Gyermekmentők akcióban: ingyen viszik bel- és külföldi kezelésre a kiskorú betegeket a nagyváradi önkéntesek

Belvárosi utcák labirintusában kanyarogva jutunk el a Páli Szent Vince Társaság nagyváradi szervezete által működtetett gyermekmentő szolgálathoz, amely a vincés nővérek Dankó Pista (ma Mioriței) utcai zárdájának egyik szárnyában kapott helyet. A novemberben birtokba vett mentésirányító központban még zajlanak a munkálatok, de alapvetően máris készen állnak arra, hogy két beteg gyerek kül- vagy belföldi kezelésre szállítása között bekapcsolódjanak a Bihar megyei mentőszolgálat munkájába.

Kis Balázs, a Páli Szent Vince Társaság helyi vezetője – aki amúgy civilben sürgősségi asszisztens a nagyváradi megyei kórház sürgősségi osztályán – fogad, és rögtön ráirányítja figyelmünket a falra felfestett és a mentősök egyenruháján is megjelenő katicabogárra, amely a jelképük.

A 153 országban 1,5 millió önkéntessel jelen levő Páli Szent Vince Társaság viszonylag új jótékonysági szervezete Nagyváradnak,

hivatalosan 2021 júniusától tevékenykednek. Ám olyan intenzitással teszik ezt, hogy máris szét kellett választani a szociális és az egészségügyi tevékenységeket, mivel egyetlen ember nem tudta mindkét területet koordinálni.

Ha már a gyermekmentő szolgálat székhelyén találkozunk, rögtön az egészségügyi projektekre terelődik a szó. A legnagyobb szenzáció persze a gyermekmentő autó, amelynek köszönhetően viszonylag rövid idő alatt több olyan gyerek jutott el bel- vagy külföldi kezelésre, akinek a szülei nem tudtak volna nagyon drága magánmentőt bérelni.

Egy árva kiskorú is volt köztük, akinek másként minimális esélye sem lett volna az életmentő olaszországi beavatkozásra. A legkisebb páciens pedig egy szívmalformációval született másfél hónapos kislány volt.

„Eddig azzal poénkodtam, hogy miénk az első gyermekmentő szolgálat a Páli Szent Vince Társaság keretében, de közben rájöttem, hogy a névadó szentünk már az 1600-as években gyakorlatilag gyerekeket mentett, hiszen összeszedte az utcáról a hadiárvákat, és megalapította a világ első árvaházát” – hívja fel a figyelmünket Kis Balázs.

Váradon jelenleg húsz önkéntes – orvosok és asszisztensek – dolgozik a mentőszolgálatnál.

A mentőautóval – és nem csak – járó kiadásokat adományokból fedezik, a „hagyományos” 3,5 százalékos felajánlások, adományok és céges támogatások mellett úgynevezett kilométerjegyeket vásárolhatnak az adakozni vágyók.

A mentősök úgy becsülik, hogy egy megtett kilométerük minden kiadással, tehát az orvosi fogyóeszközök pótlásával együtt 5 lejbe kerül, és mindenki maga döntheti el, hány kilométer megtételét akarja/tudja megtámogatni.

A mentőautót amúgy Olaszországból, a bolzanói Fehér Kereszt Alapítványtól kapta adományként a Páli Szent Vince Társaság nagyváradi szervezete, tavaly májusban hozták el Kis Balázsék. Mivel a különböző engedélyek megszerzése hosszadalmasnak bizonyult, a mentőszolgálat hivatalos megnyitójára végül szeptember 3-án került sor, az első bevetéseik pedig szeptember második felében voltak, az első gyerekeket Düsseldorfba és Firenzébe szállították orvosi kezelésre.

Olyan is előfordult ugyanakkor, hogy két sürgős eset egymásra tevődött, és egyik sem tűrt halasztást, ezért saját forrásaikból béreltek mentőautót a megyei mentőszolgálattól, és így szállították külföldre az egyik kis pácienst.

Romániában nincs szabályozás a gyermekmentőkre, kiskorúak számára kialakított kocsik sincsenek, ugyanaz a mentő érkezik a beteghez 0-tól 100 éves korig. Kérdésünkre, hogy miben különbözik egy gyermekmentő a hagyományostól,

Kis Balázs elsőként említi az autó „ékkövét”, ami maga a csapat, amelynek tagjai önként vállalják, hogy segítenek.

Ami a felszerelést illeti, az teljesen megegyezik az állami szervek által működtetett autókéval – ráadásul a törvény arra kötelezi őket, hogy mindenből tartsanak felnőtt méretet is –, a plusz az, hogy minden olyan eszköz megtalálható gyerek- és csecsemőméretben is, amelyek esetében a felnőttmérettel nem tudnak mit kezdeni. Ilyen például a nyakgallér, az oxigénmaszk, az intubáló eszközök, a lélegeztető ballon, a branülök, a vákuummatrac vagy az úgynevezett spine board.

De ott van például a defibrillátor, amiből bár ugyanaz használható gyermekek és felnőttek esetében is, ám azok a tappancsok, amiket a felnőttek esetében alkalmaznak, gyakorlatilag „megsütik a gyermeket”, ezért külön be kell szerezni olyan tappancsokat, amelyek alkalmasak gyermekmentésre.

Ki és hogyan igényelheti a beteg gyerek külföldre szállítását? – merül fel a jogos kérdés. Kis Balázs hangsúlyozza, bárki megkeresheti őket, és szívesen segítenek, ám szigorú szabályokat kell betartaniuk.

Vagyis nem úgy történik, hogy telefonál a szülő, miszerint el kéne vinni egy gyereket egy adott külföldi klinikára, hátha ott meg tudják menteni az életét.

Ahhoz, hogy el tudjanak szállítani egy gyereket, szükség van az itteni kórház kibocsátó, valamint a külföldi egészségügyi intézmény befogadó engedélyére, és rögzíteni kell, hogy ki az az orvos, aki ott fogadja a kis pácienst. Fontos az is, hogy a gyerek szállítható állapotban legyen.

Hatalmas változás várható ugyanakkor hamarosan a gyermekmentősök életében: már előrehaladott állapotban zajlanak a tárgyalások a Bihar megyei mentőszolgálattal arról, hogy ők vegyék át a megye gyermeksürgősségi eseteit. Vagyis hozzájuk fogják kapcsolni a 112-es sürgősségi hívószámra érkező, gyerekeket érintő panaszokat, ők szállnak majd ki a gyermekmentő autóval a balesetet szenvedett vagy beteg kiskorúakhoz, és ők is szállítják kórházba őket.

Arra a kérdésre, hogy ez mikortól valósulhat meg, Kis Balázs – a korábbi tapasztalatokból kiindulva – inkább nem mer becslésekbe bocsátkozni, csak annyit mond, az akkreditációs folyamat utolsó pontjánál tartanak, egészségügyi minisztériumi engedélyre várnak.

De ezt követően is önkéntes alapon, nonprofit szervezetként folytatják a munkát, nem kérnek pénzt a szolgáltatásért.

„Először is azért nem kérünk állami szubvenciót, mert úgy érezzük, nem vagyunk elég nagyok hozzá. Másodsorban mi ezt nem pénzért csináljuk” – érvel. Megjegyzi, két év alatt azt tapasztalta, hogy soha semmijük nem volt, mégis mindenük megvolt, vagyis mindig állt a rendelkezésükre annyi pénz, amennyi például egy kis páciens külföldi útjához elengedhetetlen.

A gyermekmentéshez ugyanakkor nem csak egészségügyi személyzet és jól felszerelt mentőautó szükséges, hanem tájékozott, azonnal akcióba lendülő szülők is, akik a mentők megérkezéséig meg tudják kezdeni a mentést, vagy el is tudják látni a gyereket, így nem terhelik olyan problémákkal a sürgősségi ellátást, amit maguk is orvosolni tudtak volna. Márpedig a szülők nagy részének eddigi élete során nem volt lehetősége elsajátítani az alapvető életmentő készségeket. Ezért döntött úgy a Páli Szent Vince Társaság váradi szervezete, hogy

elsőként hozza be és forgalmazza Erdélyben a magyarországi Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat által kibocsátott, Gyermekmentő kézikönyv szülőknek – Amíg a gyermekrohamkocsi megérkezik című kötetet.

Amelyből a szülők megtudhatják például, hogyan kell újraéleszteni a picit, hogyan ismerjék fel a betegségeket, mikor és hogyan hívjanak mentőt stb.

A kötet megrendelhető közvetlenül a szervezettől, akár Facebook-oldalukon, akár emailben, és postázzák is. A 250 oldalas, színes, illusztrált kötet ára 100 lej. Megkapták ugyanakkor a fordítási jogot, így a rendkívül hasznos és hiánypótló kötetet román nyelven is ki fogják adni.

És annak érdekében, hogy minél többek számára legyen egyértelmű, mit kell tenni például, ha valaki összeesik mellettük, hogyan kell ellátni a sérülteket, amíg a mentő megérkezik,

elindították a mentősimogató projektet, amellyel járják az ország iskoláit.

Ennek keretében elsősegélyképzéseket tartanak a nagyobb diákoknak, a tanároknak és a szülőknek, míg a legkisebbeknek megmutatják a gyermekmentő autót, hogy „megértsék, a mentőautó nem akar nekik rosszat”. A gyermekmentő autó pedig kiválóan alkalmas is arra, hogy a gyerekek megbarátkozzanak a gondolattal, hiszen a szükséges eszközök mellett pihe-puha, színes plüssjátékok lógnak még a plafonról is.

Az pedig, hogy a mentősimogatóval hová jutnak el, mindössze két tényezőtől függ: ha meghívják őket és szabad a mentőautó, örömmel indulnak útra.

Ami a Páli Szent Vince Társaság váradi szervezetének szociális tevékenységét illeti, ez is rendkívül szerteágazó. Ezen az ágon jelenleg hetven önkéntesük van, akik számos tevékenységben vesznek részt.

November elseje és február 28. között háromnaponta ételt osztanak a nagyváradi hajléktalanszállón,

de lelki táplálékot is visznek magukkal, illetve megpróbálni segíteni azokon, akiknek egy rossz döntés miatt félrecsúszott az életük. Ennek érdekében reintegrációs programot indítottak, amelynek keretében próbálnak munkát keresni azoknak a hajléktalanoknak, akik dolgoznának.

Ha megvan a munkahely, akkor egy-két hónap után segítenek elhagyni a hajléktalanszállót, és megelőlegeznek nekik egy albérletet, majd amikor készen állnak rá, „útjukra engedik” őket. Kapcsolatot tartanak az állami szervekkel, az önkormányzattal is, hogy tudnak-e segíteni az elszállásolásban.

A hajléktalanszállón ugyanakkor egészségügyi szűrővizsgálatokat is végeznek.

Emellett van negyven – Kis Balázs megfogalmazása szerint – tisztességes szegénységben élő család, akiket segítenek.

Olyan családokról van szó, akik nem tehetnek arról, hogy nem elég a pénzük egyik hónapról a másikra, és ha nem kapnak segítséget, akkor nagyon könnyen a társadalom perifériájára kerülnek, ahonnan már nincs visszaút. A hátrányos helyzetű családokban élő gyerekekkel is külön foglalkoznak: a Páli Szent Vince Társaság váradi székházában van lehetőségük pingpongozni, csocsózni, közösségben lenni.

A szervezet önkéntesei ugyanakkor a fizikai munkától sem riadnak vissza, jelenleg egy nagyváradi ház összeomlott tetőszerkezetének a helyreállításában segítenek éppen.

Most indul továbbá az árvaház-projektjük,

amelynek keretében a fiatal önkénteseik a gyerekotthonok lakóival fognak foglalkozni, többek között korrepetálják őket.

És ha valahol segítségre szorulnak, akkor ők igyekeznek ott teremni. A Páli Szent Vince Társaság váradi szervezete volt Kis Balázs elmondása szerint az első, amely az ukrajnai háború február 24-ei kitörését követően segélyszállítmányával átlépte a román–ukrán határt, és azóta is folyamatos a segítségnyújtás.