2007. március 28., 00:002007. március 28., 00:00
A céget versenytárgyalásonbízták meg olyan városrendezési tervmegvalósításával, melynek révéna városközpont mentesülne a zsúfoltautóforgalomtól. A terv lényege: a főteret ésa Deák Ferenc (Eroilor) utca nagy részétátengedni a gyalogosforgalomnak. Az utcában márhónapok óta zajlanak a munkálatok, a jobboldalon az autósoknak szánt két sávot mármegépítették. Jelenleg a gyalogosoknak alakítjákki az utca baloldalát.
A Planwerk terve teljesenmegváltoztatja az utcaképet, a gyalogosoknak azeddigieknél jóval nagyobb teret biztosítanak.Külön helye lesz a szabadtéri vendéglátásnak:az asztalok, székek azonban nem lehetnek olcsó,műanyag, vásári holmik. A bicikliseknek szántsáv mellé hársfasort ültetnek. Részbenlezárják a Bolyai utcát, amely elé kisebbszökőkutat terveznek, nem messze ettől pedig az anyafarkasszobrát helyezik el. Pãnescu elmondta: jobbnak láttáka jelenlegi újságosstandok lecseréléséttöbbfunkciós bódékra. Itt a friss lapokmellett kávét vagy virágot is lehet majdvásárolni.
A főtér átépítéséhezcsak jövőre látnak hozzá. Több elképzelésvan a Mátyás-szobor előtti régészetikutatóárokkal kapcsolatban. Felmerült, hogy vastagüveglappal fedjék be, de az is lehet, hogy restaurálásaután mindössze alacsony kerítésselkülönítik el. Kisebb szökőkutakat helyeznek ela tér déli oldalára is, az úttest mellé.Változások várhatók azautósközlekedésben: a gépkocsiforgalom csaka magyar főkonzulátus előtt, illetve a Jókai utcáta Deák Ferenc utcával összekötő szakaszonhaladhat majd.
Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.
Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.
A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.
A parajdi bányakatasztrófa miatt ellehetetlenült helyi idegenforgalmi vállalkozások június végétől igényelhetik a fennmaradásukat segítő de minimis – azaz csekély összegű – támogatást – jelentette be pénteken a gazdasági minisztérium.
A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.
Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.