Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere előadást tart a Szent László-napok rendezvénysorozat első napján, a László Gyula-emlékkonferencián
Fotó: MTI
Szent László az egyik legnagyobb magyar államférfi volt – jelentette ki az emberi erőforrások minisztere hétfőn Nagyváradon, a Szent László Napok nyitórendezvényén.
2018. június 18., 14:102018. június 18., 14:10
2018. június 18., 14:112018. június 18., 14:11
Kásler Miklós a László Gyula-emlékkonferencián tartott történelmi áttekintésében azt mondta, Szent László király nevéhez kötődik az első keresztény aranykor, amikor befejezte Szent István állam- és egyházszervező munkáját. A miniszter előadásában részletesen elemezte Szent István korát, alkotását és hagyatékát. Kitért arra, hogy Szent István apostoli királyságot hozott létre, megszervezte a magyar államot és az egységes egyházat, „felkenésével” pedig közvetlen kapcsolatba került a Mindenhatóval.
Utóbbi kapcsán Kásler Miklós beszélt a magyar beavató koronáról, amelyből lett a Szent Korona és a Szent Korona-tan, amely „a világon egyedülálló erőként nemzetösszetartó erővé vált”.
Fotó: MTI
„Szent László, az államférfi helyreállította a királyi hatalom és a magyar birodalom szerveződését” – mondta Kásler Miklós, majd részletesen elemezte „az egyik legkiválóbb magyar hadvezér”, „a rettenthetetlen bátorság jellemezte hős”, illetve „a világtörténelem első lovagkirályának” életútját, munkásságát kiemelve: az uralkodót már életében szentként tisztelték, s a középkor legnagyobb legendaköre alakult ki körülötte.
Az emberi erőforrások minisztere a helyi Magyar Polgári Egyesület szervezte emlékkonferencián elhangzott előadását követően megkoszorúzta Szent László nagyváradi szobrát.
Kásler Miklós és Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja koszorút helyez el Szent László szobránál
Fotó: MTI
A nagyváradi Szent László Napokat hatodik alkalommal rendezi a héten a helyi Szent László Egyesület. A rendezvénynek elsősorban az a célja, hogy a Váradhoz ezer szállal kötődő egykori uralkodó emlékét közelebb hozzák a ma emberéhez – mondta Nagy József Barna, a Magyar Polgári Egyesület elnöke az MTI-nek.
A programsorozatot megnyitó László Gyula-emlékkonferenciát a nagyvárad-olaszi református templom mellett lévő Lorántffy Zsuzsanna református egyházi központban rendezték, ahol húsz évvel ezelőtt elhunyt az erdélyi körútra készülő neves tudós, a magyar őstörténet kutatója.
Az egy hétig tartó programsorozattal főleg a családokhoz, a fiatalokhoz szeretnék közelebb vinni a Szent László képviselte eszmeiséget, aki „kitartásban, magyarságban, helytállásban példát adott, s ezen erényeket üzeni a ma emberének is” – összegezte a Szent László Napok célját Nagy József Barna.
Szülőhazájában, az afrikai Kamerunban szentelték pappá a tavaly október óta Kolozsváron szolgáló Chrysanthus Yvesimbom Njungba SchP piaristát.
Elkezdtek együttműködni a nyomozó hatóságokkal a mezőméhesi nő meggyilkolásával gyanúsított Emil Gânjhez közel álló személyek – nyilatkozták szombaton rendőrségi források. A férfit továbbra is nagy erőkkel keresi a rendőrség.
Kaszáló Kalákát tartottak Csíkszentkirályon – közölte Facebook-oldalán Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
Egy 32 éves motoros meghalt, egy 15 éves kiskorú pedig megsérült egy péntekről szombatra virradó éjszaka történt közlekedési balesetben a Kolozs megyei Magyarkapuson. A motoros egy szabályosan közlekedő személygépkocsiba futott bele hátulról.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba került egy 30 éves Brassó megyei férfi, aki ellen a sepsiszentgyörgyi rendőrség indított nyomozást csalás vádjával. A gyanúsított 9 ezer lejt csalt ki cégektől.
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) közölte, feladatának érzi, hogy hangot adjon a diákoknak és pedagógusoknak.
Augusztus 27–31. között rendezik meg a 12. Vásárhelyi Forgatagot Marosvásárhelyen. A rendezvénysorozattal idén a „vásárhelyiséget” ünneplik, valamint Bolyai Farkas születésének 250. évfordulója alkalmából a világhírű matematikus előtt is tisztelegnek.
A Székely Nemzeti Tanács szerint az európai parlamenti képviselők számos elégedetlenségének és az Európai Bizottsággal (EB) szemben megfogalmazott kritikáinak nincsen más elvi kerete, mint éppen a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés.
Kétnapos kényszerszünet után pénteken újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai – számolt be a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján a Salrom vállalat beruházási igazgatója.
Új parkolási díjakat vezettek be a kolozsvári repülőtér melletti Park & Ride parkoló hatékonyabb kihasználtságáért – közölte Oláh Emese, a kincses város RMDSZ-es alpolgármestere.
szóljon hozzá!