Huszonhétezer köbméter öntözővizet spórolt meg a villamossínek menti zöldítéssel az aradi önkormányzat

„Városi rét” Aradon •  Fotó: Pataky Lehel Zsolt

„Városi rét” Aradon

Fotó: Pataky Lehel Zsolt

Európai előírásoknak megfelelően növelni akarja az egy főre eső zöldövezetek négyzetméterszámát az aradi önkormányzat, ezért a villamossínek között és a sínpárok mentén gyepszőnyeget telepíttetett, de a takarékoskodás jegyében ezt közel egy éve varjúhájra, egy szárazságtűrő növényre cserélte, a pázsit helyett pedig úgynevezett „városi réteket” alakított ki. A polgármesteri hivatal mérleget vont, miszerint 27 ezer köbméter (27 millió liter) vizet spóroltak meg az öntözés kiiktatásával, emellett a környezetre is jó hatással volt a „zöldítés”.

Pataky Lehel Zsolt

2024. augusztus 22., 16:462024. augusztus 22., 16:46

2024. augusztus 22., 16:502024. augusztus 22., 16:50

Az elmúlt másfél-két évtizedet a sportpályák, parkok szupermarketekkel és lakótelepekkel való beépítése jellemezte Aradon. Az önkormányzat későn kapott észbe, és a zöldövezetek méretét úgy próbálta a növelni, hogy a villamossínek között és a sínpárok mentén gyepszőnyeget telepíttetett. Tavaly nyáron ezt helyettesítették varjúhájjal, ami szárazságtűrő növényként ismert.

Több negyedben a drága pénzen kiépített gyepszőnyeget és öntözőberendezést megszűntették, helyette pedig vadvirágokkal bevetett zöldövezeteket alakítottak ki, pontosabban hagyták a természetre, hogy kialakítsa.

Nem titkolták: ezzel a pázsit újra vetésére, öntözésére és a fűnyírásra fordított pénzt is megspórolják, nem utolsó sorban az öntözővíz magas vastartalma miatt a locsolásnak kitett utcai berendezések sem barnulnak meg. Az új megoldás fenntartása tehát pénzbe sem kerül, és munka sincs vele, ráadásul a harminc féle évelő növény nem csak színesíti a városképet, tavasztól őszig virágzik, ezért a beporzó rovaroknak is kiváló terepet biztosít.

A városháza által közreadott hőtérkép, amely szerint a varjúhájjal borított részen több mint 20Celsius-fokkal alacsonyabb a nappali hőmérséklet, mint a járdasziget kőburkolatán •  Fotó: Aradi Polgármesteri Hivatal Galéria

A városháza által közreadott hőtérkép, amely szerint a varjúhájjal borított részen több mint 20Celsius-fokkal alacsonyabb a nappali hőmérséklet, mint a járdasziget kőburkolatán

Fotó: Aradi Polgármesteri Hivatal

A „városi rétek” elnevezésű projekt keretében többek között réti herét, orvosi zsályát, tűlevelű szegfűt, kamillát (orvosi székfüvet), leleplezett zsályát, tejoltó galajt, közönséges gyujtoványfűt, apró mályvát, réti margitvirágot (margarétát), vad kamillát, pásztortáskát, pipacsot vetettek, amelyek birtokba is vették a területeket, de mivel nem tartják már karban a zöldövezetek céljára fenntartott helyeket, a vadvirágokat túlnőtték a térdig érő gyomnövények, az így létrehozott „méhlegelők” pedig semmi esetre sem esztétikusak.

Ugyanakkor a polgármesteri hivatal a minapi közleményében elégedettségét fejezte ki a projekt eredményét illetően: közel 30 ezer négyeztméternyi varjúhájat telepítettek, ami kibírta az idei nyár szokatlanul nagy hőmérsékleteit és az aszályt, és amellett, hogy enyhítette a talajmenti forróságot, csökkentette a zajszennyezést – miként a közleményben írják. A városháza sajtóosztálya szerint 500 négyzetméternyi varjúháj naponta egy ember oxigénszükségletét állítja elő, míg egy négyzetméteren a növény évente 0,4–2 kilogrammnyi szén-dioxidot és különböző szennyező részecskét szűr ki a levegőből.

Zöldövezet a villamossín mentén a Hegyalja-térre vezető sugárúton •  Fotó: Aradi Polgármesteri Hivatal Galéria

Zöldövezet a villamossín mentén a Hegyalja-térre vezető sugárúton

Fotó: Aradi Polgármesteri Hivatal

Emlékeztettek arra is – amiről korábban beszámoltunk –, hogy kísérleti jelleggel varjúhájjal borították be az egyik buszmegálló plexiüveg tetejét, hogy árnyékot tartson a várakozó utasoknak, egyben üdítő hatása legyen. Egyelőre csak a Román–magyar megbékélés parkja, a Szabadság-szobor közelében lévő buszmegállót „vetették be”, de ha a módszer beválik, mintegy 300 villamos- és autóbuszmegállót „zöldítenek” ki.

korábban írtuk

„Zöld” villamos- és buszmegállókat tesztel Aradon az önkormányzat
„Zöld” villamos- és buszmegállókat tesztel Aradon az önkormányzat

Próbaképpen zöldövezetet alakított ki a polgármesteri hivatal néhány buszmegálló tetején Aradon, és ha a terv beválik, a Maros-parti megyeszékhely valamennyi tömegközlekedési várakozóhelyét „kizöldítik”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

„Ránk számíthatsz!” mottóval zajlik, erős nemzetközi részvételt ígér az idei Tusványos

„Ránk számíthatsz!” az idei tusványosi nyári szabadegyetem és diáktábor mottója – jelentette be Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke.

„Ránk számíthatsz!” mottóval zajlik, erős nemzetközi részvételt ígér az idei Tusványos
2025. július 09., szerda

A Maros megyei rendőrség öt nap után reagált egy romák közötti szászrégeni tömegverekedésre

Két szászrégeni banda tagjai verekedtek össze szombaton a szászrégeni strandon. Az eseményről nem számolt be a Maros megyei rendőr-főkapitányság, ám miután egy helyi román lap részletesen írt a történtekről, kedden több személyt őrizetbe vettek.

A Maros megyei rendőrség öt nap után reagált egy romák közötti szászrégeni tömegverekedésre
2025. július 09., szerda

Több száz rendőr folytat hajtóvadászatot a barátnőjét felgyújtó férfi ellen a Mezőségen

Mintegy 400 rendőr és csendőr keresi a 37 éves Emil Gânj Maros megyei férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy rágyújtotta a házat barátnőjére, aki a tűzvészben életét vesztette. A férfi felkutatása egész éjjel folytatódott.

Több száz rendőr folytat hajtóvadászatot a barátnőjét felgyújtó férfi ellen a Mezőségen
2025. július 09., szerda

Ételmérgezés gyanújával került kórházba egy diáktábor több mint egy tucat lakója

Az Erdélyi-szigethegységben lévő Vârtop üdülőfaluban táborozó diákok egy csoportját szállították kórházba kedd éjjel ételmérgezés gyanújával.

Ételmérgezés gyanújával került kórházba egy diáktábor több mint egy tucat lakója
2025. július 09., szerda

Ízletes paradicsom, paprika, uborka – Egy sikeres kalotaszegi zöldségesfarm története (VIDEÓ)

A Kolozsvártól bő húsz kilométerre fekvő Magyarfenesen áthaladó főúton sokan megállnak a László-Rigó porta előtt friss zöldségért. Videós riportunkban a gazdacsalád farmbéli teendőit jártuk körül.

Ízletes paradicsom, paprika, uborka – Egy sikeres kalotaszegi zöldségesfarm története (VIDEÓ)
2025. július 08., kedd

Megvétózta a reptéri igazgatótanács tagjainak illetményemelését a megyei tanácselnök

Több mint 50 százalékkal megemelték az Aradi Nemzetközi Repülőtér igazgatótanácsi tagjainak a havi illetményét, de az intézmény többségi tulajdonosa, a megyei önkormányzat elnöke megvétózta a fizetésemelést.

Megvétózta a reptéri igazgatótanács tagjainak illetményemelését a megyei tanácselnök
2025. július 08., kedd

Erdély-szerte károkat okozott a viharos időjárás

A belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának (DSU) tájékoztatása szerint 18 óráig számos erdélyi megyében is károkat okozott a viharos időjárás.

Erdély-szerte károkat okozott a viharos időjárás
2025. július 08., kedd

Hosszú bűnlajstroma van a házát az élettársára rágyújtó Maros megyei férfinak

Régóta nyomoz a rendőrség annak a 37 éves Maros megyei férfinak a bűnügyeiben, akit azzal gyanúsítanak, hogy rágyújtotta élettársára a lakást Mezőméhesen. A férfi ellen több bűncselekmény miatt folyik eljárás.

Hosszú bűnlajstroma van a házát az élettársára rágyújtó Maros megyei férfinak
2025. július 08., kedd

Megrongálták a temesvári református templomon a magyar nyelvű táblát, amelyen az áll: „Éljen Tőkés László!”

A Temes megyei rendőrség keresi azt a személyt, aki megrongálta a magyar nyelvű táblát a temesvári református templomon, ahol Tőkés László szolgált.

Megrongálták a temesvári református templomon a magyar nyelvű táblát, amelyen az áll: „Éljen Tőkés László!”
2025. július 08., kedd

Lakástűzben halt meg egy nő Maros megyében, a szándékos gyújtogatás gyanúsítottját nagy erőkkel keresi a rendőrség

Körözést adott ki a rendőrség kedden egy 37 éves Maros megyei férfi ellen, aki a gyanú szerint reggel felgyújtott egy házat Mezőméhesen. A tűzben egy fiatal nő életét vesztette.

Lakástűzben halt meg egy nő Maros megyében, a szándékos gyújtogatás gyanúsítottját nagy erőkkel keresi a rendőrség