Cigány–magyar együttélés közös gondok árnyékában – Székelyhídi riport az etnikai szakadék áthidalásáról, útkeresésről

Székelyhíd főterének parkjában nézem a partiumi köztereken megmaradt egyetlen turulmadaras millenniumi emlékművet. Az 1989-es rendszerváltást követő hosszas tervezgetés és készülődés után, 2001 októberében avatják fel az 1944-es szovjet bevonulással ledöntött szobrot, amelynek rejtekhelyére az 1990-es években derült fény. A szobrot Gavril Horja nagyváradi építész tervei alapján újították fel.

A helyiek többsége talán nem is sejti, hogy Erdélyben mennyire ritka kőmadár a turul, és mennyire nehéz egy ilyen szoborállítási tervet sikerre vinni a szórványban.

Székelyhíd persze ilyen szempontból jó hely, hiszen a lakosság 98 százaléka magyarokból és magyar ajkú cigányokból áll, ezen belül a roma közösség számaránya 25 százalék körül mozog.

Miközben a polgármesteri találkozóra várva szemügyre veszem a 12 ezres lélekszámú kisváros központját, szétnézek a padok között, ahol cigányok és magyarok vegyesen pihennek a reggeli napsütésben. Nyugodt, csendes nap ígérkezik. Ha hinni lehet a szociológiai kutatásoknak, egy helyi felmérés alapján a szakemberek már tíz évvel ezelőtt megjósolták, hogy a magyar–cigány együttélés Székelyhídon egy puskaporos hordóhoz hasonló, amelyik bármikor robbanhat. Egy-két évtizeddel ezelőtt elég sok konfliktus volt a földjeiket dolgozó helyi gazdák, és a termést megdézsmáló cigányok között, ami megkeserítette az egymás mellett élő két nép hétköznapjait. A hírek szerint

egy évtized alatt azonban látványos változás állt be Székelyhíd hétköznapjaiban, ami nem kis mértékben a cigányokat tagjaivá fogadó protestáns vagy neoprotestáns egyházak, az új városvezetés és személyesen Béres Csaba polgármester érdeme.

Úgy készültem, hogy a 46 éves, szociológiát végzett polgármes­terrel több kényes témát is megbeszélek, többek között a cigányság ügyét, ami nem kevés ember szemében probléma. Ahogyan egyik idősebb magyar férfi magyarázta a parkban, neki az velük a gondja, hogy ahova leülnek, szeméthalom marad, nem vigyáznak a rendre. Szerinte ezen úgy lehetne változtatni, ha a polgármesteri hivatal helyi rendőrei jobban figyelnének.

Béres Csaba polgármester nem kerüli meg a témát, már csak azért sem, mert „cigányügyben” szakember:

kolozsvári egyetemi tanulmányai végén e kérdéskörben írta meg államvizsga-dolgozatát, és a szakirodalomból tanultak alapján próbálja előmozdítani immár 13 esztendeje a romaintegrációt, és a cigány–magyar együttélést. És ennek gyökerei nem a polgármesteri szék 2008-as elnyerésével kezdődtek, hanem jóval korábban, amikor szociológiai tanulmányai alatt tudatosult benne, hogy székelyhídiként ezzel tehet a legtöbbet közösségéért.

Az akkori Fidesz-kormány bukásával azonban az új MSZP-kabinet megtagadta a pályázati pénz kifizetését, így a tervből nem lett semmi, hogy a cigánysorra építsek vályogkunyhót, és átmeneti időre ott lakjak. Testvéreim ki voltak akadva az ötlettől” – magyarázza a városi elöljáró, aki ugyan azóta sem költözött ki a három székelyhídi cigánykolónia egyikébe, de jól ismeri a cigány közösségek életét. Az RMDSZ-listán befutó helyre került Hamza Sándor cigány tanácsossal napi kapcsolatban van, így jól ismeri a roma közösségek „pulzusát”.

Három polgármesteri mandátuma alatt tucatnyi szociális pályázatot nyert különböző felzárkóztatási programokra, amelyek tartalmaznak kisvállalkozásra felkészítő tanfolyamokat, vállalkozások elindítását támogató pénzügyi forrást, és igen jelentős az iskolai oktatást a cigányság számára is vonzóvá tevő program.

Ezek sikerességét statisztikák bizonyítják.

„Felméréseink szerint a 35 éves korosztály fölötti helyi cigányság 90 százaléka analfabéta. A 18–35 év közöttiek mintegy feléről mondható el ez, míg a 18 év alattiaknál ez az arány tíz százalék, azaz a cigány fiatalok 90 százaléka tud már írni, olvasni. Többségük elvégzi legalább a nyolc osztályt, de egyre többen mennek a nagykágyai szakiskolába, és egy részük a helyi Petőfi Sándor Elméleti Líceumban érettségizik” – fogalmaz a polgármester.

Aki azt is jelentős eredménynek tartja, hogy a cigány férfiak közül egyre többen dolgoznak, elsősorban a mezőgazdaságban és az építőiparban.

A nehéz fizikai munkát igénylő szakmákban vagy szakképzetlen munkásként többen is nagyváradi építőtelepekre ingáznak, vagy a környéken találnak alkalmi munkát.

A polgármester szerint az emberek egy része nem érzékeli a változást, mert sokan előítélettel viszonyulnak a cigánysághoz. Ha egy cigány ember ellop valamit, akkor a cigányok tették, ha egy magyar követi el ugyanezt, akkor János vagy István tette, és nem a magyar közösség. Ezzel szemben

a statisztikák azt bizonyítják, hogy tíz év alatt a székelyhídi bűnelkövetési „trend” látványosan visszaesett, és ma már semmivel nem magasabb, mint más magyar települések átlaga.

Amit nagy megvalósításnak tart, hiszen ezek a változások egyenesen arányosak a cigány közösség lassú, de biztos felemelkedésével a nyomorból és a mélyszegénységből.

Béres ebben a jó irányú változásban a protestáns és neoprotestáns egyházak, elsősorban a baptisták szerepvállalását hangsúlyozza. A gyülekezeti tagokká váló cigányok rövid idő alatt óriási változáson mennek át. „Legalizálják” a házasságukat, és felelősebben viszonyulnak a családtervezéshez, a gyerekvállaláshoz. A székelyhídi cigányok körében is jelentősen kitolódott a gyerekvállalás határideje, ugyanakkor a legtöbb fiatal család ma már nem négy-öt, hanem maximum két-három gyereket vállal. Annyit, amennyit anyagi lehetőségei szerint fel tud nevelni.

Hiszem, hogy az egyházakkal közösen kifejtett munkának köszönhetően jó úton haladunk” – összegzi a cigánysággal kapcsolatos tapasztalatait Béres Csaba polgármester.

A jó irányba haladó helyi cigány közösség ügye azonban csupán egy kihívás a sok közül a székelyhídi városvezetés számára. A Bihar megyei városka az ipar gyors átalakulásának az áldozata, akárcsak a legtöbb kisváros Romániában. A polgármester becslései szerint a rendszerváltás óta mintegy kétezer munkahely szűnt meg Székelyhídon az egykori szocialista ipar felszámolódásával, de ez csak egyik vetülete a növekvő problémáknak.

Az elmúlt évek legnagyobb gondja az, hogy az olasz tulajdonba került kisebb-nagyobb cégek elhagyják a partiumi kisvárosokat, és áttelepednek a Moldovai Köztársaságba, ahol a romániai fizetések egyharmadát, egynegyedét fizeti a helyi munkavállalóknak.

Ezt a több éve tartó trendet erősítette fel a pandémia: a legnagyobb érvágás Érmihályfalvát érte, de Székelyhídon is több száz munkahely szűnt meg egyik napról a másikra. Béres szerint egy kisváros polgármesterének összehasonlíthatatlanul kevesebb a mozgástere a befektetők megtartásában vagy idecsábításában, mint olyan nagyvárosoknak, mint Nagyvárad vagy Kolozsvár, ahol egymást érik az ipari parkok, és a gazdasági-pénzügyi lobbi arra törekszik, hogy a megyéből, illetve a környékről a centrumokba csábítsa a befektetőket. Ezért sem túl sikeres a székelyhídi ipari parkos próbálkozás.

A polgármester elismeri, hogy számos vád éri a munkahelyek megszűnése miatt, de mint fogalmaz, nem ülnek karba tett kézzel, és nem a sült galambot várják.

Három év igen kemény munkájukba került, amíg Székelyhíd a bukaresti kormányhivatalokban elismert turisztikai besorolást kapott, ami számos európai uniós pályázat előtt nyitja meg a kapukat. A városban ötven év óta üzemel termálvizes strand, a termálvízforrásokra pedig turisztikai iparágat építenének. Már több hatástanulmány is született egy akvapark és gyógyászati kezelőközpont létrehozására.

A több millió eurós befektetésekhez már vannak kijelölt területei az önkormányzatnak. A közösségi vállalkozás beindulása után akár több száz embert is foglalkoztat majd, jelentős bevételeket hozva a kisváros kasszájába.

Béres Csaba a másik kitörési lehetőséget a helyi oktatás átszervezésében látja. „A nagykágyai szakiskolát és a Petőfi Sándor Elméleti Líceumot is úgy akarjuk jövő ősztől átalakítani, hogy a reális munkaerőpiaci igényeknek megfeleljenek. Konkrét csomagot ajánlunk az ide telepedő beruházóknak: mondják meg, milyen szakmunkásokra van szükségük, és mi felvállaljuk a képzést” – érvel a polgármester Székelyhíd oktatási centrumként történő megerősítése mellett. Ami nem a jövő ködébe vesző terv, hanem már a jövő tanévtől testet öltő valóság.

A Petőfi Sándor Elméleti Líceumnak a 2022–2023-as tanévtől induló portfóliójában 9. osztálytól lesz egy erdészeti, egy testnevelési, egy multimédiás és egy ipari robotika osztálya, miközben megmaradna a mostani természettudományi reál és a humán szakon induló filológia osztály is.

Azaz két kilencedik helyet hatot indítanak. Ennyire merész vállalkozást kevesen vállalnának be a mai Romániában, ahol a legtöbb településen évek óta csökken a gyereklétszám. A demográfiai zsugorodás azonban elkerülte a székelyhídiakat. A hozzá tartozó kisebb falvakkal együtt a közigazgatási egység területén jelenleg mintegy 2400 gyerek tanul, a gyereklétszám nem csökken. A városka lakossága tíz év alatt majdnem egy százalékkal nőtt.

A Petőfi-líceum merész átalakítási terveiről Barta Imre igazgatóval is szót váltok. A központban fekvő polgármesteri hivataltól egy árnyas parkon keresztül jutok el a nemrég átadott városi uszoda mellett a 2008-ban állami beruházásból és kisebb részt lakossági gyűjtésből épített új iskolába, ahol jelenleg 1200 diák tanul. Az udvart megtöltő gyerekek látványa egy nagyvárosi iskola tumultusán is túltesz: ma már kevés olyan kisvárosi iskola van Erdélyben, ahol egy-egy évfolyamon 4-5 párhuzamos osztály indul. Legtöbb osztályban vannak cigány gyerekek is.

Az igazgató szerint semmi gond nem volna ezzel a vegyes oktatással, ha a tanügyminisztérium meghagyná az iskolák autonómiáját, és nem szólna bele mindenbe, amit helyi szinten eldöntenek és felvállalnak a helyi önkormányzattal.

Mint fogalmaz, oktatási autonómia nem létezik az országban, így mindenben ki vannak szolgáltatva a bukaresti döntéshozóknak, ami a román és a cigány gyerekek oktatását egyaránt érinti. A román gyerekek esetében azért súlyos a helyzet, mert 2, 3, 4, 7 gyerekkel tartanak fenn egy osztályt és az ehhez szükséges teljes tanári kart, ami leterheli az iskola költségvetését. Fordítva, ennyire kevés magyar gyerekkel nehezen működne a dolog…

Az igazgató szerint a technikumi osztályok indítását pénzügyi okok is indokolják, mert a kormányzat kiemelten támogatja a szakoktatást, ami a szokványos fejkvóta mellett nagyobb állami apanázst is jelent.

Másrészt, olyan szaklíceumi osztályokat akarnak indítani, amelyekre felméréseik szerint kereslet van Bihar megyében. Például magyar erdészképzés nincs a megyében, de a robotika iránt is nagy a érdeklődés. Az igazgató mutatja, mekkora halom papírt küldtek már fel az oktatási minisztériumba, hogy jövő ősztől biztosra indulhassanak. Terveikre már rábólintott a megyei tanfelügyelőség és a szakminisztérium is.

A székelyhídi ipar leépülésével párhuzamosan elindul néhány új vállalkozás, vagy a régiek közül több megerősödött. Meglepő módon azonban a legtöbb kisvállalat gondja a megfelelő munkaerő hiánya. Mint kiderült, nemcsak papíron minimális a munkanélküliség – azaz kevés a nagyváradi munkaügyi igazgatóságon regisztrált székelyhídi munkanélküli –, hanem a valóságban is nehéz szakmunkást alkalmazni. Baczoni Imre és Éva asztalosműhelye és bútorüzlete például folyamatosan csak olyan fiatalokat talál, akik ülnek egy darabig, aztán továbbállnak, miután betanítják őket bútorasztalosnak.

– magyarázza a visszás székelyhídi munkaerőpiaci helyzetet Baczoni Éva. Aki szerint sokan elmennek külföldre dolgozni, aztán hazatérnek, de kevesebben vállalják, hogy kisvárosi fizetésekért elszegődjenek a helyi cégekhez. Vendéglátóm elismeri, hogy Székelyhídon nem lehet annyit keresni, mint Nagyváradon, ahol a szolgáltató és a termelőcégeknek sokkal nagyobb piacuk van, viszont a váradi ingázáshoz azt is hozzá kell számítani, hogy reggel négykor kel az ember, míg egy helyi vállalatban reggel nyolckor kezdődik a munka.

– foglalja össze sommásan véleményét a bútoripari kisvállalkozó, Baczoni Éva.
A városban bóklászva betértem egy élelmiszerboltba. Előttem néhány cigány asszony vásárolt kenyeret, felvágottat, miegymást. Az eladó kockás füzetből kereste ki a neveket, és mellé írta a hitelt. „Amint a urad kapja a fizetést, jössz elsején, ugye?” – vált el a fiatalasszonytól, aki jókora szatyorral indult el a Dankó Pista cigánysorra.

Emlékszem, a polgármester azt mondta, a kisebb ábécék a cigányok vásárlásaiból élnek, mert csak ők adnak hitelt, az üzletláncok helyi fiókjaiba készpénzzel vagy kártyával lehet fizetni. A hírek szerint egyik sem ment csődbe…