A háziorvosok október elsejétől kénytelenek kérni, használni az egészségügyi kártyát
Fotó: Haáz Vince
Helytelenítik a háziorvosok, hogy október 1. után újra kötelező az egészségügyi kártya használata, hiszen ennek kézről kézre adogatása növeli a koronavírus terjedésének kockázatát – mondta el lapunknak Seres Lucia, a háziorvosok szövetségének Kovászna megyei elnöke.
2020. október 02., 08:312020. október 02., 08:31
A személyes vizsgálat alkalmával október 1. után újra kötelező az egészségügyi kártya használata. A háziorvosok tiltakoznak, kérik, hogy legalább az év végéig hosszabbítsák meg a kártyahasználat felfüggesztését. Arra hivatkoznak, hogy
Seres Lucia, a háziorvosok szövetségének Kovászna megyei elnöke lapunknak elmondta, országos képviseletük hivatalosan kérte, hogy legalább december 1-ig halasszák el a kártyahasználat visszavezetését, erre ígéretet kaptak ugyan, de a jogszabályt nem módosították, így
„Amint a követelésünket teljesítik, azonnal nyilvánosságra hozzuk, hiszen ez a mi érdekünk is” – szögezte le a szövetség háromszéki elnöke.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár közleménye szerint távgyógyítás esetén továbbra sem szükséges az egészségügyi kártya, ha a beteg interneten, telefonon tartja a kapcsolatot a háziorvosával vagy a szakorvossal, a 2020/162-es sürgősségi kormányrendelet értelmében eltekintenek attól, hogy kártyával érvényesítsék a vizsgálatot, a kezelést, enélkül is elszámolja azt a biztosító. Azonban
Adela Cojan, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár elnöke azzal érvelt, azért vezetik vissza a kártya használatát, hogy pontosabb nyilvántartásuk legyen, és hatékonyabban tudják kezelni a pénzalapokat. Az elnök szerint a járványhelyzetben a távgyógyítás az orvosok és a betegek szempontjából is jó alternatívája a személyes találkozásnak.
A háziorvosokat a telefonos rendelés is leterheli, Seres Lucia elmondta, a rendelőjében két mobiltelefon és egy vezetékes van, mind a három szüntelenül cseng. Ezenfelül naponta legalább negyven beteg személyesen is megfordul a rendelőben. A kiskorúaknak nincs egészségügyi kártyájuk, de így is naponta legalább 25 kártyát kell kézről kézre adjon a beteg, az orvos, a gyógyszerész, ez pedig növeli a fertőzés terjedésének kockázatát. Az orvos attól is tart, akadozni fog az informatikai rendszer, a betegeket kénytelenek lesznek feleslegesen várakoztatni. Ezért a páciensek megértését kéri.
– részletezte az orvos. Hozzátette, a betegszabadságokat, igazolásokat elektronikus postán továbbra is elküldhetik, a távgyógyítás során kiállított dokumentumokat, az ingyenes és támogatott recepteket szintén, így legalább ilyen esetben nem kell személyesen bemennie a betegnek.
A Kolozsvártól bő húsz kilométerre fekvő Magyarfenesen áthaladó főúton sokan megállnak a László-Rigó porta előtt friss zöldségért. Videós riportunkban a gazdacsalád farmbéli teendőit jártuk körül.
Több mint 50 százalékkal megemelték az Aradi Nemzetközi Repülőtér igazgatótanácsi tagjainak a havi illetményét, de az intézmény többségi tulajdonosa, a megyei önkormányzat elnöke megvétózta a fizetésemelést.
A belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának (DSU) tájékoztatása szerint 18 óráig számos erdélyi megyében is károkat okozott a viharos időjárás.
Európai szintű támogatást kapott a romániai ösztöndíjak megnyirbálása ellen fellépő diákmozgalom. Az EU-s diákszervezetek támogatásának jelentőségéről, a nyugat-európai ösztöndíjrendszerek jó gyakorlatairól Kassay Ákos, a MAKOSZ külügyi referense beszélt.
Régóta nyomoz a rendőrség annak a 37 éves Maros megyei férfinak a bűnügyeiben, akit azzal gyanúsítanak, hogy rágyújtotta élettársára a lakást Mezőméhesen. A férfi ellen több bűncselekmény miatt folyik eljárás.
A Temes megyei rendőrség keresi azt a személyt, aki megrongálta a magyar nyelvű táblát a temesvári református templomon, ahol Tőkés László szolgált.
Körözést adott ki a rendőrség kedden egy 37 éves Maros megyei férfi ellen, aki a gyanú szerint reggel felgyújtott egy házat Mezőméhesen. A tűzben egy fiatal nő életét vesztette.
A duális képzést népszerűsíti a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) új képzési formaként: a hallgatók a felsőfokú tanulmányaik végzésével egy időben egy munkáltatónál is gyakorlatozhatnak, kipróbálhatják az egyetemen tanultakat.
A tordai sóbányában is sürgős biztonsági és megerősítő munkálatokra van szükség, hogy ne következzen be a parajdihoz hasonló tragédia. Slănic Prahova hatalmas sóbányája is veszélyben van.
A helyi vészhelyzeti bizottság újabb 30 nappal, augusztus 8-ig meghosszabbította a veszélyhelyzetet Parajdon – számolt be kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.
szóljon hozzá!