megrendezett székelyföldi kvalifikációs előfutamát vasárnap a háromszéki Maksához tartozó Óriáspince-tetőn.
A Maros Megyei Katasztrófavédelmi Bizottság műszaki megoldásokat azonosított a Kis-Küküllő vizének sókoncentrációja által okozott probléma közép-, illetve rövidtávú rendezésére – jelentette be vasárnap Barabási Antal-Szabolcs, Maros megye prefektusa.
Kitüntetést kapott Cătălin Cherecheș, Nagybánya korrupció miatt elítélt, külföldre szökött, ott elfogott, így jelenleg börtönbüntetését töltő volt polgármestere a román ortodox egyháztól.
Tűz ütött ki szombaton a kolozsvári megyei kórház pszichiátriai osztályának egyik kórtermében.
Románia egyik legnagyobb, szintetikus kábítószerek illegális előállítására szolgáló laboratóriumát fedezte fel a rendőrség és az ügyészség egy Brassó megyei raktárban.
Csökken a Kis-Küküllőbe és a Marosba a parajdi bánya elárasztása nyomán jutott só mennyisége – közölte szombaton a román vízügyi hatóság (ANAR).
Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.
Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.