FRISSÍTVE – Katonai vezetés veszi át a Szeben megyei közegészségügyi igazgatóság irányítását

FRISSÍTVE – Katonai vezetés veszi át a Szeben megyei közegészségügyi igazgatóság irányítását

Képünk illusztráció

Fotó: Beliczay László

A Szeben megyei közegészségügyi igazgatóság (DSP) és a megyei klinikai sürgősségi kórház katonai vezetés alá helyezését kéri az USR-Plus Szövetség. Kedd délután kiderült, hogy katona fogja vezetni a közegészségügyi igazgatóságot.

Krónika

2020. november 17., 12:132020. november 17., 12:13

2020. november 17., 19:142020. november 17., 19:14

A politikai alakulat az Agerpres által ismertetett keddi közleményében a Szeben megyei súlyos járványhelyzettel indokolja a kérést, szerintük ugyanis csak katonai vezetés tudna véget vetni a rossz menedzsmentnek is betudható krízishelyzetnek. A megyei és országos vészhelyzeti bizottságnak és az egészségügyi minisztériumnak címzett kérésükben rámutatnak:

a katonai vezetést az is indokolja, hogy a megyében napról napra nő a fertőzöttek száma, és az egyre súlyosbodó helyzet keménykezű vezetést igényel.

Emlékeztetnek, hogy a katonai vezetés tavasszal Suceaván, Déván és Bukarestben is hatékonynak bizonyult. Kedd délután megtörtént a bejelentés: első alkalommal kerül katona a Szeben megyei közegészségügyi igazgatóság (DSP) élére. Daniel Chelcea orvosezredes azt követően veszi át az intézmény vezetését, hogy a korábbi vezérigazgató, Gabriel Budescu pénteken benyújtotta lemondását. Daniel Chelcea orvosezredes – aki jelenleg a szebeni sürgősségi katonai kórház igazgatója – úgy nyilatkozott az Agerpres hírügynökségnek, hogy valamennyi, a hatáskörébe tartozó kórházat személyesen fog ellenőrizni.

Az ezredes szerdán veszi át a Szeben megyei DSP vezetését. Elmondása szerint helyettese szintén katona lesz.

Arra a kérdésre, hogy mit üzen a Szeben megyei lakosságnak, Daniel Chelcea azt válaszolta: „Viseljenek maszkot. Legyünk türelemmel, mert el fog ez múlni”.

A Szeben megyei prefektúra közlése szerint Szeben megyében rohamosan nő a koronavírusos fertőzöttek száma, jelenleg már 9 ezrelék volt az arány. A 150 ezer fős Nagyszebenben is súlyos a helyzet, a hétfőtől karanténban lévő megyeszékhelyen 13,42 fertőzött jut ezer lakosra.

korábban írtuk

Uniós segítséget kér a Szeben megyei járványhelyzet kezeléséhez egy EP-képviselő
Uniós segítséget kér a Szeben megyei járványhelyzet kezeléséhez egy EP-képviselő

Az Unió egészségügyi biztosának a segítségét kérte a Szeben megyei járványhelyzet ügyében Nicu Ştefănuţă európai parlamenti képviselő. Szeben megyében már a 9 ezrelékhez közelít a koronavírusos betegek aránya, de a kormánynak nem sikerült minden illetékest felelősségre vonni a járványhelyzet elfajulása miatt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 16., kedd

Házhelyekkel csalogatna haza külföldre vándoroltakat a nagyváradi önkormányzat

Megkezdte a nagyváradi önkormányzat azon telkek közművesítését, amelyeket külföldön élő, de hazaköltözésben gondolkodó román állampolgárok rendelkezésére kíván bocsátani.

Házhelyekkel csalogatna haza külföldre vándoroltakat a nagyváradi önkormányzat
2024. április 16., kedd

Változást sürget, külső forrásszerzést céloz meg az RMDSZ leendő Hargita megyei tanácselnöke

A külső forrásszerzést és a folyamatban lévő pályázatok lebonyolítását tekinti fő céljának Bíró Barna Botond, az RMDSZ Hargita megyei tanácselnökjelöltje, aki Borboly Csabát váltja a tisztségben.

Változást sürget, külső forrásszerzést céloz meg az RMDSZ leendő Hargita megyei tanácselnöke
2024. április 16., kedd

Iskolabuszból kiszálló elemistát ütött el teherautó Beszterce-Naszód megyében

Az iskolabuszból kiszálló 8 éves gyermeket ütött el kedden egy haszonjármű a Beszterce-Naszód megyei Kormája (Cormaia) településen – közölte a megyei rendőr-főkapitányság.

Iskolabuszból kiszálló elemistát ütött el teherautó Beszterce-Naszód megyében
2024. április 16., kedd

Határtalanul program: erdélyi és partiumi városokban fordult meg a legtöbb magyarországi diák

Eddig mintegy 535 ezer diák vett részt a Határtalanul programban, amelybe kilencszáznál is több település kapcsolódott be – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára kedden Budapesten.

Határtalanul program: erdélyi és partiumi városokban fordult meg a legtöbb magyarországi diák
2024. április 16., kedd

Árvízkészültséget rendeltek el erdélyi folyókra is

Elsőfokú, vagyis sárga árvízkészültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hat megye folyóvizeire.

Árvízkészültséget rendeltek el erdélyi folyókra is
2024. április 16., kedd

Két nap után sikerült kideríteni, ki az a nő, akinek Szatmárnémetiben, a Szamosban találták meg a holttestét

Azonosítottak a rendőrök egy Szatmárnémetinél vasárnap a Szamosból kiemelt holttestet.

Két nap után sikerült kideríteni, ki az a nő, akinek Szatmárnémetiben, a Szamosban találták meg a holttestét
2024. április 16., kedd

A mesterséges intelligenciát is be kellett vetni a Hunyad megyei tóba esett személy felkutatása érdekében

Mesterséges intelligenciát (AI) felhasználó ultramodern detektor bevetésével keresik tovább a Hátszeg közelében levő őraljaboldogfalvi víztározóban vasárnap eltűnt személyt.

A mesterséges intelligenciát is be kellett vetni a Hunyad megyei tóba esett személy felkutatása érdekében
2024. április 16., kedd

Több, a Székelyföldön is áthaladó vonatjáratot törölhet a CFR mozdonyvezető-hiány miatt

A Román Vasúttársaság személyszállító ágazata (CFR Călători) vezetősége úgy döntött, hogy 2024. április 27-től kezdődően hétvégenként 14 vonatot töröl a brassói regionális igazgatósághoz tartozó országrészben.

Több, a Székelyföldön is áthaladó vonatjáratot törölhet a CFR mozdonyvezető-hiány miatt
2024. április 16., kedd

Vidéken és városon is egyre nagyobb az igény az otthoni betegápolásra

Több mint 2000 személynek biztosítanak idős- és otthoni beteggondozást Háromszéken – közölte Kovászna Megye Tanácsa.

Vidéken és városon is egyre nagyobb az igény az otthoni betegápolásra
2024. április 16., kedd

Nyári hőség után nyári viharok áprilisban: Erdély, a Partium és a Bánság egyes részeire is figyelmeztetést adtak ki

Viharokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztást adott ki kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország 23 megyéjére.

Nyári hőség után nyári viharok áprilisban: Erdély, a Partium és a Bánság egyes részeire is figyelmeztetést adtak ki