2007. április 20., 00:002007. április 20., 00:00
„Egy Texas néven alakult együttes tagjai, akik manelét akartak playbackről játszani, azzal fenyegettek, hogy diszkrimináció miatt beperelnek bennünket” – mesélte a főszervező.
Az egyhetes 16. Szent György Napokat hangverseny nyitja vasárnap este a Gyár utcai római katolikus templomban. A Georgius kamarazenekar, a Pro Musica, a Vox Humana és a budapesti Stella énekkar, illetve Georgescu Mária és Sándor Árpád, a kolozsvári magyar opera művészei, valamint Szilágyi Zsolt tenor Kodály Zoltán emlékére koncerteznek. A hagyományokhoz híven a csütörtökig tartó kulturális rendezvénysorozat műsorában színházi előadások, kiállítások, irodalmi estek, filmbemutatók, táncház és minden délelőtt gyermekelőadás szerepel.
A Szent György-napi vásár, illetve a városközpontban zajló rendezvények péntektől vasárnapig tartanak. Lázár Prezsmer Endre főszervező szerint idén a színház és a Sugás Áruház előtt felállított színpadokat az eddiginél jobb technikai felszereléssel látják el, hogy az élő produkciók valóban minőségi hangzással szólaljanak meg. Az Erzsébet parkban felállított vásári színpadon ugyanakkor néptáncegyüttesek és hagyományőrző társulatok mutatkoznak majd be. A hétvégi szabadtéri rendezvénysorozat minden napjára meghívtak legalább egy neves előadót, akinek produkcióját több hazai és külföldi együttes fellépése előzi meg. A szabadtéri színpadokon pénteken rockegyüttesek, többek között a P. Mobil és a Kumm lépnek fel. Szombaton a magyarországi Bon Bon, Tündérground és Korai Öröm állnak színpadra, míg vasárnap etno-zenekarok, köztük a Kalagor és a Fabatka koncerteznek. A Szent György Napokat az elmaradhatatlan vasárnapi tűzijáték után a TransylMánia fellépése zárja.
Kiszálltak vasárnap a rendőrök a mezőméhesi gyújtogatás és gyilkosság elkövetésével gyanúsított Emil Gânj fiú- és lánytestvérének lakásához. A nyomozáshoz közel álló források szerint egy másik nő lakásán is házkutatást tartanak.
Szülőhazájában, az afrikai Kamerunban szentelték pappá a tavaly október óta Kolozsváron szolgáló Chrysanthus Yvesimbom Njungba SchP piaristát.
Elkezdtek együttműködni a nyomozó hatóságokkal a mezőméhesi nő meggyilkolásával gyanúsított Emil Gânjhez közel álló személyek – nyilatkozták szombaton rendőrségi források. A férfit továbbra is nagy erőkkel keresi a rendőrség.
Kaszáló Kalákát tartottak Csíkszentkirályon – közölte Facebook-oldalán Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
Egy 32 éves motoros meghalt, egy 15 éves kiskorú pedig megsérült egy péntekről szombatra virradó éjszaka történt közlekedési balesetben a Kolozs megyei Magyarkapuson. A motoros egy szabályosan közlekedő személygépkocsiba futott bele hátulról.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba került egy 30 éves Brassó megyei férfi, aki ellen a sepsiszentgyörgyi rendőrség indított nyomozást csalás vádjával. A gyanúsított 9 ezer lejt csalt ki cégektől.
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) közölte, feladatának érzi, hogy hangot adjon a diákoknak és pedagógusoknak.
Augusztus 27–31. között rendezik meg a 12. Vásárhelyi Forgatagot Marosvásárhelyen. A rendezvénysorozattal idén a „vásárhelyiséget” ünneplik, valamint Bolyai Farkas születésének 250. évfordulója alkalmából a világhírű matematikus előtt is tisztelegnek.
A Székely Nemzeti Tanács szerint az európai parlamenti képviselők számos elégedetlenségének és az Európai Bizottsággal (EB) szemben megfogalmazott kritikáinak nincsen más elvi kerete, mint éppen a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés.
Kétnapos kényszerszünet után pénteken újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai – számolt be a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján a Salrom vállalat beruházási igazgatója.