2007. február 08., 00:002007. február 08., 00:00
A rendőröket viszont csakfigyelmeztetésben részesítették. HallerIstván, a Pro Europa Liga emberjogi szervezet vezetőjeszerint a felelősségre vonás mértékejelentéktelen. „Ez a fajta megrovás nem is szerepel arendőrség feladatköréről szólótörvényben” – véli Haller. Elmondta: egy előzőbeadványukra azt válaszolta a rendőrparancsnokság,hogy rendkívül súlyos események történtek,illetve rendkívül súlyos hibákat követtekel a rendőrök, így az ügy lezárásakornem erre az eredményre számítottak. Ezérta romák igazáért harcoló szervezettovábbra is az ügyészségi kivizsgáláseredményét várja.
A Szászrégenhez tartozóAbafájára tavaly szeptemberben riasztották arendőrséget és a csendőrséget. A karhatalomvisszaélve helyzetével az egész roma közösségetbüntette, magukat védeni nem tudó emberekre éscsoportokra támadt.
A daganatos megbetegedések korai felismerésére és kezelésére, a prevencióra és a közegészségügyi infrastruktúra fejlesztésére irányuló magyar–román együttműködést ültet gyakorlatba Békés és Arad megyei európai uniós támogatással.
Máramarosnak törvényben rögzített hivatalos napja van szerdától.
A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval – jelentette ki szerdai parajdi sajtótájékoztatóján Nicolae Sebastian Șoltuz, a Salrom beruházási igazgatója.
Két kiskorút fogott el a brassói csendőrség: a fiatalok feltörtek egy elhagyott autót, a hatóságok kábítószert is találtak náluk.
A Kis-Küküllő teljes hosszában majdnem teljes mértékben kipusztult a halfauna a Korond-patakba, majd onnan a folyóba került magas sótartalom miatt – állapította meg a sajtónak szerdán szétküldött tanulmányában egy független szakemberekből álló csoport.
A parajdi bányaszerencsétlenség óta nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a helyi turizmusban dolgozók szerint. Nemes Árpád, a tordai sóbánya volt idegenvezetője a Krónikának elmondta, a parajdi katasztrófa új lehetőségeket nyit a tordai létesítmény előtt.
Másodízben szervezte meg az Arad Megyei Tanfelügyelőség a tantárgyversenyeken helyezéseket elérő magyar diákok közös díjkiosztó ünnepségét.
A családon belüli erőszak esetén igénybe vehető hatósági intézkedésekről nyújtott részletes tájékoztatót a rendőrség. A hatóság szerint az áldozaton múlik, hogy erőszak esetén időben igénybe veszi-e a segítséget.
Nehézségeik ellenére kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak, a 6600 eurós adományt Nagy Ferenc, a Nagydobronyi kistérség polgármestere vitte el szerdán Háromszékre.
Legkésőbb július elsején újra megnyit a parajdi sósfürdő, melytől a helyi turizmus fellendülését remélik.