Hadat üzentek a hazugságnak

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Tusnádfürdőről hirdette meg politikája irányát a Fidesz A politikai hazugság elleni kiáltványt bocsátott útjára Tusnádfürdőn Orbán Viktor, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség elnöke, és hasonló dokumentummal állt a hallgatóság elé Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke is. A Bálványosi Nyári Szabadegyetem szombati zárónapján több mint ezren tapsolták meg az építő gondolatokat. Orbán Viktor jó jelnek találta, hogy a kiáltványt épp Hunyadi János nándorfehérvári diadalának 550. évfordulóján hirdették ki. Megszüntetendő diszkriminációnak vélte, hogy a nyugati magyarok megkaphatják a magyar állampolgárságot, a Kárpát-medenceiek pedig nem.

Gazda Árpád

Gazda Árpád

2006. július 24., 00:002006. július 24., 00:00

Elsősorban a magyarországi kérdésekre összpontosított Orbán Viktor tusnádfürdői beszédében. Mint megemlítette, az már tusványosi hagyománynak számít, hogy kiemelt figyelem irányul a legrosszabb helyzetben lévő nemzetrészekre. „Jelenleg pedig Magyarország van a legnagyobb bajban, és mi is a nemzet részei vagyunk” – derítette mosolyra hallgatóságát a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség elnöke.

Miért vesztette el
a Fidesz a választást?
Orbán Viktor szerint pártja azért veszítette el a tavaszi parlamenti választásokat, mert a Gyurcsány-kormány sikeresen titkolta el a megelőző évek katasztrofális kormányzásának tényét és következményeit. A Fidesz nem volt elég erős és szervezett ahhoz, hogy felfedje az igazságot. Arra is utalt, hogy a magyar társadalomban annyira megingott a politikai osztályba vetett bizalom, hogy az emberek már csak abban hisznek, amit tapasztalnak. Ezzel magyarázható, hogy hamisnak érezték a Fidesz vészjelzéseit, úgy tekintették, nem lehet nagy baj, ha a kormány a választási kampányban szétoszthatott 300 milliárd forintot.
„A posztkommunista magyar baloldalnak eddig mindig sikerült a másik félre hárítania sikertelenségének a következményeit és az azzal járó felelősséget. Azzal, hogy megnyerték a választásokat, ez a lehetőség megszűnt. Ezzel pedig egy új fejezet kezdődik a magyar politikában” – jelentette ki.
Kiáltvánnyal a hazugság ellen
A mintegy ezerfős tusnádfürdői hallgatóságnak Németh Zsolt olvasta fel a Jó reggelt, Magyarország! című kiáltványt, amellyel a politikai hazugság elutasítására szólítanak fel a Fidesz vezetői. „2006-ban Magyarországon a rendszerváltoztatás óta először történt szervezett és nyílt politikai hazugság” – áll a dokumentumban. A kiáltvány felszólítja mindazokat, akik szabad országban akarnak élni, hogy tegyenek a politikai hazugságok és az emberek igazságtalan megsarcolása ellen, ne engedjék, hogy megfosszák őket a döntés szabadságától, ne engedjék, hogy velük fizettessék meg a politikai hazugságok árát. A hazugság kérdésére Orbán Viktor is kitért előadásában. Úgy vélte, a választásokon a baloldal szavazói tulajdonképpen szerződést kötöttek a hatalomra segített pártokkal. Ezek azonban ahelyett, hogy a kampány idején ígért északi irányba haladnának, délnek indultak el. Ezzel Orbán értelmezése szerint felmondták a választókkal kötött szerződést, és csak idő kérdése, hogy mikor teszik ugyanezt a becsapott választók is. A Fidesz elnöke valószínűsítette, hogy ez az év végén, a jövő évi költségvetési törvény parlamenti vitájakor történik meg. Ekkor derül ugyanis ki, hogy a gazdasági megszorító intézkedések átgondolatlanságuk miatt nem vezetnek eredményre, és ezeket újabb megszorítások követik. Orbán Viktor úgy vélte, a Fideszre ilyen körülmények között az a történelmi feladat hárul, hogy megakadályozza az emberek beletörődését, visszaadja a tisztességes politizálásba vetett hitet. Emellett jeleznie kell, hogy a helyén van, és képes a kormányzásra. Az ötlet Tőkés Lászlónak is megtetszett, és az erdélyi politikai helyzetre alkalmazott, hasonló kiáltványszöveget olvasott fel a tusványosi résztvevőknek.

Fertőzött nemzetpolitika
Amint Orbán Viktor megemlítette, a hazugságok a nemzetpolitikát is képesek megmérgezni. Példaként a Magyar Szocialista Párt által meglebegtetett 23 millió román munkavállaló rémképét említette. A jelenlegi magyar miniszterelnök interjúkötetéből felolvasott idézet szerint az ötlet az akkor még tanácsadóként működő Gyurcsány Ferenctől származott, és kitalálójának sokat kellett küzdenie, míg Kovács László akkori pártelnökkel is sikerült elfogadtatnia.
A Fidesz elnöke úgy vélte, lehet vitatkozni arról, hogy jól működött-e a Határon Túli Magyarok Hivatala (HTMH) és a Magyar Állandó Értekezlet (Máért), de nem szabad úgy felszámolni ezeket, hogy mögöttük parlagon marad a nemzetpolitika területe.
A magyar külpolitikának meglátása szerint az lenne a célja, hogy a történetileg, kulturálisan és lelkileg összetartozó egységes magyar nemzeti közösség különböző államokban lévő részeit ismét egyesíteni tudja. Ebben a megvilágításban pedig a határon túliak nem elvesznek Magyarország erejéből, hanem hozzáadnak. „Mi nem támogatjuk a határon túli magyarokat, hanem beruházunk a magyar nemzetpolitika jövőjébe” – magyarázta az elnök. Szerinte a magyar gazdaságot is arra kell ösztönözni, hogy a Kárpát-medencét egységes gazdasági térségnek tekintse. Úgy vélte, a nemzetrészek együttműködését az autonómiákon keresztül lehet a leghatékonyabban megvalósítani, és nem szabad elfogadni azt, hogy Európa kettős mércét alkalmazzon az autonómia megítélésében. A határon túli magyar közösségeket – összegzése szerint – ma az etnikai arányok megváltoztatására irányuló államhatalmi törekvések, a magyar területek adminisztratív feldarabolása, a meg-megújuló megfélemlítési hullámok, az igazságszolgáltatás részrehajló működése, a magyar oktatási intézmények hátrányos megkülönböztetése, a hátrányos gazdasági megkülönböztetés fenyegetik. Ezen ügyekben pedig a magyar államnak kötelessége, hogy szót emeljen.
Orbán Viktor diszkriminációnak tekintette, hogy a Nyugaton élő magyarok megkaphatták a magyar állampolgárságot, a Kárpát-medencei határon túliaknak viszont nem jár állampolgárság. Kijelentette, ezt a diszkriminációt fel kell számolni. Szavainak a déli harangszó biztosított történelmi hátteret, mely Hunyadi János nándorfehérvári diadalának a 550. évfordulóján fél óráig tartott valamennyi erdélyi templomban.


Orbáni aranyköpések
Az állampolgárok ügyeit intéző köztisztviselő ha nem ért egyet saját leépítésével, a dübörgő gazdaság vonatán ülő potyautassá válhat.
Azt ajánlom, senki se kezdjen vállalkozásba augusztus 29-én. Gondoljanak csak bele: akkor esett el Nándorfehérvár, akkor volt Mohács, s ezen a napon vonult be a török Budára.
Nem mindenki szakács, aki nagy késsel jár.
Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott a politikai hazugságuk értékeléseként: az igazság nem minden elemét bontottuk ki.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 19., csütörtök

Csángó származású író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat

Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Csángó származású író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat
2025. június 19., csütörtök

Új falképeket találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során

Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.

Új falképeket találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során
2025. június 19., csütörtök

Sószennyezés a Maroson: immár tilos itatásra vagy öntözésre használni a folyó vizét Arad megyében

Eddig csak javasolták az Arad megyei gazdáknak, hogy se itatásra, se öntözésre ne használják a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett Maros vizét, csütörtök délután azonban a megyei vészhelyzeti bizottság egyenesen megtiltotta ezt.

Sószennyezés a Maroson: immár tilos itatásra vagy öntözésre használni a folyó vizét Arad megyében
2025. június 19., csütörtök

Beszakadások miatt tovább nőtt a Korond patak sótartalma, pusztulnak a hódok is a Kis-Küküllőben

Nincsenek élő halak a parajdi bányakatasztrófa miatt megnövekedett sótartalmú Kis-Küküllő szennyezett szakaszán, és hódelhullást is tapasztaltak az elmúlt napokban.

Beszakadások miatt tovább nőtt a Korond patak sótartalma, pusztulnak a hódok is a Kis-Küküllőben
2025. június 19., csütörtök

Egyszerű tippeket ajánlanak a rendőrök lakásbetörés ellen

Minden június 18-án a Lakásbetörések Megelőzésének Európai Napja alkalmából a rendőrség különféle rendezvényekkel hívja fel a lakosság figyelmét az éberségre, és javainak védelmére. Háromszéken szórólapokat osztogattak a rendőrök.

Egyszerű tippeket ajánlanak a rendőrök lakásbetörés ellen
2025. június 19., csütörtök

Alvászavarok enyhítését célzó ingyenes pszichológiai kezelést lehet igényelni Kolozsváron

A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) pszichológia tanszéke meghirdette, hogy kutatási programjuk keretében ingyenes pszichológiai kezelést vehetnek igénybe az alvászavarokkal, álmatlansággal küzdők.

Alvászavarok enyhítését célzó ingyenes pszichológiai kezelést lehet igényelni Kolozsváron
2025. június 19., csütörtök

Kijelölték az új román–magyar határátkelő helyét

A Temes megyei Óbéb és a Csongrád-Csanád vármegyei Kübekháza között épül meg hamarosan a legújabb román–magyar határátkelőhely. Ez lesz a 23. román–magyar közúti határátlépő hely.

Kijelölték az új román–magyar határátkelő helyét
2025. június 19., csütörtök

Parajd: a vízbetörés óta nem észleltek hirtelen elmozdulást a magyar kutatók

Csekély mértékű, évi néhány milliméteres felszínmozgásokat mutatnak a Parajd térségére vonatkozó mozgásvizsgálatok – derül ki a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet kutatóinak legfrissebb jelentéséből.

Parajd: a vízbetörés óta nem észleltek hirtelen elmozdulást a magyar kutatók
2025. június 19., csütörtök

„Nem akarunk betegek exportőrei lenni” – Magyar–román közegészségügyi együttműködés

A daganatos megbetegedések korai felismerésére és kezelésére, a prevencióra és a közegészségügyi infrastruktúra fejlesztésére irányuló magyar–román együttműködést ültet gyakorlatba Békés és Arad megyei európai uniós támogatással.

„Nem akarunk betegek exportőrei lenni” – Magyar–román közegészségügyi együttműködés
2025. június 18., szerda

Máramarosnak törvényben rögzített napja lett augusztus 15-e

Máramarosnak törvényben rögzített hivatalos napja van szerdától.

Máramarosnak törvényben rögzített napja lett augusztus 15-e