Fotó: Román határrendészet
Egy hónap leforgása alatt 430, külföldre tartó kiskorút fordítottak vissza a román hatóságok a határon, mert ők vagy az őket kísérő felnőttek nem rendelkeztek az átlépéshez szükséges valamennyi irattal – közölte szerdán a román határrendészet. Ezért a még több utazást tartogató nyári vakáció rajtján emlékeztetőt adtak ki, milyen feltételek mellett lépheti át román állampolgárságú kiskorú az országhatárt.
2023. június 21., 12:012023. június 21., 12:01
2023. június 21., 12:062023. június 21., 12:06
Mint ismeretes, a gyerekek határátlépését szabályozó román törvények igen szigorúak. A 2005/248-as számú, a román állampolgárok szabad külföldi mozgására vonatkozó jogszabály szerint a kiskorúaknak érvényes úti okmánnyal – útlevéllel vagy 14 év fölöttiek esetén személyi igazolvánnyal – kell rendelkezniük határátlépéskor, amelyet csakis legalább egy felnőtt társaságában tehetnek meg, mindkét szülő beleegyezésével.
Ha utóbbi már nem él, akkor igazolni kell az elhalálozását; elváltak közös gyerekfelügyelete esetén a másik fél hivatalos beleegyezése szükséges.
Abban az esetben, amikor egyik szülő sincs jelen határátlépéskor, a felnőtt kísérőnek fel kell mutatnia mindkét szülő beleegyező nyilatkozatát (ha csak egyikük él, akkor az övét, vagy a szülői felügyeletet kizárólagosan ellátó elvált személyét, vagy pedig törvényes képviselőjét).
Megjegyzendő, hogy az említett, kijelölt kísérő akár egy nemzetközi személyszállítási vállalat képviselője, tehát például a buszsofőr is lehet.
A szülők beleegyező nyilatkozatát közjegyzőnek is hitelesítenie kell, a formanyomtatványok letölthetők a román határrendészet honlapjáról. Ezek három évig érvényesek, tehát nem kell valamennyi utazáskor újat kitölteni. Az iratnak már nem kell tartalmaznia az utazás célját és az útvonalat.
Szintén enyhítettek az állandó jelleggel külföldön élő román állampolgárságú kiskorúak határátlépési feltételein: esetükben nem kell kísérőjüknek szülői beleegyező nyilatkozatot felmutatnia, ha a gyerekek valamilyen hivatalos okmánnyal igazolni tudják állandó külföldi tartózkodási helyüket (ha a külföldi lakcímük szerepel úti okmányukban, tartózkodási engedélyt tudnak felmutatni vagy igazolást az állandó tartózkodási helyről).
A legfőbb okok: a gyerekeknek nem volt érvényes úti okmányuk, az egyik szülő nem rendelkezett a másik szülő által aláírt, közjegyző által hitelesített beleegyező nyilatkozattal, vagy pedig a nem szülő kísérő nem mutatott fel erkölcsi bizonyítványt. A java pedig csak most jön, hiszen a nyári vakáció ideje alatt jelentősen megugrik a külföldre utazó családok, diákcsoportok száma.
A magyar jogszabályok is említést tesznek szülői beleegyező nyilatkozatról, de ezt csak ajánlják, nem kötelezik. A gyermeknek ugyanakkor természetesen rendelkeznie kell saját, érvényes úti okmánnyal (útlevél vagy egyes esetekben személyazonosító igazolvány). Magyarország konzuli szolgálatának honlapján megjegyzik: tekintettel arra, hogy a kiskorúak beutazásának feltételei országonként eltérőek, minden esetben ajánlott elolvasni az adott országra vonatkozó utazási tanácsaikat.
Hóviharokra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat az ország magashegyi térségeire.
Several signs of earthquakes have been detected in Romania recently. Geologist Szabolcs Harangi talked about whether an earthquake of a similar magnitude to the Bucharest earthquake that occurred in 1977 can be expected in Transylvania in the near future.
Magyarországnak a XXI. században függetlenítenie kell magát. Nem kiválva, nem blokkosodnia, nem elszakadnia, hanem függetlenednie kell – jelentette ki Lázár János építési és közlekedési miniszter a nemzeti ünnepen Nagyszalontán rendezett ünnepségen.
Közösen kell fellépniük az európai értékeket valló magyaroknak és románoknak a szélsőségesen nacionalista hangok megerősödésével szemben – figyelmeztettek a szónok az Aradon tartott március 15-i megemlékezésen.
Kolozsváron idén is több százan gyűltek össze, hogy méltón emlékezzenek meg nemzeti ünnepünkről. A megemlékezés nemcsak a történelem előtt tisztelgésről szólt, hanem a magyarság élő erejének kifejezése is volt.
Tűz ütött ki március 15-én, szombaton egy kolozsvári kollégiumban, amelynek következtében 130 személy önállóan elhagyta az épületet; személyi sérülés nem történt.
Kelemen Hunornak, az RMDSZ szövetségi elnökének politikai beszámolóját hallgatták meg a küldöttek Szövetségi Képviselők Tanácsának pénteki kolozsvári ülésén.
Cégektől lopott újrahasznosítható anyagokat egy nyolctagú marosvásárhelyi bűnbanda, az okozott kár 30 ezer euró. A rendőrök négy gyanúsítottat vettek őrizetbe.
Csak az tud igazán békét és biztonságot teremteni, aki nem csupán hisz nemzetében, hanem felelősséget is vállal azért – hangoztatta Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó pénteken, a Brassó megyei Bodolán rendezett ünnepségen.
Feltehetően a második világháborúból származó töltényeket találtak az Arad megyei Marocsicséren (Cicir) csütörtök délután.
szóljon hozzá!