Fotó: Veres Nándor
Egy 19 éves lány meghalt egy szombat esti közlekedési balesetben a Szatmár megyei Pusztadaróc (Dorolţ) bejáratánál.
2023. október 08., 11:212023. október 08., 11:21
A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a balesetben három személyautó volt érintett.
Három másik személyt kisebb sérülésekkel vittek kórházba, egy negyedik pedig megtagadta a kórházba szállítást – írta az Agerpres.
A rendőrség illetékesei szerint a három autó ugyanabba az irányba tartott, és előzés közben futottak egymásba. Mindhárom sofőrt megszondáztatták, az eredmény szerint egyikük sem fogyasztott alkoholt.
Az idei év első nyolc hónapjában több mint ezer ember halt meg közúti balesetben Romániában. A súlyos balesetek fő oka a gyalogosok fegyelmezetlensége, a második leggyakoribb ok a gyorshajtás.
Négy román állampolgár is életét vesztette a kedd este Olaszországban történt tragikus buszbalesetben, amikor lezuhant egy hídról egy turistákkal teli jármű.
Belső vizsgálatot indított a Kolozs megyei rendőr-főkapitányság annak megállapítására, szakszerűen járt-e el két munkatársuk egy garázda előállítása során.
Mintegy 11 ezerre tehető azoknak az ukrán állampolgároknak a száma, akik az országukban dúló háború miatt illegálisan lépték át Románia északi határát – vont mérleget csütörtökön Florin Coman, a máramarosszigeti területi határrendészet vezetője.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el csütörtökön az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) 12 folyó vízgyűjtő medencéjére.
Heves esőzések és a légköri instabilitás miatt több erdélyi megyére is sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). Arról is tájékoztattak egyúttal, hogy folytatódik az időjárás lehűlése.
Immár aszfaltos úton kvadozó gyerekek motorbőgetése próbálja néha „túlkiabálni” a Reményik Sándor által bő egy évszázaddal ezelőtt versbe öntött vadvizek zúgását a ma is festői szépségű Radnaborbereken.
Közzétette szerdán a bukaresti oktatási minisztérium a romániai felsőoktatási intézmények metarangsorát, amelyet a Nemzetközi Rangsorolási Szakértői Csoport (IREG) által globálisan elismert egyetemi rangsorok alapján állítottak össze.
Ahol a magyarok számaránya megkívánta, a Magyar Polgári Erő mindenhol összefogott az RMDSZ-szel – jelentette ki a Krónikának Kulcsár-Terza József. Az MPE vezetője Csoma Botonddal, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnökével tartott sajtótájékoztatót.
Húsz évvel ezelőtt szállt fel az első Wizz Air-gép a dél-lengyelországi Katowiceből, azóta az összes kelet-közép-európai országból üzemeltet járatokat a magyar tőkéjű diszkont légitársaság. A Wizz Air vezérigazgatójával, Váradi Józseffel beszélgettünk.
Arany János-díjjal tüntették ki a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) éves közgyűlésén a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) két oktatóját, Sándor Bulcsút és Bartos-Elekes Zsombort.
Összeütközött két villamos szerdán Aradon. Két utas megsérült, egyiküket kórházba kellett szállítani.
szóljon hozzá!