Hajthatatlan az egészségügyi miniszter a kért pótlékok ügyében

Hajthatatlan az egészségügyi miniszter a kért pótlékok ügyében

Fotó: Pixabay.com

Hajthatatlannak tűnik Sorina Pintea egészségügyi miniszter, aki csütörtökön, az Egészségügyi Szolidaritás szakszervezet képviselőivel tartott megbeszélés után ismételten leszögezte: nem módosítják a pótlékokra vonatkozó új rendelkezést. 

Kőrössy Andrea

2018. március 15., 22:472018. március 15., 22:47

„A konfliktus fő forrás a pótlékok ügye. Nem hiszem, hogy arról vitát lehet folytatni, hogy nem nőnek az egészségügyben a nettó bérek.

A törvényről viszont nem tárgyalunk, legfeljebb az alkalmazásáról” – fogalmazott a tárcavezető.

Pintea arra utalt, hogy az egységes bértörvény alapján a kórházakban a többletjuttatásokra fordítható összeg nem haladhatja meg az alapbérkeret 30 százalékát. Az egészségügyi miniszter szerint muszáj meghatározni egy kötelező szintet annak érdekében, hogy a kórházak ne legyenek veszteségesek.
Az Egészségügyi Szolidaritás tagjai ezután döntenek arról, hogy csatlakoznak-e az ágazat legtöbb alkalmazottját tömörítő Sanitas szakszervezet által meghirdetett tiltakozássorozathoz.

A Sanitas hétfőn közölte, hogy a következő két hét négy napján az egészségügyi, a munkaügyi és a pénzügyi minisztérium bukaresti székháza előtt fognak tüntetni, majd április 25-én nagyszabású megmozdulást tartanak a fővárosban,

amelyre mintegy 20 ezer résztvevőt várnak. Amennyiben ezt követően sem teljesítik követeléseiket, általános sztrájkot robbantanak ki, ami akár a rendszer leállásához is vezethet, a kórházak alkalmazottjainak ugyanis alig harmada fog munkába állni, és csak a sürgősségi ellátást igénylő pácienseket fogadják. Eddig a Hippokratész szakszervezet jelezte, hogy csatlakozik az akcióhoz, és nekiláttak aláírásokat gyűjteni az általános sztrájk kirobbantásához.

Az egészségügyi alkalmazottak egyrészt a 30 százalékos plafon eltörlését kérik, elmondásuk szerint ugyanis amennyit nyernek a március elsejei béremeléssel, szinte annyit veszítenek a pótlékok csökkentésével.

Ugyanakkor követelik, hogy a bérkiegészítés vonatkozzon minden alkalmazottra egységesen, a fizetésemelés ugyanis nem érinti például a kórházakban dolgozó biológusokat, vegyészeket és a műszaki személyzetet. A Sanitas továbbá attól is tart, hogy a március elsejei béremelés csak papíron létezik, áprilisban pedig, amikor az alkalmazottak kézhez kapják juttatásukat, sokakat kellemetlen meglepetés fog érni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 10., szerda

Kelemen Hunor az RMDSZ EP-jelöltlistájának iktatásakor: a magyar emberek azt várják el, hogy az Unió megváltozzon

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szerda délután iktatta a Központi Választási Irodánál (BEC) az európai parlamenti választásokon induló jelöltek listáját.

Kelemen Hunor az RMDSZ EP-jelöltlistájának iktatásakor: a magyar emberek azt várják el, hogy az Unió megváltozzon
2024. április 10., szerda

Rendőrt tartóztattak le drogkereskedelem miatt Maros megyében

Előzetes letartóztatásba helyeztek egy marosvásárhelyi rendőrt és egy másik gyanúsított személyt drogkereskedelem miatt.

Rendőrt tartóztattak le drogkereskedelem miatt Maros megyében
2024. április 10., szerda

Három 15 éves kamasz menekült egy lopott autóban az Arad megyei rendőrök elől

Rendőrök üldöztek Nagylakon egy lopott autót, amelyet egy 15 éves gyerek vezetett két másik, vele egykorú gyerek társaságában.

Három 15 éves kamasz menekült egy lopott autóban az Arad megyei rendőrök elől
2024. április 10., szerda

Kolozsvári diákoknak, leendő egyetemistáknak hirdet felvételit a Mathias Corvinus Collegium

Sikeres karriert és közösségi szerepvállalást megalapozó képzéssel várja a Kolozsváron tanuló és egyetemre készülő diákokat a Mathias Corvinus Collegium (MCC). A szervezet díjmentesen nyújt ingyenes kollégiumot a hallgatóknak.

Kolozsvári diákoknak, leendő egyetemistáknak hirdet felvételit a Mathias Corvinus Collegium
2024. április 10., szerda

Életét vesztette egy munkás, aki lezuhant egy épülő besztercei tömbház hetedik emeletéről

Életét vesztette szerda reggel egy 40 éves besztercei férfi, miután lezuhant egy épülő tömbház hetedik emeletéről, 15 méteres magasságból.

Életét vesztette egy munkás, aki lezuhant egy épülő besztercei tömbház hetedik emeletéről
2024. április 10., szerda

Valaki elszállította? Vizsgálják, hogyan jutott el Nagyváradig a gyilkosság miatt elítélt magyar férfi

A Bukarestben megszökött elítéltet „biztosan” elszállította valaki Nagyváradig, ahol végül a hajnali órákban elfogták, de ez nem jelenti azt, hogy segítséget kapott – nyilatkozta Bogdan Despescu belügyi államtitkár szerdán.

Valaki elszállította? Vizsgálják, hogyan jutott el Nagyváradig a gyilkosság miatt elítélt magyar férfi
2024. április 10., szerda

Tragikus autóbaleset nyomán elhunyt Bíró István református lelkipásztor

Április 10-re virradóra, tragikus körülmények között elhunyt Bíró István, a Madéfalvi Református Missziói Egyházközség lelkipásztora – jelentette be Facebook-oldalán az Erdélyi Református Egyházkerület.

Tragikus autóbaleset nyomán elhunyt Bíró István református lelkipásztor
2024. április 10., szerda

A választási csatározások közepette a béke szigete szeretne lenni a 15. Kolozsvári Magyar Napok

Már bevett szokás, hogy Erdély egyik legnépszerűbb városünnepének, a Kolozsvári Magyar Napoknak a szervezői áprilisban lerántják a leplet a legfontosabb fellépők névsoráról, a tervezett újdonságokról.

A választási csatározások közepette a béke szigete szeretne lenni a 15. Kolozsvári Magyar Napok
2024. április 10., szerda

Intim fotók nyilvánosságra hozásával zsarolta tanárnőjét egy hetedikes diák az egyik erdélyi városban

Jobb jegyeket akart, ezért megzsarolta történelemtanárnőjét egy hetedikes diák Brassóban.

Intim fotók nyilvánosságra hozásával zsarolta tanárnőjét egy hetedikes diák az egyik erdélyi városban
2024. április 10., szerda

Csak Nagyváradig jutott el a gyilkosságért elítélt magyar férfi, aki Bukarestben szökött meg a rend őrei elől

Szerdára virradóra elfogták Nagyváradon azt a férfit, aki kedden egy bukaresti orvosi rendelő előtt szökött meg egy rabszállító járműből. Egy személy felismerte őt, és hívta a 112-es segélyhívószámot.

Csak Nagyváradig jutott el a gyilkosságért elítélt magyar férfi, aki Bukarestben szökött meg a rend őrei elől