Keddig várnak a közös listára

•  Fotó: Boda Gergely

Fotó: Boda Gergely

Az RMDSZ listáján indulók közül egyetlen jelöltet sem támogat az Európai Parlamentbe jutásért a Székely Nemzeti Tanács. Az SZNT szombaton Marosvásárhelyen tanácskozó vezetõsége arra a következtetésre jutott, hogy amennyiben az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak nem sikerül befutóhelyre közös jelöltet állítania az RMDSZ-szel, akkor független politikust fog támogatni.

Gazda Árpád

2007. január 22., 00:002007. január 22., 00:00

„Annak ellenére, hogy Markó Béla abban egyezett meg Tőkés Lászlóval, hogy az első két, befutónak számító helyet az RMDSZ megosztja az EMNT-vel, ez nem így történt – nyilatkozta az SZNT megbízott elnöke, Fodor Imre. – Ha mégis így lesz, amit aligha hiszek, újragondoljuk a stratégiánkat. Addig is abban egyeztünk meg, hogy egy tapasztalattal és idegennyelv-tudással rendelkező, ügyesen lobbizó magyar politikust támogatunk, aki nyíltan felvállalja a Székely Nemzeti Tanács autonómiatörekvéseit.”
Markó egy héttel korábban tett nyilatkozatai alapján a tanács alelnöke, Ferencz Csaba is bezártnak tekinti az RMDSZ kapuját. Mint ismeretes, a szövetség országos elnöke kijelentette, hogy az RMDSZ listáin csak a szervezet tagjai indulhatnak az EP-választásokon. Amennyiben az EMNT vagy az SZNT részéről olyasvalaki jelentkezik, aki tagja az RMDSZ-nek, annak „a harmadik pozíciótól lefele” a helye, fogalmazott Markó. Mind Markó Béla, mind az SZNT számításai szerint csak két erdélyi magyar képviselő juthat tavasztól az Európai Parlamentbe.
Az EMNT továbbra is támogatja a közös listaállítás gondolatát, erről Tőkés László EMNT-elnök tárgyalt Markó Bélával a hétvégén. Markó elismerte: a listának minél sokszínűbbnek kellene lennie, de nem tudta vállalni azt, hogy a sorrend egyeztetés révén alakuljon ki. Az RMDSZ elnöke lapunk kérdésére elmondta, az operatív tanács kedden dönt a lista ügyében, azt megelőzően közvetíti az EMNT javaslatát.
Tőkés László már korábban jelezte, hogy vállalná a jelölést az Európai Unió parlamenti képviselői tisztségére. A Markóval folytatott nagyváradi megbeszélés után úgy nyilatkozott: mielőtt más lehetőségeket is megfontolna, szeretne megbizonyosodni arról, hogy minden lehetőséget kimerítettek a közös magyar nemzeti lista ügyében. „Hajlandó vagyok keddig várni, de nagyon sajnálnám, ha az RMDSZ elszalasztaná az összefogás lehetőségét” – mondta az EMNT elnöke.
A Székely Nemzeti Tanácsban megoszlanak a vélemények afelől, hogy a független jelöltnek melyik régióból kellene kikerülnie. Ferencz Csaba alelnök természetesnek tartja, hogy a jelöltet a Székelyföld adja. Fodor Imre viszont nem lát semmi rosszat abban, ha nem csupán egy régióban, hanem teljes Erdélyben gondolkodnának.
Ahhoz, hogy az EMNT és az SZNT független jelöltet indítson, előbb százezer támogató aláírást kell öszszegyűjtenie. Ebben az esetben elképzelhető, hogy a májusi EP-választáson sem az RMDSZ listája, sem a független magyar jelölt nem éri el a bejutáshoz szükséges ötszázalékos küszöböt.  Szucher Ervin, Gergely Gizella

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 18., szerda

Máramarosnak törvényben rögzített napja lett augusztus 15-e

Máramarosnak törvényben rögzített hivatalos napja van szerdától.

Máramarosnak törvényben rögzített napja lett augusztus 15-e
2025. június 18., szerda

A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval, nem áll fenn omlásveszély

A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval – jelentette ki szerdai parajdi sajtótájékoztatóján Nicolae Sebastian Șoltuz, a Salrom beruházási igazgatója.

A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval, nem áll fenn omlásveszély
2025. június 18., szerda

Kiskorú bűnözőket fogtak el Brassóban: autót törtek fel, kábítószer volt náluk

Két kiskorút fogott el a brassói csendőrség: a fiatalok feltörtek egy elhagyott autót, a hatóságok kábítószert is találtak náluk.

Kiskorú bűnözőket fogtak el Brassóban: autót törtek fel, kábítószer volt náluk
2025. június 18., szerda

Szakértők szerint nagy valószínűséggel kipusztult a halfauna a Kis-Küküllőben

A Kis-Küküllő teljes hosszában majdnem teljes mértékben kipusztult a halfauna a Korond-patakba, majd onnan a folyóba került magas sótartalom miatt – állapította meg a sajtónak szerdán szétküldött tanulmányában egy független szakemberekből álló csoport.

Szakértők szerint nagy valószínűséggel kipusztult a halfauna a Kis-Küküllőben
2025. június 18., szerda

Nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a parajdi katasztrófa óta

A parajdi bányaszerencsétlenség óta nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a helyi turizmusban dolgozók szerint. Nemes Árpád, a tordai sóbánya volt idegenvezetője a Krónikának elmondta, a parajdi katasztrófa új lehetőségeket nyit a tordai létesítmény előtt.

Nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a parajdi katasztrófa óta
2025. június 18., szerda

Tanulni érdemes, a tudás érték – közösségként jutalmazta a tantárgyversenyek aradi magyar díjazottjait a tanfelügyelőség

Másodízben szervezte meg az Arad Megyei Tanfelügyelőség a tantárgyversenyeken helyezéseket elérő magyar diákok közös díjkiosztó ünnepségét.

Tanulni érdemes, a tudás érték – közösségként jutalmazta a tantárgyversenyek aradi magyar díjazottjait a tanfelügyelőség
2025. június 18., szerda

Hogyan kezelhető a családon belüli erőszak? – Rendőrségi tájékoztató a segítségnyújtásról

A családon belüli erőszak esetén igénybe vehető hatósági intézkedésekről nyújtott részletes tájékoztatót a rendőrség. A hatóság szerint az áldozaton múlik, hogy erőszak esetén időben igénybe veszi-e a segítséget.

Hogyan kezelhető a családon belüli erőszak? – Rendőrségi tájékoztató a segítségnyújtásról
2025. június 18., szerda

Kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak

Nehézségeik ellenére kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak, a 6600 eurós adományt Nagy Ferenc, a Nagydobronyi kistérség polgármestere vitte el szerdán Háromszékre.

Kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak
2025. június 18., szerda

A parajdi turizmus fellendülését remélik a hamarosan újranyíló sósfürdőtől

Legkésőbb július elsején újra megnyit a parajdi sósfürdő, melytől a helyi turizmus fellendülését remélik.

A parajdi turizmus fellendülését remélik a hamarosan újranyíló sósfürdőtől
2025. június 18., szerda

A Bánságban és a Partiumban is kánikula várható

Újabb elsőfokú, vagyis sárga figyelmeztetést adott ki a nagy hőség miatt szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia területének nagy részére.

A Bánságban és a Partiumban is kánikula várható