Fotó: Brassói Magyar Napok
Románia leglátogatottabb Bukaresten kívüli térségében, Brassóban a turisták feje leginkább a parkolóhelyek hiánya és a hézagos infrastruktúra miatt fáj, a szállásadók pedig főleg az adókra és a magas közműdíjakra panaszkodnak – derül ki egy helyi szállásközvetítő felméréséből.
2023. október 12., 20:252023. október 12., 20:25
A CazareBrasov.ro szakportál által idén augusztus-szeptemberben végzett közvélemény-kutatásban 128 szállásadó vett részt. A Támogatjuk a brassói turizmust elnevezésű kezdeményezés során megszólítottak 15 százaléka hotelt, 57 százalékuk panziót működtet, a fennmaradó 28 százalék kiadó lakást kínál. A felmérés célja az volt, hogy azonosítsák a helyi turizmus előtt álló kihívásokat, támpontokat nyújtva a további fejlesztésekhez.
A kérdőív első felében arra voltak kíváncsiak, mire panaszkodtak a leginkább a szállásadók vendégei.
Tizennyolc százalékban a hiányos közlekedési infrastruktúrát emelték ki, mely megnehezíti a látnivalók megközelítését – ez nemcsak az autókázásra, hanem a tömegközlekedésre és a kerékpározásra is érvényes. Ugyanekkora arányban panaszkodnak az előbbiekkel összefüggő nagy forgalomra is. Hét százalékban a rendezvényeket és egyéb tevékenységeket keveslik, a medvék jelenléte pedig hat százalékot kapott a „panaszkönyvben”.
Amikor azt kérdezték, mit kellene tenniük a hatóságoknak a városba érkező turisták számának növelése érdekében, a válaszadók 25 százaléka infrastruktúra-fejlesztést (útjavítás, tömegközlekedés kiterjesztése a hegyvidéki célpontok felé, bicikliutak építése), 18 százalékuk még több esemény, fesztivál megszervezését, 17 százalékuk parkolóhelyek építését, 16 százalékuk pedig a város erőteljesebb népszerűsítését nevezte meg.
Jóval nagyobb volt az egyetértés a szállásadók körében, amikor a közvetlenül általuk tapasztalt nehézségekre kérdeztek rá.
A jövőbe tekintve a megkérdezettek 42 százaléka szerint bővülni fog a piac – főleg a júniusban megnyitott reptérnek és a versenyhelyzet fokozódásának köszönhetően –, ugyanakkor 28 százalékuk visszaesést jósol a magas adók és infláció miatt; 17 százalék stagnálást vizionál, 13 százalék szerint pedig kiismerhetetlen, mi vár rájuk a bizonytalan gazdasági helyzet és kiszámíthatatlan hatósági döntések miatt.
Mint ismeretes, Brassó és környéke romániai viszonylatban igazi turistamágnes: az idei év első felében több mint 1,21 millió vendégéjszakát jegyeztek a megyében, amelynél csak Bukarest büszkélkedhet többel (1,57 millió), miközben a harmadik helyezett Kolozs megye már csupán a brassói adatok felét tudhatja magáénak (568 ezer).
Brassó és környéke a legnagyobb regionális ingatlanpiaci szereplővé válik Romániában Bukarest után: a Cenk alatti város máris maga mögé utasította e téren Kolozsvárt és Temesvárt is.
A Házsongárd Alapítvány civil kitartása és a budapesti Nemzeti Örökség Intézet intézményi tapasztalata találkozott egy kerekasztal-beszélgetésen, az idei Kolozsvári Magyar Napok keretein belül.
A kolozsvári Kétágú-templom tornyában működő Hóstáti Múzeumba látogattunk el a Gazdaszemmel sorozat e heti videós riportjában.
Van-e logika Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesült Államok elnökének a vonalvezetésében? A Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa udvarán tartott kedd délutáni pódiumbeszélgetés résztvevői szerint nem könnyű ezt felfedezni, de minden bizonnyal van.
Nagyon sok összetevője van annak, hogy a külhoni magyarok többsége a Fidesz-KDNP-t támogatja, ugyanakkor igazságtalan és alaptalan elmarasztalni őket amiatt, hogy részt vesznek a magyarországi választáson – hangzott el a Kolozsvári Magyar Napokon.
Munkagépekből mintegy 2000 liter gázolajat lopott el az az öt Bihar megyei fiatal, akik ellen minősített lopás vádjával nyomoz a rendőrség. Valamennyiüket őrizetbe vették.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) Fehér, Kolozs és Szeben megyei folyókra.
A fiatalok közösségei rendkívül fontosak, mert ők jelentik a jövőt, a cserkészet, a cserkészmozgalom pedig nagyon sok pozitív élményt és gyakorlati tapasztalatot ad a fiatalok számára – hangsúlyozta a közmédiának nyilatkozva Sulyok Tamás államfő.
Szíriai születésű kolozsvári városi közgyűlési tag vette védelmébe a feszületet, miután szerinte a nemrég lezajlott Untold fesztiválon egy fellépő meggyalázta a feszületet.
Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfő este a Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláján mondott beszédet a Kolozsvári Magyar Operában. Az ünnepséget követően a Krónika munkatársának nyilatkozott arról, hogy milyen élményekkel tér vissza az anyaországba.
A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.
szóljon hozzá!