Fotó: Tánczos Barna/Facebook
A folyóban úszó hulladékot összegyűjtő szerkezetet helyeztek üzembe Nagyváradnál a Sebes-Körösön – közölte szerdán Tánczos Barna környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter.
2022. március 23., 23:252022. március 23., 23:25
2022. március 23., 23:282022. március 23., 23:28
Az RMDSZ-es tárcavezető közösségi oldalán elmondta: a most üzembe helyezett víztisztító szerkezet a folyóban úszó hulladékot mozgatható karon keresztül állítja meg és gyűjtőtartályba irányítja. A begyűjtést követően a hulladékot újrahasznosítják. Tánczos Barna kiemelte: a beruházás a magánszektor kezdeményezésére, a civil szektor és a hatóságok együttműködésével valósult meg.
A román vízügyi hatóság ugyanakkor további hét, az úszó hulladék összegyűjtésére alkalmas berendezés terveit készítette el. Ebből négyet a Szamosok medencéjében, hármat pedig a Körösök medencéjében helyeznek el.
Tánczos Barna arról is beszámolt, hogy az elmúlt két napban a folyók megtisztításán dolgozó romániai és magyarországi szakemberekkel találkozott. Kedden Szatmárnémetiben mutatták be az integrált hulladékmentesítő rendszer tervét, amellyel az ország nyugati felében található folyókon gyűjtik be az úszó hulladékot. Szerdán a Tisza és a Szamos magyarországi szakaszain vették szemügyre, hogy mit jelent a folyók szennyezése, és hogyan dolgoznak a megtisztításukon.
Fotó: Tánczos Barna/Facebook
Áder János köztársasági elnök tavaly július elején levélben hívta fel az Európai Bizottság elnökének figyelmét a Tiszán és a Szamoson át Magyarországra érkező nagy mennyiségű hulladék problémájára – emlékeztet az MTI. Levelében az államfő emlékeztette Ursula von der Leyent: korábban azt kérte Volodimir Zelenszkij ukrán, valamint Klaus Johannis román elnöktől, hogy vesse latba befolyását a szennyezés megállítása érdekében. Tánczos Barna tavaly júniusban látogatott Magyarországra, ahol többek között Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel, valamint Nagy István agrárminiszterrel találkozott, és a folyami szennyezésekről is beszéltek.
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat újból közzétette közösségi oldalán az AUR megalakulásáról és a szélsőséges nacionalista politikai párt programjáról szóló, sokkoló dokumentumfilmjét.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.
A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.
Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.
Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).
Az emberek sok év alatt felhalmozódott mérge csapódott le a megismételt elnökválasztás első fordulójában – értékelte a múlt vasárnapi szavazás eredményét Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónikának adott interjúban.
A héten elindultak a rakományszállítási szolgáltatások a nagyváradi repülőtéren.
Egy feltehetően lelőtt kutya miatt indított bűnügyi nyomozást a Temes Megyei Rendőr-főkapitányság. Az állatot a Temesvárral határos Újmosnicán valószínűleg lelőtte az elkövető, majd a kutya tetemét a személygépkocsija csomagtartójába tette és elhajtott.
A katonai tűzoltók folytatják a beavatkozást a parajdi sóbányában, ahol az utóbbi napok heves esőzései nyomán kedden vízszivárgást észleltek.
Öt ukrán állampolgárt mentettek meg a Máramaros megyei Salvamont munkatársai az elmúlt éjszakán; továbbra is keresnek viszont egy hatodik személyt – közölte csütörtökön Dan Benga, a hegyimentő-szolgálat vezetője.
szóljon hozzá!