Fotó: Beliczay László
Hargita megye kirándulóösvényeinek több mint felét tették járhatatlanná a viharokban kidőlt fák. A helyzet súlyosságát csak a hó elolvadása után lehet majd felmérni – közölte az Agerpres hírügynökséggel Fekete Örs, a megyei tanács hegyi- és barlangi mentőszolgálatának vezetője.
2020. március 03., 16:532020. március 03., 16:53
Fekete Örs tájékoztatása szerint a Balánbányát az Egyeskővel összekötő két útvonalon okozták a legnagyobb kárt a viharok.
A hegyimentőknek sikerült egy kerülő ösvényt járhatóvá tenniük az Egyeskő felé, a helyzet azonban egész Hargita megyében súlyos. „Megyeszerte nagy problémák vannak a turisztikai útvonalakkal, nagyon sok fa kidőlt. Ez a helyzet a kirándulóösvények több mint felét érinti, pontos adataink azonban csak akkor lesznek, miután elolvadt a hó, és fel tudjuk mérni a terepet” – mondta a szakember.
Fekete Örs felidézte, hogy a kidőlt fák tavaly télen is megyeszerte nagy károkat okoztak számos turistaösvényen, és a hegyimentők egész évben dolgoztak azok járhatóvá tételén; ez az év pedig ugyancsak nehéznek ígérkezik ebből a szempontból.
Fekete Örs arra kérte a kirándulókat, hogy a Hargita megyei Salvamont Facebook-oldalán jelezzék a turistaösvényeken észlelt nagyobb akadályokat, mert a hegyimentőknek időbe telik, amíg elkészülnek a teljes terepfelméréssel.
A Hargita megyei turistaösvények hossza összesen több mint 2500 kilométert tesz ki.
Visky András Kossuth-díjas író, dramaturg vasárnap Facebook-oldalán jelentette be, hogy július végétől már nem művészeti aligazgatója a Kolozsvári Állami Magyar Színháznak.
A kolozsvári Házsongárdi temetőben nyugvó zenészekre, népzenekutatókra, zenetudósokra emlékeztek muzsikaszóval pénteken az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány által szervezett zenés sétán. Képriport.
Kabai József fogtechnikust, Tőkés László első temesvári bizalmasát a Securitate is beszervezte a besúgói sorába, helyzetét azonban a lelkésznek is „meggyónta”.
A Kolozs Megyei Tanács vissza nem térítendő európai uniós finanszírozást nyert a csucsai Boncza-kastély és Ady-emlékház felújítására. Az önkormányzat most 8,5 millió eurós költségvetést emleget.
Teljesen átépítik a temesvári Gyermekpark és a Ligeti út melletti gyalogoshidat Temesváron. Az építmény új környezetet is kap, emellett biciklisávot is kialakítanak az új hídon – közölte pénteken a bánsági nagyváros polgármesteri hivatala.
Kolozsváron, az Erdélyi Református Múzeumban nyílt meg csütörtökön, a reformáció ünnepén az erdélyi református kollégiumok 400 éves múltját bemutató vándorkiállítás, amely közel egy éven át lesz látogatható.
Hamarosan befejeződnek Nagyvárad agglomerációs körgyűrűje Nagyürögd és Félixfürdő közötti első szakaszának kivitelezési munkálatai, két hét múlva már meg is nyithatják a forgalom előtt – tájékoztatott a Bihar megyei önkormányzat sajtóosztálya.
Jeles magyar közéleti személyiségek, 1848-as honvédtábornokok, a 20. század elejének ünnepelt színészei, második világháborúban elesett katonák csontjait rejtik és rejtették az aradi temetők.
Nagyszeben polgármesteri hivatala együttműködést kötött a román állami vasúttársasággal (CFR) a helyiérdekű vasút (HÉV) beindítása érdekében.
Medvebiztos kukák, szigorú élelmiszer-tárolási szabályok a kempingekben és a medvék fotózás céljából történő csalogatásának visszaszorítása – ez csak néhány módja annak, amivel Kanada sikeresen korlátozza a medvék és az emberek közötti interakciókat.
1 hozzászólás