Fotó: KMDSZ
A Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) idén is meghirdette mentorprogramját, immár 8. alkalommal.
2024. október 30., 10:012024. október 30., 10:01
Amint a diákszövetség közleményében szerepel, a KMDSZ Mentorprogramja kiemelkedik a szervezet többi gólyaprogramja közül, ugyanis ez az egyetlen, amely nem csupán egy eseménydús rendezvény, hanem egész évre szóló kaland az elsőévesek számára.
Fotó: KMDSZ
A diákok kipróbálhatják magukat a diák-érdekképviseletben, kulturális vagy akár szórakoztató rendezvények szervezésében is. Részt vehetnek a KMDSZ programjain, rendezvényein, sőt, akár szerepet is vállalhatnak ezek megvalósításában. A folyamatos rendezvényszervezés mellett a mentorprogram célja a szakmai fejlődés biztosítása is. A gólyák, akik a felvételin sikeresen teljesítettek, munkacsoportokra oszlanak, amelyekben kezdetét veszi az egész éves tanulás. Különböző workshopokon, előadásokon vesznek részt, mindenki igényeinek megfelelően áshatja bele magát a különböző területekbe.
Fotó: KMDSZ
A Kolozsvári Magyar Diákszövetség vezetősége is teljes mértékben segíti a gólyákat, mentorszerepet vállal. Ők azok, akik legjobb tudásukkal próbálják fejleszteni a programban résztvevőket, és komfortossá alakítani azt a bizonyos első egyetemi évet és Kolozsvárt, második otthont teremtve nekik a szervezetben.
Fotó: KMDSZ
Minden további információ megtalálható a KMDSZ Mentorprogram Facebook-eseményénél.
Mire nyújt lehetőséget a gólyabál a kilencedik osztályos diákoknak? Hogyan terelgetik őket a „nagyok”, azaz a végzősök? És milyen felkészülési folyamatok előzik meg a beavatást? Ebben az időszakban Székelyudvarhelyen is újból a gólyabáloké a főszerep.
Július 5-én, szombaton újra megszervezik az Ezer Székely Leány Napját a csíksomlyói hegynyeregben, a tiszteletbeli házigazda szerepét idén Csíkszentkirály község tölti be.
Védtelenek az idősek a csalókkal és az internet csapdáival szemben, ezért a fiatalabbaknak, az unokáknak kell odafigyelniük nagyszüleikre – hívta fel a figyelmet szerdai Facebook-posztjában a belügyminisztérium.
Szedi áldozatait a quadok (ATV) helytelen használata erdei, illetve mezei utakon. Kedd éjszaka egy Fehér megyei településen találtak holtan egy quad alá beszorult bukaresti férfit.
Nagyvárad utcáin járva-kelve gyakran találkozni a rabszállító járművekkel, amelyek nagyon sokszor dolgozni viszik a fogvatartottakat. Mint kiderült, jövedelmező tevékenységről van szó: a rabok egyetlen év alatt 3 millió lejt „hoztak a konyhára”.
Felavatták Szatmárnémetiben az új zeneparkot, ahol a gyerekek és felnőttek is különleges hangszereket próbálhatnak ki – közölte a Facebookon a város polgármesteri hivatala.
Június utolsó napjaiban nagyszabású erdészeti razziát szerveztek Háromszéken: a rendőrség, a csendőrség és az erdőőrség dolgozóinak közös akciója nyomán három erdészeti bűncselekmény lepleztek le, és 121 bírságot szabtak ki.
A közelmúltban inkább csak óvásokkal akadékoskodó román vállalat építheti meg az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya gyergyószéki szakaszát.
Megkezdi az Ökumenikus Segélyszervezet a parajdi sóbányánál történt katasztrófa károsultjainak segélyezését: egyelőre a víz alá került bánya dolgozóinak és a kilakoltatottaknak folyósítanak egyszeri, félmillió forintos támogatást.
Kolozsvár lehet az első város az országban, ahol a polgármesteri hivatal és alárendelt intézményeinek épületébe a házi kedvencek is bemehetnek.
Hétfőtől növelték a Korond-patak elvezetéséhez használt csöveket hegesztő munkások számát Parajdon, hogy behozzák a késéseket – számolt be keddi helyszíni sajtótájékoztatóján a Salrom vállalat igazgatója.
szóljon hozzá!