Istennel a temesvári „kivégzőosztag” előtt – Első rész

– Mi volt a munkája a vasútnál?

– Akasztottam össze, én bontottam a vagonokat a tehervonatokon. Volt úgy, hogy indultam a temesvári rendező-pályaudvarról egy vonattal, és eljutottam vele Moravicára, Nagycsanádra, Resicabányára. Voltak vagonok, amelyeket el kellett hagyni az úton, másokat fel kellett venni. Vonatfőnök szerettem volna lenni, de a vasút olyan, mint a hadsereg. Ahhoz, hogy vonatfőnök lehess, először ilyen munkákat kell végezni. Már a legelső időszakban, pár hónappal az után, hogy a vasúthoz kerültem, elküldtek egyedül egy legalább ötven vagonos vonattal, amelyik követ szállított. A mozdonyvezető semmit nem csinált az én jelzésem nélkül. Megbíztak bennem.

– Javítóintézetben nőtt fel. Hogyan bízhattak mégis ennyire magában?

– Mi, hívők, mindent úgy csinálunk, mintha az Úrnak csinálnánk. '89-ben már ki volt függesztve a fényképem az állomáson az élmunkások hirdetőjére, mert hatodik voltam a szocialista munkaversenyben. Az volt a feladatunk, hogy ne csak beszéljünk Krisztusról, hanem a munkánkkal is bizonyítsuk a létezését. Hogy neki tetsző módon éljünk. Az emberek látták ezt, és bíztak bennünk. Beszélni nem sokat beszéltem a hitemről, mert palira vettek, csúfot űztek belőlem, de meg akartam mutatni a keresztényt magamból, ahogy Jézus Krisztus tanított. Ha nem tudjuk megnyerni az embereket a szavainkkal, nyerjük meg őket a tetteinkkel. Úgy érzem, az a küldetésem a földön, hogy az életemben is tovább éljen Krisztus a Szentlélek által, és az emberek lássák az én megélt kereszténységemet, és térjenek meg ők is.

korábban írtuk

Államfők jelenlétében ünneplik a temesvári forradalmat a 35. évfordulón

Sulyok Tamás magyar köztársasági elnök és Emil Constantinescu egykori román köztársasági elnök jelenlétében ünneplik szombaton Temesváron a Ceaușescu-diktatúrát megdöntő romániai forradalom kirobbanásának a 35. évfordulóját.

– Akkor, 1987 és '89 között épült a Betel baptista templom Temesváron, nem messze a Mária tértől. Részt vett az építésében?

– Igen. Mikor befejeztem a vasutas műszakot, úgy, vasutas ruhában jöttem a templom építőtelepére, és dolgoztam tovább. Most is látszik a hátamon egy csík. Az építkezésnél leestem az első emeletről, és megütöttem a hátam. Feszítővassal próbáltam eltávolítani a zsalukat a betonozás után, és amikor elvált a zsalu, én lerepültem.

– Milyenek voltak Petre Dugulescu prédikációi? Megnyilvánult-e a baptista lelkész valamilyen formában a rendszerrel, a kommunizmussal szemben?

– Nagyon jól prédikált. A Biblia volt az alapja a prédikációinak, de voltak a rendszerre vonatkozó áthallások is benne. Egy este talán ezért ütötte el az autóbusz. Meg akarták ölni. Kómában volt hosszú ideig, a jobb keze szétroncsolódott. Annyira szorult a hurok körülöttünk, hogy nem lehetett, hogy ne utalj a prédikációban ezekre is. Nem volt kenyér, nem volt villany, nem volt víz. Itt a Bánságban még szerencsénk volt a Comtim húsfeldolgozóval, amelyből így-amúgy még hozzájutottunk húshoz.

– 1989 decemberében, épp a forradalom előtti napokban avatták fel a felépült baptista templomot. Hogyan emlékszik vissza az avatásra?

– December 10-én volt a templomavatás, 15-én kezdődött a forradalom, 17-én pedig meglőttek. Nagyon átalakult az életem.

– De ne siessünk ennyire előre. Tudtak akkor a református gyülekezetről? Tudtak Tőkés László ellenállási mozgalmáról?

– Én rendszeresen hallgattam a Szabad Európa Rádiót, és ott rendszeresen beszámoltak róla. Anyám sokszor rám is szólt, hogy hagyjam már abba a rádiózást, mert ő aludt volna. Sokakat én tájékoztattam a templomban a reformátusok harcáról. 15-én a munkából jöttem haza, és az autóbuszban egy nőtestvérünk mondta, hogy valami tiltakozás zajlik annál az embernél, akiről beszéltem?

A temesvári forradalom hajnala

– Ez hány órakor lehetett?

– Reggel. Egész éjjel dolgoztam. Otthagytam a vonatot az állomáson. Két megállót villamossal jöttem a Küttl térig, és onnan a 33-as busszal. A buszon mondta az az asszony, hogy fiatalok tüntetnek a lelkész háza előtt. Gyorsan hazamentem, lecseréltem a vasutas egyenruhát, és odamentem a Máriához. Tíz órakor érhettem oda a református templomhoz. Valami fiatalok gyülekeztek, ekkor még nagyon kevesen. Magyarul beszéltek, nem értettem.

– Látott rendőröket a templom ajtajában?

– Nem. Az utcasarkokon láttam két milicistát, és kettőt a másik oldalon. Eleinte sétáltam ott a környéken, mert nem tudtam, mit csináljak. Még reggel volt. Az épület bejárati ajtajától balra volt ez a fiatalokból álló csoport. Én megálltam az út túlsó oldalán, és ott várakoztam. Jöttek az emberek, és kérdezték, hogy mit árulnak itt. Farmert? Rágógumit? Mondtam, hogy nem árulnak semmit. Le akarják tartóztatni a papot. Hogyan? Miért? Én meg kezdtem mondani, amit a korábbi hónapokban hallottam a Szabad Európából.

– Hányan lehettek akkor?

– Megszámlálhattad az ujjaidon. Ott voltak azok a magyar református fiatalok, mi meg az út másik oldalán, hat-hét román. Így kezdődött.

– Ismert valakit a jelenlevők közül?

– Senkit. De ottmaradtam, és ott telt el az egész napom. Jöttek az emberek, és egyenként hozzánk csatlakoztak. Egyszer a déli órákban jött egy fiatal, Vasile Cercel. Elkezdett kiáltozni: Jos Ceaușescu! Jos Ceaușescu! (Le Ceaușescuval). Egy kicsit ilyen félnótás volt.

– Ő verseket is írt, és szavalta a verseit. Nem?

– De igen. Egy verset meg is tanultam tőle. Úgy kezdődött, hogy Mi Atyánk, de nem úgy folytatódott, mint az imádság. „Tatăl nostru de la București, sfințească-se epoca ta, ca-n America, pâinea noastră cea acră și amară dă ne nouă astăzi, și nu ne lăsa pe noi în iadul comunist.... (Mi atyánk Bukarestből, szenteltessék meg a te korszakod, mint Amerikában, a mi mindennapi savanyú, keserű kenyerünket add meg nékünk ma, és ne hagyj minket a kommunista pokolban...) Elfelejtettem már. Nagyon szép vers volt. Aztán odajöttek valami fiatalok, és azt mondták, hogy itt nem kell ilyesmit kiáltani, ez a lelkész melletti szolidaritástüntetés. De Cercel rávágta: de igen, kell ez is!

– Meddig maradt ott a templom előtt?

– Reggel tíztől, éjjel fél tizenkettőig, amikor aztán szétkergettek bennünket. Én 16-án nem voltam ott, mert Nagybecskerekre mentem disznót vágni. Onnan 17-én jöttem vissza.

– De térjünk még vissza a 15-ére. Hogyan alakult a gyülekezés a református templom előtt?

– Folyamatosan jöttek az emberek, mindenki azt kérdezte: mit adnak? mit lehet itt vásárolni? Mi mindenkinek elmondtuk, hogy itt semmit nem árulnak, egy tiltakozás zajlik. Később, amikor már azt is kiáltották, hogy „le a kommunizmussal”, „le Ceaușescuval”, akkor hozzátettük, hogy kommunistaellenes tiltakozás. Ezzel a reformátusok nem nagyon értettek egyet. Ekkorra már két csoport alakult ki: a reformátusok csoportja, a mi kommunistaellenes csoportunk, sőt volt egy még nagyobb, egy harmadik csoport is, amit mi a bámészkodók csoportjának neveztünk. Ezek egy kicsit távolabb álltak, nem akartak túlságosan beavatkozni a dolgokba. No meg volt természetesen a szekusok csoportja, akik el voltak vegyülve közöttünk. Egész nap így volt. Délután négy óra tájt nagyon sokan csatlakoztak. Kezdett besötétedni, és mind jöttek, mentek az emberek.

korábban írtuk

Sulyok Tamás: a mai szabad Románia Temesváron fogant, Tőkés Lászlónak elévülhetetlen érdemei vannak

A mai szabad Románia Temesváron fogant, Tőkés Lászlónak elévülhetetlen érdemei vannak Románia szabadságának visszanyerésében, a népsanyargató diktatúra lebontásában – hangoztatta Sulyok Tamás köztársasági elnök szombaton Temesváron.

– Mikor jöttek nagyobb számban a baptista gyülekezet tagjai?

– Baptisták tán ketten lehettünk az elején, és egy pünkösdista nőtestvérünk. A többiek ortodoxok voltak.

– Tudom, hogy református küldöttség ment délután a baptista templomhoz, beszélt Petre Dugulescu prédikátorral, és hívta a baptista gyülekezetet a református templom elé.

– Igen, Petrică Dugulescu testvér odajött, és később még vagy ketten. Mintha istentiszteletünk is lett volna akkor délután. És az után jöttek még páran.

– Gyertyát is gyújtottak az emberek.

– Igen. Igen. Épp most akartam elmondani. Sötétedett és az emberek kezdtek szétszéledni. Éreztem, hogy valamit tenni kellene, hogy ne oszoljon fel a tömeg. Megkérdeztem Dugulescu testvértől, hogy bűn-e gyertyát osztogatni? Mert tudja, nekünk, baptistáknak nincsen dolgunk a gyertyákkal. Azt mondta, semmi gond, nyugodtan. Odamentem a mi kommunistaellenes csoportunkhoz. Kérdeztem: van valami pénz nálatok? Egyik adott öt lejt, a másik kettőt, a harmadik hetet, a negyedik tizet. Én összegyűjtöttem a pénzt, és elszaladtam a Küttl téri ortodox templomhoz, és onnan vásároltam egy köteg gyertyát. Két lej volt darabja. Visszatértem, és bökdöstem az embereket: uram, marad éjszakára? Ha igen, adni szeretnék egy gyertyát. De miért adjon nekem gyertyát? Hát hogy maradjunk itt a szolidaritásunkat kinyilvánítani Tőkés úrral. És akkor kiosztottam a gyertyákat. A szemközti épület párkányán még ma is látszanak a gyertyanyomok. Egy adott pillanatban gyertya nélkül maradtam, és mentem vissza azokhoz, akiknek adtam, és arra kértem őket, hogy törjék ketté a gyertyájukat, mert kérik az emberek, és már nincs mit adnom. Tele volt gyerekekkel a környék. Egyszer odajön hozzám egy kilenc éves körüli gyermek, és azt mondja: bácsi, az én szüleim is úgy beszélnek otthon, ahogy maga. Mondom, nagyon jó. Van gyertyátok otthon? Igen, van egy ilyen nagy. Hazaszaladt, és kijött a gyerek egy nagy-nagy gyertyával. Nálunk a templom udvarán akkor még ott voltak az építőtelep maradványai. Valaki odament, és elvett onnan egy tálat, azt megöltötte homokkal, és idehozta. Abba állítottuk bele a gyertyákat. Azt a nagyot a közepére, s a többit melléje.

– Tőkés Lászlónak volt valami reakciója a gyülekezésre?

– Igen. Meg-megjelent az ablakban, és beszélt hozzánk. Nyugalomra intett, kérte, hogy ne fajuljanak el a dolgok. De azt hiszem, valaki bent volt nála, egy fehér bajuszos ember, aki mindig a háta mögött volt. Azt hiszem, egy szekus lehetett. Voltak, akik cigarettát, élelmiszert dobtak be Tőkés úrnak az ablakon. Nekem volt egy csokoládém. Tudja, a vasútnál, ha nem is csurrant, de cseppent, lehetett még ezt-azt beszerezni. Rákötöttem száz lejt, és egy magas fiút kértem meg, hogy dobja be az ablakon. Én alacsony vagyok. Tőkés László feje mellett repült el a csoki. Aztán este megjelent Petre Moț, a polgármester, és Radu Bălan, a párt megyei első titkára.

– Radu Bălan? Ő nem hiszem, hogy járt volna ott. Petre Moț polgármester egy Rotărescu nevűvel jött, aki a Szocialista Demokrácia Egységfrontjának volt az elnöke.

– Az emberek az utcán azt mondták, hogy ott van Radu Bălan is, de lehet, hogy nem ő volt. Én nem ismertem. Moț polgármestert felismerték az emberek, mert kicsi volt és kövér, inkább átugrottad, minthogy kikerüld. Egy fehér Daciával jöttek.

– A Cipariu utca hátsó vége felől közeledett az autó, hosszú fénnyel, nagyon lassan. Az utca tele volt emberekkel, és a tömeg szétnyílt, hogy elengedje a kocsit. De a kocsi megállt a tömeg közepében, és kiszálltak belőle az elvtársak.

– Igen. Az emberek megmozgatták, megdöngették az autót. A polgármester azt kérte, hogy öt személy a tömegből menjen velük, és vegyen részt a Tőkés Lászlóval folytatandó tárgyalásokon. Öt ember. Nem felejtem el soha. Aztán amikor kijöttek, valaki beszélt a jelenlévőkhöz, hogy legyünk nyugodtak, ne fajuljon el a dolog, nagyjából azt, amit Tőkés úr mondott egész nap az ablakból. Azt mondtuk, hogy nem megyünk innen el, ha nem látjuk írásban, hogy nem fogják kilakoltatni, de nem kaptunk semmi kézzelfoghatót. A református fiatalok azt mondták, hogy a lelkészünk nem megy el innen, élő láncot alkotunk, és nem engedjük meg, hogy kilakoltassák.

– Milyen volt a hangulat a tömegben? Mintha a Mi atyánkat is mondták volna.

– Csak ezt a módosított Mi atyánkat, amit már említettem.

– Nem énekeltek is valamit?

– Lehet, hogy a reformátusok énekeltek, de mi olyan színes társaság voltunk, hogy ott nem volt éneklés. Folytattuk a tiltakozást. Aztán este 11 óra tájt az utca végében sorfalba álltak a milicisták, a jelen lévő kilenc szekus az odaérkezett milicistákkal együtt elkezdték verni, lökdösni az embereket. Engem nem ütöttek meg, de az egyik megtolt a hasával. Gyakorlatilag megtisztították a tüntetőktől a templom előtti teret. A fiatalok elszaladtak a környező utcákba, és ott szereztek ilyen-olyan fa rudakat. Azokkal megtámadták a szekusokat és a rendőröket, és visszahódították a területet. Én nem, de több fiatal csövekkel, botokkal szerelkezett fel, és rárontott a milicistákra, azok meg elmenekültek. Visszanyertük a területet. Én 23:30-kor elmentem onnan, szaladtam az állomásig, hogy elérjem 23:59-kor a vonatot Nagybecskerek felé. 16-án nem voltam Temesváron. Persze, hallottam, hogy a tömeg másnap visszajött, és nagy cirkusz lett itt. Sokakat letartóztattak.

– Nem félt? Nem gondolt arra, hogy súlyos következményekkel járhat, ha kiáll Tőkés László mellett?

– Én 24 és fél éves voltam... Nem volt időm gondolkozni. Még 17-én sem, amikor aztán meglőttek.

Folytatjuk

korábban írtuk

A presbiter, aki „meggyónta” Tőkés Lászlónak, hogy róla jelent a Securitaténak – Második rész

Kabai József fogtechnikust, Tőkés László első temesvári bizalmasát a Securitate is beszervezte a besúgói sorába, helyzetét azonban a lelkésznek is „meggyónta”.