Fotó: A szerző felvétele
2012. január 19., 08:272012. január 19., 08:27
A vízügyi igazgatóság most befektetőt keres, aki a sporthorgászatra és egyéb szabadidős tevékenységre teremtene feltételeket és hasznosítaná az eliszaposodott állóvizet.
A tó jelenlegi állapota sokakat zavar, de az egyik legérintettebb talán Csata-Székely Attila vállalkozó, akinek a tó közvetlen közelében áll a vendégháza. Csata-Székely az elmúlt években többször kísérletet tett arra, hogy lépjen a tó hasznosítása érdekében, de próbálkozásai nem jártak sikerrel.
„A tó kiadását nem most hirdeti meg először a vízügy. Már tavaly is volt egy hasonló árverés, amin be is fizettem a részvételi díjat, de a kikiáltási ár olyan magas volt, hogy nem érte meg. Ki kell kotorni a tó medrét, kiszedni a többméteres iszapot, a gátat is rendbe kell tenni. Talán a bözödi tó bérbevételéért – ahol százával vannak horgászok – lenne érdemes befektetni akkora összeget, de itt egy négyhektáros területen sosem térülne meg a pénz” – mondta el a vállalkozó. Szerinte esetleg akkor lenne érdemes belevágni, ha a tulajdonos, vagyis a vízügy a bérleti díjból leírná a szükséges munkálatok értékét, ez azonban információi szerint nem lehetséges.
„Én lennék a legboldogabb, ha valaki kézbe venné a tavat, és újra szép lenne a környék, hiszen a vendégeimet is szebb környezetben tudnám fogadni. Bárki belevág, szívesen segítek is neki” – vallja Csata-Székely.
A tavon legutóbb a 2000-es évek elején folyt kikapcsolódást nyújtó tevékenység. Akkor néhány csónakot adtak bérbe, de erre sem volt nagy igény. Nyaranta most is van csónak a vízen, amit a tulajdonosuk annak a fejében is kiad, ha fizetségként a csónakázni vágyó a tó körül összeszed 1-2 zsák szemetet.
Benedek Oszkár, a városban bejegyzett Martonka sporthorgász-egyesület vezetője sem túl bizakodó. „Mi is érdeklődtünk már a tó iránt, gondolkoztunk, hogy vegyük bérbe, és hasznosítsuk, de ez egyáltalán nem könynyű. Most a vízügyé, de ha kibérelnénk, akkor a miénk lenne minden felelősség. Az egy dolog, hogy rengeteg iszapot kellene kiszedni, de a gát állapota jelenti a legnagyobb gondot. Ahogy most van, az nem megfelelő, ha feltöltenék a medret, lehet, hogy el sem bírná a nyomást. A gát megerősítéséhez is sok pénz kellene” – mondja Benedek.
A gyergyószentmiklósi Sporthorgász-Vadász Egyesület vezetője, Portik György is osztja Benedek Oszkár véleményét. „Tizenöt éve nyújtottuk be igénylést, hogy bérbe vennénk a tavat, akkor nem kaptunk engedélyt, azt mondták, a gát nem megfelelő, és le kell engedni a vizet. Azóta tudomásom szerint nem sok változott, tehát meg kellene erősíteni a gátat, s csak akkor lehetne foglalkozni a mederkotrással. Hogy ilyen körülmények között érdemes volna-e kibérelni, nem tudok válaszolni” – fejtette ki Portik György. Az egyesület vezetője egyébként nem zárta ki teljesen az újabb bérbevételi próbálkozás lehetőségét, mondván, hogy nem is tudott arról, hogy jelenleg kiadó a tó. Hozzátette: egyeztetnek a tagsággal, és azután döntenek.
Tavaly tavasszal Gyergyószentmiklós elöljárói kerékpáron tettek terepszemlét a „négyesnél”. Akkor fogalmazódott meg a gondolat, hogy kézbe kellene venni a tó sorsát, és újra virágzóvá tenni a környéket. Pontosabban nem is egy, hanem két tóról beszéltek. A jelenlegi eliszaposodott meder fölött, a patak mentén ugyanis van egy másik olyan terület is, ahol tavat lehetne létesíteni. Az elképzelés szerint az itt kitermelt kavicsból rendbe lehetne tenni a négyeshez vezető hátsó utat is, séta- és kerékpározási lehetőséget adva a város és a hétvégi házak között. Így két tó lenne, egyik csónakázásra, másik horgászásra lenne alkalmas.
Mezei János polgármester a kérdéssel kapcsolatban elmondta: fontolgatták a tó hasznosításának lehetőségét, de arra a következtetésre jutottak, hogy az önkormányzat ezt saját erőből nem tudná jövedelmezően végezni. „A közintézmények kezét sok esetben megköti a bürokrácia, ami magánvállalkozások esetében sokkal kisebb gondot okoz. Mi jelenleg embereket sem tudnánk alkalmazni, akik a tó körüli teendőket végeznék. Mi annak örülnénk, ha gazdája lenne a tónak, aki a város lakói számára is előnyösen működtetne itt szabadidős és turisztikai központot. Ezt mindenképpen támogatnánk” – tette hozzá.
A marosvásárhelyi vízügynél érdeklődve megtudtuk, nem zárkóznak el egyik felmerülő elképzeléstől sem, szerintük a lényeg az lenne, hogy a környezet kímélésével hasznosítsák a vízfelületeket.
Gergely Imre
Kitüntetést kapott Cătălin Cherecheș, Nagybánya korrupció miatt elítélt, külföldre szökött, ott elfogott, így jelenleg börtönbüntetését töltő volt polgármestere a román ortodox egyháztól.
Tűz ütött ki szombaton a kolozsvári megyei kórház pszichiátriai osztályának egyik kórtermében.
Románia egyik legnagyobb, szintetikus kábítószerek illegális előállítására szolgáló laboratóriumát fedezte fel a rendőrség és az ügyészség egy Brassó megyei raktárban.
Csökken a Kis-Küküllőbe és a Marosba a parajdi bánya elárasztása nyomán jutott só mennyisége – közölte szombaton a román vízügyi hatóság (ANAR).
Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.
Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.