Fotó: Máramaros megyei határrendészet
Egy halálra fagyott ukrán fiatalember holttestére bukkantak a határrendészek szerda reggel a Máramarosi-havasokban.
A Máramaros megyei hegyimentő-szolgálat vezetője, Dan Benga szerint a fiatalember egy Romániába átszökött háromtagú csoport tagja volt. Két társát az éjszaka folyamán megtalálták és biztonságba helyezték a hegyimentők.
A határrendészet egyik egysége azonban reggel megtalálta a holttestet egy folyómederben, alig 2,5-3 kilométerre attól a helytől, ahonnan a másik két ukránt kimentették.
Ha szóltak volna nekünk, amikor megtaláltuk őket, lett volna esély a megmentésére” – mondta Benga.
Mint ismeretes, az ukrajnai háború kitörése óta gyakori, hogy a behívó elől ukrán férfiak Máramaros megyébe próbálnak átszökni a gyakran veszélyes hegyvidéki terepen.
Elmenekült az intézkedő rendőrök elől egy motoros szerda délelőtt Aradon. Az egyenruhások üldözőbe vették a motorost, akiről kiderült, hogy nincs jogosítványa.
Csalás gyanújával három Konstanca és Galac megyei fiatalembert vettek őrizetbe a Fehér megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai, ezt megelőzően házkutatást tartottak az elkövetők lakásán Konstanca megyében. A Fehér megye területén is garázdálkodó bűntársu
Az Európai Bizottság hétfői rendelete értelmében megszűnt Arad megyében a kiskérődzők pestisének terjedése ellen hozott élőállat-szállítási tilalom, így a bárány- és kecsketenyésztők értékesíthetik jószágaikat.
Miközben szűk évtizeddel ezelőtt még büntethető volt magyar szinkronos mozifilmek vetítése Romániában, manapság nemcsak a tömbmagyar vidékeken egyre természetesebb az anyanyelvű moziélmény.
Az okosparkolás lényege, hogy az alkalmazás megmutatja a szabadon lévő parkolóhelyeket a belvárosban, ki lehet fizetni vele a várakozási időt, ugyanakkor kérésre értesítést küld a kötelező biztosítás lejártáról, vagy a műszaki vizsga esedékességéről.
Reggelizni ment egy nagyváradi vendéglőbe az a helyi illetőségű fiatalember, aki egy óvatlan pillanatban 20 ezer lejt lopott el a vendéglátóipari egység irodájából, a rendőrség szerdán délelőtt őrizetbe vette.
Földcsuszamlás következtében 56 ház vált gépkocsival megközelíthetetlenné szerdán a Fehér megyei Küküllőlonka településen.
Egy hónappal a 71. születésnapja után elhunyt Jancsó Árpád temesvári műszaki helytörténész, út-, híd- és vasútépítő mérnök, több tucat helytörténeti könyv szerzője.
Hatszáz fős juh- és kecskeállományával a csegezi Szilágyi Dezső Aranyosszék elismert állattartója. Videós riportunkban a húsvéti élőállat-értékesítéssel is foglalkozó termelőt arról faggattuk, hogy a tavalyi mélypont után miként talált magára a juhászat.
Tizenkilenc előadás kapott helyet a június 20. és 28. között megvalósuló 37. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljának versenyprogramjában.
szóljon hozzá!