Elégedett az élettel. Koltai Róbert az utóbbi időben egyre gyakrabban jár Erdélybe
Fotó: Filmtett
Koltai Róbert színművész, a magyar színházi és filmes szakma kiemelkedő, jól ismert alakja a 24. Filmtettfeszt alkalmából érkezett Kolozsvárra élet- és alkotótársával, Gaál Ildikóval. A páros szinte már hazajár a kincses városba, az elmúlt egy évben négyszer is megfordultak, volt, hogy könyvet, volt, hogy színdarabot, volt, hogy filmet mutattak be az erdélyi közönségnek. Közös útjukról, Erdélyhez való viszonyukról, az alkotás lehetőségeiről faggattuk őket.
2024. október 20., 10:002024. október 20., 10:00
2024. október 20., 13:042024. október 20., 13:04
– Ma már szinte természetes, hogy a szakma, a közönség párként tekint Önökre, körülbelül tíz éve élnek együtt. Hogyan történt ez az egymásra találás – elsősorban szakmai szempontból? Főleg egy adott kor felett nem féltétlenül könnyű egymáshoz csiszolódni, kompromisszumokat kötni. Önöknek ez hogy megy?
Koltai Róbert: Még csiszolódunk. Odafigyelést, néha egy kis önfeláldozást igényel.
Gaál Ildikó: Azt hiszem, erről két különböző történetet tudnánk mesélni. Kilenc éve ismerkedtünk meg, és lassan nyolc éve élünk együtt. Én a Gyurkovics Tibor-féle Kreutzer-szonátából rendeztem egy előadást, és nagyon kerestem, hogy valaki foglalkozott-e már vele, valaki látta azt úgy, amit én. És akkor egy nap, amikor reggel nézegettem, hogy mit játszanak a színházak, láttam, hogy aznap játsszák a Végállomás című előadást, ami ugyanennek a darabnak egy másfajta átirata, nem a Gyurkovics-féle, hanem más. És Robi rendezte. Amúgy mi már ismerősök voltunk Facebookon, az akkor már közel két éve elhunyt férjemmel futólag ismerték egymást, hiszen mindketten Kaposváron voltak színművészek. Na és akkor ráírtam a Facebookon, hogy van-e módom megnézni az előadást. Mondta, hogy persze, legyek ott, és lesz két jegy. Elmentem a kisebbik fiammal, megnéztem, és utána gratuláltam neki. Kábé ennyi volt. Hazamentem, és másnap reggel még írtam egy sms-t. És akkor rögtön telefonált, és onnantól kezdve nagyon sokáig telefonálgattunk egymásnak, közel egy évig. És beszélgettünk a darabról, színházról, ki, mit, miért, hogyan gondol.
– Nehéz együtt dolgozni?
G. I.: Az már egy későbbi helyzet volt, mármint az együtt dolgozás. Vagyis nem sokkal későbbi: Robi elutazott hozzám, és onnantól kezdve gyakorlatilag folyamatosan csináltunk valamit együtt. Én például minden nap sütök kenyeret, és Robi szokta dagasztani. És közben beszélgetünk, mindenről. Arról, hogy Robinak mi jut eszébe éjszaka, amivel bizony fel is szokott ébreszteni, csak én éjjel négykor nem igazán vagyok vevő rá. És aztán lettek közös előadások, közös sikerek: négy könyv, filmek.
– Ha már könyveket emlegettek, azok hogyan jöttek a színház és a film világához?
G. I.: 2017-ben készült egy előadás, aminek a témája a demencia volt, és abban Robi játszotta a főszerepet, egy, a demenciában szép lassan elsüllyedő idős könyvelőt, aki álmodik magának egy világot, és közben elmúlik a világgal való kapcsolata. Ez egyébként kétszereplős történet, egy ellenségesen induló viszony alakul tulajdonképpen szinte apa-fia viszonnyá. És a lényeg, hogy amíg próbáltunk, Robinak mindenről eszébe jutott valami, ezért újra meg újra megállította a próbát. És mivel így nagyon nagyon nehéz volt dolgozni, mondtam neki, játsszunk már olyat, hogy legyen ideje a próbának, meg külön a történetmesélésnek. Vettem egy kütyüt, és a történeteket rögzítettem. És mérhetetlen sok történet gyűlt össze. Majd volt egy ötletem, hogy kérdezzük meg a Jaffa Kiadót, nincs-e kedvük ezekből a történetekből egy kiadványt készíteni. És volt, és a könyv nagyon nagy példányszámban fogyott el. Így utána már a kiadó jött, hogy van-e még sztori, és természetesen volt, van. Így születtek a könyvek.
Szeretnek Erdélybe járni. Koltai Róbert és Gaál Ildikó az idei Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten
Fotó: Facebook/Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
– Kicsit közelítsük a beszélgetést Erdélyhez és az erdélyi olvasókhoz. Róbert, Önnek voltak ilyen wow-élményei Erdély kapcsán: például hogy az elismert magyarországi színészt itt is felismerik, itt is kérnek tőle autogramot?
K. R.:
Forgattam is egyébként Erdélyben, Szatmárnémetiben a Világszám című filmet, az egy szép emlék.
G. I.: Én egyszerűen nem tudok betelni az itteni hangulattal. Azt látom, hogy szabályosan parkolnak az autók, el lehet menni a járdán, söprik a járdát, gyönyörű tisztaság van, sült gesztenyét lehet kapni, ami a világ legfinomabb étele október elején. Nagyon pezsgő kultúrájúnak érzem Kolozsvárt. Tegnap este tizenegykor tele volt a város, jöttünk hazafelé, mindenki szembe jött, és mentek még ide-oda, kocsmába, szórakozni. Egyszerre zajlik táncszínházi fesztivál, sörfesztivál, filmfesztivál a városban, szóval, le vagyok nyűgözve. És sokak tévképzetével ellentétben nem érezni nemzetiségi alapú feszültségeket.
– Az elmúlt egy év során Kolozsváron vettek részt könyvünnepen, léptek itt fel saját színdarabban, most filmfesztiválon vannak. Milyennek látják Erdély és Budapest viszonyát a kulturális kapcsolatok szempontjából?
G. I.: Már a leszállás pillanatában szembe jött egy ismerősöm, akit egyébként Los Angelesben ismertem meg. Majd miután beértünk a városba, szembe jött az, aki szervezte a könyvfesztivált, teljesen véletlenül az étteremben, majd találkoztunk véletlenszerűen Mostis Gergővel, akit a Planetáriumban ismertünk meg korábban. Szóval
– Ezúttal két filmmel érkeztek a kincses városba, melyek közül az egyik a Fazakas Péter rendezte krimi-komédia, a Ma este gyilkolunk. Kicsit olyan, mintha minden filmjében, minden szerepében – még ha komoly is a téma – ott bujkálna a humor vagy valamiféle derű. Ez fontos Önnek?
K. R.: Ez olyan, mint hogy
G. I.: A derű kapcsán még megemlíteném, hogy pályáztunk egy film elkészítésére, amire aztán meg is kaptuk a lehetőséget. A film, amely közel tíz perc, és elérhető a YouTube-on is, a demenciáról szól. A filmben, a film által úgy akartunk szólni, hogy legyen mögötte, benne derű is, nem a vérfekete gyász. Én nem tudom, micsoda az, ami a Robi személyiségéből fakadt, de úgy tudott játszani, hogy bár a film főszereplője a végén már a saját gyerekét sem ismeri fel, valahogy mégis süt benne a nap. És az valahogy mégiscsak abból fakad, hogy Robi hogyan látja a világot, hogy nála minden mögött ott van valahogy ez a derűs, kicsit kacsingatós, kicsit összenézős, meleg félmosoly.
– A Ma este gyilkolunkban egy öregotthonba, illetve színészotthonba vonuló színművészt játszik, említették a demenciáról szóló produkciókat. Milyen ezeket az életkori változásokkal jövő szerepeket eljátszani?
K. R.: Ebből a szempontból szerencsés vagyok, mert már fiatal koromban is az egyik legemlékezetesebb szerepem és sikerem egy idős eljátszása volt. A főiskolai vizsgám volt, ahol egy 70 és a halál közötti trágyadombot kellett játszanom egy Herold Pinter-darabban. És én már akkor azt éreztem, hogy nekem ez nagyon testhezálló, hogy az a fajta humor, ami kortalan, az az én világom.
G. I.: Én csak azt akartam mondani az idősödésre, hogy én szoktam a Robit fényképezni otthon, különböző élethelyzetekben. És az a szép, hogy nagyon sokszor sikerül, nem szándékosan, hogy olyan fotó készül az arcáról, amin egyszerre van ott a nyolcvan év és az ötéves kisfiú.
Koltai Róbert könyvének bemutatóján Marosvásárhelyen 2018-ban
Fotó: Haáz Vince
– Egy interjúban nemrég azt nyilatkozta, hogy élete végéig szeretne dolgozni. Ez színházra és filmre egyaránt vonatkozik?
K. R.: Azért fizikailag mind a kettő bizonyos megpróbáltatással is jár az örömök mellett.
A színház egyébként kevésbé fáraszt, másfél-kétórás estjeink vannak, improvizációval, dalokkal, versekkel; nem fárasztanak különösebben.
G. I.: Nemrég egy filmfesztiválon egy szerencsétlen véletlen folytán Robi elesett, meg is ütötte magát. De még aznap este volt egy fellépésünk egy másik városban, és akkor megkérdeztem, hogy te Robi, orvoshoz menjünk vagy a fellépésre? És egyértelműen a fellépést választotta. Egyébként nagyon jól sikerült az előadás.
K. R.: Igen, mert mindent beleraktam. A humornak is, meg a vidámságnak is akkor van igazán nagy hatása, hogyha meg van alapozva a fájdalommal. Ott akkor volt mögötte fizikai fájdalom.
– Sokat járnak vidéki színházakba a közös produkcióikkal. Más-e vidéken játszani, mint Budapesten? Más a közönség, a fogadtatás?
G. I.: Nyilván a Robit azért övezi egy szeretet, népszerűség, egy eleve pozitív várakozás, míg engem nem ismernek, sem arcról, maximum hangról, mert hogy ugye rádióban dolgozom. Szóval nem mindegy, hogy melyikünk lép be elsőként a színpadra. De minden helyzet más és más, mindig kell egy kis idő, hogy megérezzük a közönséget. És a különböző helyszíneken nem ugyanaz hangzik el, és nem ugyanúgy hangzik el. Az első pillanatban föl lehet mérni, nem csak azt, hogy szeretnek-e, hanem azt is, hogy mire vevők, mire érzékenyek.
K. R.:
Ő sportvezető volt, sportember, és zseniális versmondó a maga négy elemijével. A magyar versek hatalmas tárházát tudta, ismerte, és csodálatosan mondta őket. Én ebbe beleszülettem, és ezt mindig megosztom a közönséggel, lehetőleg az elején. És ez mindjárt ad egy bizonyos melegséget.
Fotó: Haáz Vince
– A színház világától kissé a film fele kanyarodva: nehéz ma, a mai közönségnek filmet csinálni? Meg lehet-e, kell-e szólítani egy filmmel mind a tizenvalahány millió magyart, vagy olyan filmet kell készíteni, amit csak egy réteg néz meg, de annak sokat, maradandót ad?
G. I.: Azt hiszem, ez olyan kérdés, amiben mi nem értünk egyet.
De például a Filmtettfeszten, Kolozsváron levetíttet közös filmünk is úgy jöhetett létre, hogy Robinak egy nagyon régi, Amerikában élő barátja felajánlott ötezer eurót egy film elkészítéséhez, ami nem nagy összeg, de a kezdetet jelentette. Aztán szinte mindenki ingyen dolgozott, na meg pályáztunk. És valahogy elindult, elkészült és ma már fesztiválokra járunk a filmmel, vetíti a Magyar Mozi TV csatorna. Nem járt be eget rengető utat, de a lényeg, hogy el tudtunk vele mondani valamit, ami szerintem fontos, ami engem, minket nagyon érdekelt.
K. R.: Mindig megpróbálom kicsit kiszélesíteni a kereteket, minél több emberhez szólni.
Reméljük, nem jön egy olyan betegség, ami erre kényszerít. De így 80 fölött az ember már nagyjából elvégezte a dolgát. Egy olyan színházban lehettem, amelyik a magyar kultúrából messze előrefelé kilógott, csodálatos rendezőkkel dolgozgattam, csodálatos színészpartnerekkel, és nagyon büszke vagyok arra, amit eddig sikerült letenni, még akkor is, ha viccesen azt mondták, hogy Kaposváron már a színházi portásnak is van Kossuth-díja, csak nekem nincsen. A díjakat a politika adja.
– Még azt kérdezném meg zárásként, hogy ha az édesapja szavalatai ennyire nagy hatással voltak Önre, volt-e valamilyen hatása annak, hogy sportvezető volt?
K. R.: Magam is sport iránt érdeklődő voltam, vagyok, hiszen én abban az időben voltam fiatal, amikor a híres Aranycsapat képviselte Magyarországot. Van egy vicces történetem ennek kapcsán. Ott kezdődik, hogy kiskorom óta hívő vagyok olyan szempontból, hogy engem nagyon könnyen félre lehetett vezetni bizonyos dolgokban. A Vasas üdülőjében nyaraltunk, amikor volt az 54-es világbajnokság (futball – szerk.), ahol kikaptunk a döntőben a németektől, ami egy örök fájdalmas emlék.
És persze apukám is be volt avatva. Egy nagy ugratás volt. De kellenek az ugratások is. Én pont így, mindennel együtt vagyok nagyon elégedett az élettel.
Kíváncsiság, szeretet, odafigyelés és mesélni vágyás ösztönzi munkájában a több mint száz filmben és sorozatban szereplő Koltai Róbertet. A színművész, filmrendező 80. születésnapja alkalmából megjelent filmeskönyvet tárta a kolozsvári közönség elé.
A kolozsvári Györkös Mányi Albert Emlékház JelesNapTár hagyományőrző gyermekprogramjának keretében december 27-én, pénteken délután kántálni, aprószentekelni, újévet köszönteni várják a gyerekeket és felnőtteket is.
Ismét hírt hallani a bő egy évtizeddel ezelőtt káprázatos erdélyi turisztikai fejlesztéseket tervező külföldi cégről, mely elkezdte a teljes összeomlás szélére sodródott Hatfaludy-kúria megmentését.
December 29-én kezdődik a rendszeres magyar nyelvű misézés a moldvai Pusztinában, de a jászvásári püspök utasítására a magyar misét éppen a bákói magyar mise napján és időpontjában kell tartani.
Nagyvárad és München közötti menetrend szerinti repülőjáratok üzemeltetésére írt ki pályázatot a Bihar megyei önkormányzat.
A szaloncukor Erdélyben és Magyarországon egyaránt a karácsony mondhatni elengedhetetlen eleme.
„Megvan az első fontos bírósági győzelem a székelyhídi választási csalás ügyében!” – jelentette be pénteken Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) Bihar megyei politikusa, az alakulat országos ügyvezető elnöke.
Szomszédja kutyájának riasztására menekítettek ki égő házából egy idős nőt péntekre virradóan – közölte a Szatmár megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Elkezdtek hazaérkezni a téli ünnepekre a külföldön dolgozó román állampolgárok; az elmúlt 24 órában mintegy 50 ezer személy lépett be az országba a nagylaki autópálya-átkelőnél, hétszer többen, mint egy átlagos napon.
Balaton Zoltán első magyarként szólt 1989. december huszadikán a szabad várossá lett Temesvár főterén tüntető tömeghez. Megszólalása után százezren kiáltották: „Van Isten!” A vele készült interjúval a temesvári forradalomra emlékezünk a 35. évfordulón.
Pap Zsolt István személyében továbbra is magyar alpolgármestere lesz Nagybányának. A magyar alpolgármester arról is beszélt, hogy reményei szerint az új önkormányzati ciklusban is megtarthatja eddigi feladatköreit.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!