Fotó: Facebook/Alexandru Dumbravă
Hétfőn lemondott alpolgármesteri tisztségéről Alexandru Dumbravă, akiről a múlt héten derült ki, hogy vádalkut között az Európai Ügyészséggel (EPPO), amelyben elismerte érintettségét egy európai uniós forrásokat érintő csalással kapcsolatos ügyben.
2023. augusztus 01., 15:312023. augusztus 01., 15:31
A lemondás tényét a szebeni városháza erősítette meg a Turnul Sfatului helyi portál megkeresésére. Mint írták, hétfőn Alexandru Dumbravă visszatért szabadságáról, és benyújtotta lemondását az alpolgármesteri és helyi tanácsosi tisztségéből is.
ahová 2021-ben versenyvizsga nyomán nevezték ki. Ezirányú szándékát legalábbis már a múlt héten jelezte a megyei tanfelügyelőségnek.
Dumbravă 2021-ben, már alpolgármesterként került ki győztesként a veresmarti iskola igazgatói székéért folyó versenyből,
Amint arról beszámoltunk, Raluca Turcan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Szeben megyei szervezetének elnöke a múlt héten jelentette be, hogy lemond tisztségéről Alexandru Dumbravă nagyszebeni alpolgármester, miután vádalkut között az Európai Ügyészséggel (EPPO), amelyben elismerte érintettségét egy európai uniós forrásokat érintő csalással kapcsolatos ügyben.
Lemond tisztségéről Alexandru Dumbravă nagyszebeni alpolgármester, miután vádalkut között az Európai Ügyészséggel (EPPO), amelyben elismerte érintettségét egy európai uniós forrásokat érintő csalással kapcsolatos ügyben.
Az eset még azelőtt történt, hogy alpolgármesterré választották volna. A visszaélésre 2019 márciusa és októbere között került sor, amikor Dumbravă a szebeni Pedagógusok Háza igazgatójaként tevékenykedett.
A szóban forgó időszakban az EU Humán Tőke elnevezésű operatív programjának lebonyolítójaként hamis vagy hiányos információt tartalmazó dokumentumokat mutatott be egy nagyjából 700 000 eurós (3 352 307 lej) összegű uniós támogatás elnyerése érdekében. Mivel a csalást még a teljes összeg folyósítása előtt leleplezték, az okozott kár valós összege csupán 34 500 euró (164 373 lej).
A vádalku keretében Dumbravă elismerte bűnösségét az ellene felhozott vádakban, ennek nyomán három hónapra felfüggesztve két év három hónap szabadságvesztésre, valamint 90 nap közmunkára ítélték.
Holtan találtak rá a mentőcsapatok a Radnai-havasok egyik hegyi ösvényéről lezuhant nőre.
Az avasújvárosi születésű Popa Zsolt munkássága izgalmas színfontja a romániai divatszakmának.
A felújított Marosvásárhelyi Művészeti Főgimnáziumban és a kibővített Körtvélyfái Általános Iskolában kértek bizalmat a munka folytatásához az újabb mandátumra pályázó önkormányzati vezetők szombaton.
Románia hegyvidéki területein bárhol találkozhatunk viperákkal – hívta fel a figyelmet a Krónika megkeresésére Kovács Zoltán Róbert. A Maros megyei hegyimentő-szolgálat vezetőjével a kígyótámadás elkerüléséről, a megmart személy kezeléséről beszéltünk.
Mintegy 30 métert zuhant és elvesztette az eszméletét egy 50 éves nő szombaton a Radnai-havasokban levő Száka-hegyi nárciszmező térségében.
Édesanyákat, nagyszülőket, nőket, családokat érintő témákat közelítenek meg Szatmárnémetiben az Édesanyák hete lenevezésű rendezvénysorozat keretében, amelyet május 13. és 18. között szerveznek az Iparos Otthonban.
Az európai őshonos kisebbségek jogvédelmét, az Európai Unió reformját szorgalmazták kolozsvári találkozójukon az Európai Szabad Szövetség (EFA) és az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) vezetői – derült ki az EMSZ sajtóirodájának szombati közleményéből.
Szakmai konferencián értekeznek a magyar nyelv és irodalomtanárok Szovátán a hétvégén – közölte a szervező Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ).
Azért kell önkormányzatait megerősítenie és képviselőit Brüsszelbe küldenie június 9-én az erdélyi magyarságnak, mert a közösség érdekeit senki más nem fogja képviselni – hangoztatta Kelemen Hunor pénteken Nagybányán.
Őrizetbe vettek a rendőrök egy 27 éves fiatalembert, aki ittasan vezetett Déva és Nagylak között az autópályán. A rendőrök gyanúja szerint kábítószert találtak az autójában – közölte pénteken a Temes megyei rendőrség.
szóljon hozzá!