2010. augusztus 31., 16:032010. augusztus 31., 16:03
Az RMDSZ elnöke Borbély László környezetvédelmi miniszterrel, valamint Fekete Szabó András és Olosz Gergely frakcióvezetőkkel közösen tartott sajtótájékoztatóján számolt be az RMDSZ őszi kormányzati és törvényhozási prioritásairól.
A szövetségi elnök kifejtette: az ülésén egyértelműen körvonalazódott az az álláspont, hogy a frakciók nem támogatnak egyetlen olyan intézkedést sem, amely a lakosság jövedelmének csökkentését vagy az életminőség romlását eredményezné, ezzel szemben kiemelt feladatnak tekintik a főként kis- és közepes vállalkozások megsegítését célzó gazdaságösztönző intézkedések gyakorlatba ültetését, köztük a minimáladó eltörlését is. Markó Béla kiemelte: az RMDSZ szintén prioritásként kezeli az oktatási törvény elfogadását, valamint azt, hogy - akárcsak az egészségügyben – az oktatási ágazatban is végbemenjen a decentralizáció. A további célokról szólva úgy fogalmazott, „elő kell venni a fiókból” a kisebbségi törvényt, és meg kell kezdeni a regionális fejlesztési régiók átszervezéséről szóló vitát is.
A miniszterelnök-helyettes arra hívta fel a figyelmet, a szerzői jogdíjak kapcsán kialakult áldatlan helyzet is azt mutatja, hogy a következő időszakban folytatni kell az állami közigazgatás átszervezését és a bürokrácia teljes leépítését.
Borbély László miniszter maga is a gazdaságösztönző intézkedések fontosságáról szólt. Mint mondta, igen jelentős eredmény, hogy a Pénzügyminisztériummal folytatott hosszas tárgyalások nyomán véglegesedő intézkedés-csomag az RMDSZ több fontos javaslatát is tartalmazni fogja, köztük a kis- és középvállalkozásoknak nyújtandó kedvezményes hitel lehetőségét, valamint a minimáladó október elsejei hatállyal történő eltörlését is.
A pénzügyi fegyelem erősítése szempontjából kiemelten fontos intézkedés lesz az a szövetségi tervezet is, amely a vásárlást tanúsító számlák igénylésére ösztönzi majd az állampolgárokat. Közölte, az RMDSZ képviselői szerdán tárgyalnak a pénzügyminiszterrel az intézkedés-csomag végélegesítése végett, a holnapi kormányülésen ugyanakkor várhatóan elfogadják az RMDSZ azon javaslatát is, hogy a szerzői jogdíjak esetében ne az állampolgárok, hanem a munkáltatók fizessék be a társadalombiztosítási járulékot.
Markó Béla hozzátette: az alkotói jogdíjakat nem kell megadóztatni azok esetében, akik alkalmanként részesülnek ilyen jövedelemben, akik pedig kizárólag szerzői jogdíjakból tartják fenn magukat, esetükben a munkáltatóra kell háruljon a befizetés kötelezettsége. Álláspontja szerint arra a helyzetre kell megoldást találni, amikor bizonyos cégek minimálbéren foglalkoztatják alkalmazottaikat, majd szerzői jogdíj címén további jövedelemben részesítik őket. „Ezen a téren is azonban a legnagyobb gond a bürokrácia” – mondta a szövetségi elnök, aki hozzátette: az RMDSZ szorgalmazására Emil Boc miniszterelnök felkérte a pénzügyminisztert, hogy a holnapi kormányülésre dolgozzon ki egy javaslatot a helyzet megoldása érdekében.
Az RMDSZ tisztségviselői közölték: a kormány tegnapi ülésén 51 millió lejt utalt ki az árvízkárok enyhítésére, ebből Kovászna megye 1.5 milliót, Hargita megye pedig 3.9 millió lejt kapott a megrongált infrastruktúra felújítására.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.
A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.
A parajdi bányakatasztrófa miatt ellehetetlenült helyi idegenforgalmi vállalkozások június végétől igényelhetik a fennmaradásukat segítő de minimis – azaz csekély összegű – támogatást – jelentette be pénteken a gazdasági minisztérium.
A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.
Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.
Eddig csak javasolták az Arad megyei gazdáknak, hogy se itatásra, se öntözésre ne használják a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett Maros vizét, csütörtök délután azonban a megyei vészhelyzeti bizottság egyenesen megtiltotta ezt.