2009. június 03., 10:202009. június 03., 10:20
Az egyik ügy a prefektúrához tartozó útlevél- és gépkocsi-bejegyzési hivatalokban elhelyezett biztonsági rendszerre vonatkozott, ahol a beruházást közbeszerzési eljárás megszervezése nélkül egy olyan cégre bízták, amelynek ez volt az első ilyen jellegű munkája. Munteanu szerint elődje aláírt egy megállapodást a Kovászna Megyei Tanáccsal, miszerint a 27 ezer lejes projektbe a megyei önkormányzat is beszáll 17 ezer lejjel, és a fennhatósága alá tartozó lakosság-nyilvántartó hivatalba is beszerelik a biztonsági kamerákat.
Az összeg így meghaladta a tízezer eurót, így a törvény értelmében közbeszerzési versenytárgyalást kellett volna szervezni, magyarázta a prefektus, aki az ügyben értesítette a rendőrséget és a közbeszerzések felügyeletével megbízott hatóságot.
Tamás Sándor megyei tanácselnök szerint a kormánybiztos érvelése téves, hisz a prefektúra és a megyei önkormányzat fő hitelutalványozók, külön a költségek nem haladják meg a tízezer eurót. A tanácselnök ugyanakkor furcsállja, hogy a prefektus csak az elmúlt négy év tevékenységét vizsgálja, amikor magyar nemzetiségű személy állt a hivatal élén.
Codrin Munteanu a rendőrséghez fordult Gheorghe Banu korábbi alprefektus ügyében is, aki a tisztség elfoglalása után 32 napig nem mondott le a SAPARD-ügynökség igazgatói tisztségéről, és mindkét fizetést felvette. Hétezer lej kárt okozott ezzel az államnak, mondta Munteanu, aki a SAPARD bukaresti irodáját is felkérte az ügy kivizsgálására.
A prefektúra felperesként vesz részt Gabriel Siminiceanu korábbi alprefektus perében is: az intézmény ötezer lejt igényel vissza, az összeget Siminiceanunak kiszállási pénzként fizették ki, amikor a közhivatalnoki tanfolyamot végezte Bukarestben. Codrin Munteanu szerint a két alprefektus által elkövetett vétségekért György Ervin is felelős. Ugyanakkor azt is felrója elődjének, hogy a jogi osztály ajánlása ellenére nem támadott meg a közigazgatási bíróságon több tucat önkormányzati határozatot.
György Ervin alprefektus a Krónika megkeresésére közölte, nemrég volt egy belső ellenőrzés a prefektúrán, amelynek során valóban találtak apró, de helyrehozható formai hibákat. Mint mondta, a biztonsági rendszerre a pénzt novemberben kapták, és ha közbeszerzési eljárást szerveznek, elveszett volna az összeg. A jogi osztály visszatartott javaslatai ügyében Munteanu is felelős, mondta György Ervin, hiszen az iroda vezetőjeként kötelessége lett volna figyelmeztetni őt, hogy az aktákat le kell zárni.
Eközben Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy Codrin Munteanu maga is törvénytelenséget követ el, amikor negyedik alkalommal távolítja el a prefektúra épülete elől a magyar vezetők leváltása ellen felállított gyászkeretes tiltakozó táblát, holott engedélyük van arra, hogy 30 napig ott állhat.
A prefektúra előtti zászlótartó rudakra viszont nincs építkezési engedély, figyelmeztetett az elöljáró. Antal Árpád szerint a román pártoknak az a célja a Székelyföldön, hogy megkaparintsák az ellenőrző hatalmat, mivel a román állam nem bízik a magyarokban. Koszovóban is akkor keletkezett feszültség, amikor az albán vezetőket leváltották, figyelmeztetett a polgármester.
Augusztus elsején, pénteken megkezdte lelkészi szolgálatát Csíksomlyón Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány és az erdélyi gyermekotthon-hálózat alapítója. Böjte Csaba Tusnádfürdőről kerékpárral tette meg az utat Csíksomlyóig.
Halálos közlekedési baleset történt péntek délután Arad megyében, a megyeszékhelyhez közeli Zimándköz határában. A balesetben egy magyarországi kamionos és egy aradi nő volt érintett, utóbbi életét vesztette.
Egyre nagyobb területet hálóz be Romániában az e-SIGUR közúti ellenőrző- és bírságolórendszer, amely egyelőre mobil sebességmérők révén „szedi áldozatait”, viszont hamarosan több száz fix traffipaxot is kihelyeznek országszerte.
Kitiltották a Magyar Nemzet képviselőit a Tisza Párt erdélyi szervezetének nagyadorjáni táborából, miután megjelent a budapesti lap online felületén a pénteki megnyitóról írt tudósítás.
A békésen alvó, majd a hirtelen telefoncsörgésre felriadó, ettől még kissé öntudatlan nyugdíjas korosztályú személyeket vették „célkeresztbe” a csalók.
A hegyimentő-szolgálat egy „rendkívül fontos” szervezet, amellyel a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztálya szorosan együttműködik, de a finanszírozása nem a központi hatóságok hatáskörébe tartozik – közölte Raed Arafat, a DSU vezetője.
Újraindult a forgalom a korszerűsített vasútvonalon Nagyvárad és a magyar határ között – közölte a Román Vasúttársaság (CFR) pénteken.
Túrázást és vadászatot kedvelő önkénteseket toborozna a rendőrség a Maros megyei Mezőméhesen elkövetett gyilkosság szökésben levő gyanúsítottjának kézre kerítésére – közölte az Europol rendőrszakszervezet Facebook-oldalán.
Konfliktus robbant ki a kolozsvári önkormányzatban, miután a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) frakciója szóvá tette, hogy az önkormányzat továbbra is fizetni akarja az önkorm&a
Az andezit tömbből faragott posztamenst csütörtök kora délután elhelyezték a magyar református bölcsőde udvarán, ahol átmenetileg a néhai főorvos elveszettnek hitt mellszobrát is őrzik.