A Keleti park jelenleg vadregényes terület, környezetvédők vezetett sétákat tartanak
Fotó: Facebook/Proiectul Parcul Est
Nemsokára lezárul a kisajátítási folyamat a Románia legnagyobb városi biodiverzitásparkjaként elképzelt kolozsvári Keleti park területén, így új szakaszba léphet a nagyszabású projekt. Ha minden jól megy, idén kiírhatják a versenytárgyalást a Keleti parkot érintő zöldberuházás első szakaszának megvalósítására.
2025. március 18., 08:042025. március 18., 08:04
Áprilisban lezárulhat a Keleti parkot érintő kisajátítási folyamat – közölte Dan Tarcea. Kolozsvár alpolgármestere a Ziua Live című műsorban a minap arról tájékoztatott, hogy már csak 10-12 problémásabb telek ügyében kell tisztázni a tulajdonjogi viszonyokat. Ezek után ki tudják fizetni a földterületek birtokosait. Tarcea emlékeztetett:
Nem úgy, mint például a Hóstát negyedi Expo Transilvania kiállítócsarnok környékén, illetve a Fellegváron tervezett urbánus felújítási projektek, ugyanis ezekre egyelőre nincsen anyagi fedezet. Az alpolgármester szerint csak a Hóstát negyedi beruházásra mintegy 100 millió euró kellene – egyelőre várják új finanszírozási források, pályázatok megnyitását, kiírását.
A Keleti park esetében viszonyt a bukaresti kormány már tavaly jóváhagyta 10 millió eurónyi uniós támogatás elkülönítését. „Gyakorlatilag ezáltal a kormány 10 millió eurót kínál nekünk egy megnyert projekt révén, Kolozsvár polgármesteri hivatala pedig hozzátesz még körülbelül 10 millió eurót, hogy rendezzen egy 10 hektáros területet a Keleti park összesen 54 hektárjából” – jelentette be 2024 júniusában Emil Boc.
Az említett terület a Békás-patak mentén, a Szamosfalvi út és a Szopori út között található. „Az elnyert pénzből gyakorlatilag elkezdjük a Keleti park kiépítését, mely révén létrehozzuk Románia legmodernebb és legkomplexebb biodiverzitásparkját” – tette hozzá az elöljáró.
A jelenleg rendezetlen, nagyrészt gazzal benőtt Keleti park felújítását két nagyobb szakaszban képzelték el: az első 38 hektárt érint, a most zajló kisajátítások itt 82,7 millió lejt emésztenek fel. A munkálatokra két évet szánnának, akárcsak a fennmaradó részt érintő második szakaszra. A polgármesteri hivatal számításai szerint a teljes beruházás 673 763 020 lejbe (több mint 135 millió euróba) kerülhet.
Az elképzelt Keleti park egyik látványterve
Fotó: Látványterv
Amint arról beszámoltunk, a Keleti park felújítása-kiépítése – több más nagy kolozsvári tervhez hasonlóan – hosszú évek óta közbeszéd tárgya; a projekt megtervezési jogát 2021-ben nyerte el egy nemzetközi szinten meghirdetett pályázaton ugyanaz a csapat, amely a Fellegvár felújítását is elképzelte.
Míg más beruházásoknál ez akár négy hónap alatt meglehet, parkok, zöldövezetek esetében ez akár egy-másfél évig is eltarthat, amíg valamennyi volt tulajdonos esetében kiállítja a kataszteri hivatal a szükséges iratokat. Hasonló okok miatt késik például a Malomárkot érintő zöldberuházás megkezdése a Rózsák parkja közelében.
Mint ismeretes, mindezek ellenére a közelmúltban számos régi parkot felújítottak Kolozsváron, akárcsak a Szamos-part egy részét. A kincses város történetének legnagyobb zöldövezeti beruházása, a Keleti park területileg a Györgyfalvi negyed és a Tóköz határán található pláza melletti tó, a Györgyfalvi negyedbeli szabadtéri sportközpont, a Szamosfalvi úton található bevásárlóközpont melletti tó, illetve a Békás-patak között valósul majd meg.
A tervezett új Keleti park egy modern urbánus zöldövezet minden jellegzetességét felvonultatja: kikapcsolódásra alkalmas tevékenységeknek ad otthont, pihenőhelyeket, közkerteket, kiállítótereket, sportpályákat- és termeket, 400 férőhelyes amfiteátrumot, elektromosautó-töltőállomásokat, korszerű közműhálózatot vonultat fel. A térrendezés a Békás-patakra, a mocsaras területekre is kiterjed, a projekt a természet szépségeinek megőrzésére, a biodiverzitás kihangsúlyozására törekszik.
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat újból közzétette közösségi oldalán az AUR megalakulásáról és a szélsőséges nacionalista politikai párt programjáról szóló, sokkoló dokumentumfilmjét.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.
A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.
Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.
Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).
Az emberek sok év alatt felhalmozódott mérge csapódott le a megismételt elnökválasztás első fordulójában – értékelte a múlt vasárnapi szavazás eredményét Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónikának adott interjúban.
A héten elindultak a rakományszállítási szolgáltatások a nagyváradi repülőtéren.
Egy feltehetően lelőtt kutya miatt indított bűnügyi nyomozást a Temes Megyei Rendőr-főkapitányság. Az állatot a Temesvárral határos Újmosnicán valószínűleg lelőtte az elkövető, majd a kutya tetemét a személygépkocsija csomagtartójába tette és elhajtott.
A katonai tűzoltók folytatják a beavatkozást a parajdi sóbányában, ahol az utóbbi napok heves esőzései nyomán kedden vízszivárgást észleltek.
Öt ukrán állampolgárt mentettek meg a Máramaros megyei Salvamont munkatársai az elmúlt éjszakán; továbbra is keresnek viszont egy hatodik személyt – közölte csütörtökön Dan Benga, a hegyimentő-szolgálat vezetője.
szóljon hozzá!