Idén is késik az ingyenes tízórai: újabb módosítások hátráltatták a tej-kifli program közbeszerzési eljárását

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Van, ahol késik, máshol félmegoldáshoz kellett folyamodni, ahol pedig mégis van, előfordul, hogy ehetetlen – vonhatjuk meg az immár hagyományos tanévkezdési mérlegét az iskolai tej-kifli programnak.

Bíró Blanka

Széchely István

2018. szeptember 21., 09:542018. szeptember 21., 09:54

Továbbra sem tudott sikertörténetté válni az iskolai tej-kifli program: a Krónika által górcső alá vett erdélyi és partiumi megyék egyikében sem indult e tekintetben zökkenőmentesen a tanév. Késlekedés szinte mindenhol van, ahol pedig mégis kapnak tízórait a diákok, nem biztos, hogy sok örömüket lelik benne.

Kovászna megye: tavaly nem is volt

Kovászna megyében az elmúlt iskolai tanévben egyáltalán nem kaptak ingyentízórait a gyerekek, idén is késik a program, de ezúttal abban bíznak, hogy októberben már lesz tej és kifli az óvodákban, iskolákban. Henning László, a Kovászna Megyei Tanács alelnöke lapunknak elmondta,

a közbeszerzést már májusban elindították, ám egy sor jogi akadályba ütköztek.

A kormány megváltoztatta a jogszabályt, ezért a módszertanra vártak, aztán a parlamenti szavazás során újabb módosításra került sor, és újabb módszertanra kell várni. Ennek a lényege, hogy visszatértek az évekkel ezelőtt megszüntetett gyakorlathoz, hogy a helyi önkormányzatok közbeszerzéssel, vagy kisebb összegek esetén közvetlen odaítéléssel is rábízhatják a tej-kifli programot a cégekre a megyei önkormányzat pedig leosztja a szükséges összegeket.

Ez elsősorban azért előnyös, mert a helyi vállalkozók is labdába rúghatnak, és a gyerekek friss pékárut kapnak, ha azt helyben, vagy a közelben sütik.

Ennek a pontos módszertanát a mezőgazdasági minisztérium már közvitára bocsátotta, abban bíznak, hogy hamarosan megjelenik a vonatkozó kormányrendelet. Kovászna megyében október elejéig kivárnak, ha addig nem történik előrelépés, akkor továbbra is a megyei tanács írja ki a közbeszerzést, hogy a gyerekek már októberben megkaphassák az alanyi jogon járó ingyen tízórait.

Bihar megye: áthidaló megoldás

Valamivel hamarabb, már jövő héttől reménykedhetnek az ingyenes tízóraiban a Bihar megyei gyerekek, igaz, Élesden és környékén műszaki okok miatt még néhány napot késik a kormány által finanszírozott tízórai – mondta el érdeklődésünkre Adrian Simon, a Bihar megyei önkormányzat munkatársa. Mint részletezte, idén kétéves keretszerződésre írtak ki közbeszerzést, ám ezt nem tudták úgy lebonyolítani, hogy már az iskolakezdésre beinduljon a program, mert összesíteniük kellett a tanintézetektől beérkezetta pontos beiskolázási adatokat. Ugyanakkor arra törekedtek, hogy két hétnél ne legyen hosszabb a csúszás, így áthidaló megoldást kerestek.

A jogszabály lehetővé teszi, hogy kisebb körzetekre lebontva, tételenként tartsanak versenytárgyalást, így külön a kiflire, a tejre és az almára hat-hat zónát azonosítottak be, ezekkel a szerződéseket megkötötték, és hétfőtől indulhat a program.

Adrian Simon beszélt ugyanakkor arról is, hogy a jogszabály 80 iskolai napot engedélyez az áthidaló megoldásra, remélik, hogy ez alatt sikerül véglegesíteni a kétéves keretszerződést, és akkor nem lesz fennakadás.

Maros megye: nem jut minden napra

Áthidaló megoldást kerestek Maros megyében is, hogy amíg az idei közbeszerzés lezárul, ne maradjanak tízórai nélkül a gyerekek. Lu­kács Katalin, a megyei önkormányzat szóvivője szerdán a Krónika érdeklődésére elmondta, a gyerekek már a tanév első hetében kaptak tejterméket és pékárut, úgy hogy a tavalyi szerződést meghosszabbították, amíg az új keretszerződésre lebonyolítják a versenytárgyalást.

A Maros megyei óvodások és diákok egyelőre csak heti három alkalommal kapnak ingyen tízórait, mert a tavalyi szerződés szerint a másik két napon gyümölcsöt kaptak.

Ennek a módosítását a központi hatóságok nem engedélyezték, így csak a tej-kiflire vonatkozó megállapodást tudták meghosszabbítani. Lukács Katalin elmondta, az új keretszerződést két évre kötik meg, a dokumentációt a napokban összeállították, amint megkapták a végleges, diáklétszámra vonatkozó adatokat. Azt még jóvá kell hagyni, majd kihirdetni. Becslések szerint a procedúra két hónap alatt jár le, és akkor a hét minden napján kapnak majd tejterméket, pékárut és gyümölcsöt a Maros megyei gyerekek.

Csak a szokásos Hargita megyében

Hargita megyében is már az első naptól van ingyenes tízórai, de sok öröm nincs benne. Ahogy a helyiek mondják,

olyannyira hozzátartoznak már a tanévkezdéshez az ehetetlen iskolakiflikkel kapcsolatos panaszok Hargita megyében, mint a petróleumszag az osztálytermekhez.

Galéria

Már az első iskolanapokon megjelentek a Facebookon a Hargita megyei tej-kifli program péktermékeivel kapcsolatos panaszok. „A felirat és az amúgy nem valami bizalomgerjesztő kiflinek nevezett valami színe egyáltalán nincs összhangban...” – írta az egyik bejegyzésben egy szülő, fotót mellékelve egy barna belű kifliről, melynek csomagolásán jól láthatóan azt írja, hogy 650-es osztályozású fehérlisztből készült. A tanév első hetében minden gyerek ilyen kiflit kapott ott, ahova az elmúlt években hírhedtté vált tordai cég szállítja a pékterméket.

Idézet
Az örökös problémánk a kiflivel van. A múlt héten picurka, kőkemény és fekete árut hoztak, teljesen ehetetlen volt. Ez felháborító”

– mondta Gábos Anna, a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános Iskola igazgatója. Kollégáival találgatva azt feltételezik, korpából készült a péktermék, miközben a csomagoláson fehér liszt szerepel. Csak a tanévkezdéssel kapcsolatos temérdek teendő miatt nem jelentették a problémát a megyei fogyasztóvédelmi felügyelőségen. Aztán pár nap után megváltozott a kifli színe, „a hitvány változat fehér kiadásából” kaptak a tanintézetek, de az Orbán Balázs Általános Iskolába

olyan későn érkezett meg a tízórainak szánt szállítmány, hogy a kisebb gyerekek már indultak haza a tanintézetből.

„Azt mondták, kétszer akkora területre szállítja a kocsi, mint tavaly, és ennél korábban nem tud jönni” – ismertette a késés okát a tanintézet vezetője.

Amilyen a törvény, olyan a kifli

Régen egy-egy közbeszerzési eljárást írtak ki a tej és a kifli beszerzésére Hargita megyében, ám azért, hogy a kiírásokra vadászó, távoli megyékből érkező „hiénákat” távol tartsák és esélyt kapjanak a kisebb helyi vállalkozások is a pályázásra, a megyei tanács az utóbbi években két-három községenként hirdetett közbeszerzési eljárást. A kiírások eredményét országszerte rendre megóvták a vesztes cégek, ezzel jelentős késést okozva a tej-kifli program lebonyolításában, így még hetekkel az iskolakezdés után sem érkeztek meg az első tízórai-szállítmányok a tanintézetekbe.

A rossz tapasztalatok miatt 2016 óta négy évre kapnak megbízást a programba bekerült cégek a tej- és péktermékek biztosítására. Így tavaly és idén már nem kellett megszervezni a közbeszerzési eljárást, ennek viszont az az ára, hogy ugyanazok a vállalkozások szállítják a tanintézetekbe a kormánytízórait, amelyek korábban is.

A közbeszerzési eljárás feldarabolása ellenére Hargita megyében a legutóbbi kiírások nagy részén az a tordai székhelyű, Logistic Media Pop Art nevű vállalkozás nyert, amely az elmúlt években már számtalan pénzbírságot kapott a megye tanintézeteibe szállított, nem megfelelő minőségű kiflik miatt.

Hogyan nyerhetett egy Hargita megyétől több mint kétszáz kilométerre bejegyzett cég ajánlata a helyi vállalkozásokéval szemben? – merült fel a kérdés, és ennek is utánajártunk.

A program működését szabályozó törvény a nem helyi vállalkozások számára lehetőséget ad a ritkábban történő szállításra. Tehát minél távolabbi egy cég, annál ritkábban kell szállítania, ötven kilométernél messzebbről már csak hetente. Így viszont annyira lefaraghatja a szállítási költségeket, hogy a távolság ellenére is csak nehezen tudnak versenyre kelni ajánlatával a helyi vállalkozások.

Noha rövid szavatossági idejük miatt kifliket csak két napra lehet időzíteni, ezt is ki lehet játszani többletfuvarok beiktatása nélkül: a heti adagban két napra elegendő kiflit szállít a cég, a maradék napokra pedig kekszet.

Ha még a termékek súlyával is trükközik – amire volt példa az elmúlt években – és a felhasznált alapanyagok minőségére sincs tekintettel, akkor a távolság dacára voltaképpen verhetetlen árral jelentkezhet a közbeszerzési eljárásra.

2 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 13., vasárnap

Kiszálltak a rendőrök Emil Gânj testvéreinek lakásához, továbbra is nagy erőkkel keresik a gyilkossággal gyanúsított férfit

Kiszálltak vasárnap a rendőrök a mezőméhesi gyújtogatás és gyilkosság elkövetésével gyanúsított Emil Gânj fiú- és lánytestvérének lakásához. A nyomozáshoz közel álló források szerint egy másik nő lakásán is házkutatást tartanak.

Kiszálltak a rendőrök Emil Gânj testvéreinek lakásához, továbbra is nagy erőkkel keresik a gyilkossággal gyanúsított férfit
2025. július 13., vasárnap

Pappá szentelték az Erdélyben szolgáló afrikai piaristát

Szülőhazájában, az afrikai Kamerunban szentelték pappá a tavaly október óta Kolozsváron szolgáló Chrysanthus Yvesimbom Njungba SchP piaristát.

Pappá szentelték az Erdélyben szolgáló afrikai piaristát
2025. július 12., szombat

Együttműködnek a rendőrséggel a mezőméhesi nő meggyilkolásával gyanúsított szökevényhez közel álló személyek

Elkezdtek együttműködni a nyomozó hatóságokkal a mezőméhesi nő meggyilkolásával gyanúsított Emil Gânjhez közel álló személyek – nyilatkozták szombaton rendőrségi források. A férfit továbbra is nagy erőkkel keresi a rendőrség.

Együttműködnek a rendőrséggel a mezőméhesi nő meggyilkolásával gyanúsított szökevényhez közel álló személyek
2025. július 12., szombat

Életben tartani a kézi kaszálást – a miniszterelnök-helyettes is kaszált Csíkszentkirályon

Kaszáló Kalákát tartottak Csíkszentkirályon – közölte Facebook-oldalán Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.

Életben tartani a kézi kaszálást – a miniszterelnök-helyettes is kaszált Csíkszentkirályon
2025. július 12., szombat

Motoros szenvedett halálos balesetet egy kalotaszegi faluban

Egy 32 éves motoros meghalt, egy 15 éves kiskorú pedig megsérült egy péntekről szombatra virradó éjszaka történt közlekedési balesetben a Kolozs megyei Magyarkapuson. A motoros egy szabályosan közlekedő személygépkocsiba futott bele hátulról.

Motoros szenvedett halálos balesetet egy kalotaszegi faluban
2025. július 12., szombat

Háromszéken garázdálkodó brassói férfit vettek őrizetbe: telefonos csalókra hívja fel a figyelmet a rendőrség

Harmincnapos előzetes letartóztatásba került egy 30 éves Brassó megyei férfi, aki ellen a sepsiszentgyörgyi rendőrség indított nyomozást csalás vádjával. A gyanúsított 9 ezer lejt csalt ki cégektől.

Háromszéken garázdálkodó brassói férfit vettek őrizetbe: telefonos csalókra hívja fel a figyelmet a rendőrség
2025. július 12., szombat

Ne vágjátok le a szárnyainkat! – a MAKOSZ az ösztöndíjak csökkentéséről

A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) közölte, feladatának érzi, hogy hangot adjon a diákoknak és pedagógusoknak.

Ne vágjátok le a szárnyainkat! – a MAKOSZ az ösztöndíjak csökkentéséről
2025. július 11., péntek

Bolyai Farkas születésének 250. évfordulójáról is megemlékeznek a Vásárhelyi Forgatagon

Augusztus 27–31. között rendezik meg a 12. Vásárhelyi Forgatagot Marosvásárhelyen. A rendezvénysorozattal idén a „vásárhelyiséget” ünneplik, valamint Bolyai Farkas születésének 250. évfordulója alkalmából a világhírű matematikus előtt is tisztelegnek.

Bolyai Farkas születésének 250. évfordulójáról is megemlékeznek a Vásárhelyi Forgatagon
2025. július 11., péntek

Székely Nemzeti Tanács: a nemzeti régiók védelme európai ügy

A Székely Nemzeti Tanács szerint az európai parlamenti képviselők számos elégedetlenségének és az Európai Bizottsággal (EB) szemben megfogalmazott kritikáinak nincsen más elvi kerete, mint éppen a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés.

Székely Nemzeti Tanács: a nemzeti régiók védelme európai ügy
2025. július 11., péntek

Újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai, nőtt a vízszint az elöntött sóbányában

Kétnapos kényszerszünet után pénteken újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai – számolt be a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján a Salrom vállalat beruházási igazgatója.

Újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai, nőtt a vízszint az elöntött sóbányában