Feltételes kastélymentés

Visszaszerzett kastélyaik, udvarházaik uniós alapokból való felújítására biztatja az erdélyi nemeseket Borbély László fejlesztési miniszter, aki az erdélyi arisztokrácia képviselőivel találkozott. Elmondta, a Regionális Operatív Program keretében pályázhatnak, ha társulnak egy civil szervezettel, vagy tízéves bérleti szerződést kötnek az önkormányzatokkal. A nemesek között akad, aki örül az odafigyelésnek, de van, aki nehezen visszaszerzett ingatlanja újraállamosításától tartva vonakodik a szerződés megkötésétől.

Szucher Ervin

2008. november 20., 15:262008. november 20., 15:26

Visszaszerzett kastélyaik, udvarházaik uniós alapokból való felújítására biztatja az erdélyi nemeseket a fejlesztési tárca vezetője, Borbély László. A miniszter kedden este Marosvásárhelyen találkozott a magyar arisztokrácia képviselőivel, akikkel tudatta, hogy a Regionális Operatív Program (ROP) keretében ingatlanonként akár 25 millió eurós összegre is pályázhatnak. Ennek feltétele, hogy a tulajdonosok társuljanak egy civil szervezettel, vagy kössenek legalább tízéves bérleti szerződést az önkormányzatokkal. Ugyanakkor hozzátette, hogy a 2 és 50 százalék között mozgó önrész is elengedhetetlen feltételnek számít.
A miniszter felhívása vegyes fogadtatásban részesült. Volt, aki méltányolta, hogy az RMDSZ-es tárcavezető révén a román állam végre kezd az 1949-ben kisemmizett nemesekre, valamint az őseik által teremtett kulturális örökségre is figyelni. Mások viszont nehezen visszaszerzett ingatlanjaik újraállamosítását látják a hosszú távú szerződés megkötésében. Olyan örökös is akadt, aki kimondta: mindez csak kampányfogás az RMDSZ részéről.

Lépni kell

A fejlesztési tárca által elindított Regionális Operatív Program 5.1-es altengelye keretében országszerte összesen 230 millió eurót lehet megpályázni kastélyok, udvarházak, műemlékek felújítására. A program beindítása óta eltelt egy év alatt meglepő módon mindössze a nagykárolyi önkormányzat igényelt pénzt a Károlyi-kastély felújítására. A támogatási programot bemutató Borbély László értetlenül állt az érdektelenség előtt, amit elsősorban a pénz és az információ hiányával magyaráz. „Kár lenne elszalasztani ezt az alkalmat, és nem megpályázni az uniós alapokat. Belátom, sokba kerül egy-egy kastély restaurálása, hosszú időbe telik, de ennél már csak az lehet rosszabb, ha tétlenül szemléljük, amint ezek a valamikor csodálatos épületek teljesen tönkremennek, vagy széthordják őket. Most, minél előbb kell lépni” – fejtette ki az erdélyi arisztokrácia leszármazottjait tömörítő Castellum Alapítvány tagjaival találkozó Borbély László. Szerinte például a számos kastélyt felsorakoztató Maros völgye – az arányok tiszteletben tartásával – akár a Loire völgyével vetekedhetne.


Pénz van, kastély nincs

A miniszter a Krónikának elmondta, hogy az érvényben lévő rendelkezések alapján a kastélyok és udvarházak örökösei közvetlenül ugyan nem igényelhetnek támogatást ingatlanjaik restaurálására, de a szaktárca megoldást talált a kérdésre. Az pályázhat uniós alapokra, aki legalább tíz évre bérbe adja ingatlanját az önkormányzatnak, vagy aki egy civil szervezettel társul. Az önrész 2 százaléktól 50 százalékig terjed, annak függvényében, hogy a kérvényező milyen típusú munkálatokat szeretne elvégeztetni. „Nem volt könnyű, négy évemben telt, amíg az Európai Unió szakembereit meggyőztem, hogy a Regionális Operatív Programba foglaljuk bele a kastélyokat és az udvarházakat is” – szögezte le Borbély. Megítélésében valójában az lenne a leghelyesebb megoldás, ha a román állam vállalná fel a restaurálási munkálatok költségeit. Ezért a következő törvényhozási ciklusban egy olyan rendelkezés elfogadtatását szorgalmazza, amely kötelezné a nemesi családokat évtizedeken keresztül kizsákmányoló államot a mindannyiunk kulturális örökségének számító épületek helyreállítására. A miniszter megítélésében ez a lehető legtermészetesebb dolog, mihelyt például Franciaország vagy Ausztria is támogatja a magánkézben lévő kastélyok fenntartását.
Erdély szinte valamennyi műemlék jellegű kastélya vagy udvarháza romokban hevert, vagy legjobb esetben lelakott állapotban van. Bogdan Suditu, a fejlesztési minisztérium igazgatója szerint azok a legszerencsésebb örökösök, akiknek ingatlanjában kórház, tanintézet vagy néptanács működött, mert azok valamelyest megőrizték az állagukat. A romániai kastélyokat feltérképező szakember bemutatta, mi maradt azokból a főépületekből, amelyekben disznóhizlaldát, tyúkfarmot, autógyárraktárt vagy javítóintézetet működtettek.

Kételkedő örökösök

A Castellum Alapítvány elnöke, a Marosvásárhelyen élő Haller Béla örömének adott hangot, mivel, mint mondta, „eddig az volt az érzésünk, hogy a kastélyok helyzete csak minket, örökösöket érdekel”. Ugron Ádám úgy érzi, a hatalom a mai napig csúfot űz a nemesi családok leszármazottaiból. Példaként a földosztással kapcsolatos két észrevételét említette: míg az egyszerű parasztgazdák visszakapták jussukat, ők a mai napig sem tudták visszaszerezni teljes területüket, másrészt még van olyan 2000-ben megírt kérvénye, amire azóta sem érkezett válasz. „Húsz év kellett a román államnak, hogy eszébe jusson a kastélyok, udvarházak restaurálását támogatni? Most meg elvárja, hogy csókoljuk homlokon, ráadásul újabb tíz évre adjuk át a nehezen visszaszerzett épületeinket?” – háborgott Ugron, aki egy hosszas per után már csak romokat vehetett át az udvarhelyszéki Fiatfalván. A kolozsvári Lészai Ferenc a ’90 utáni hatalom felelősségére hívta fel a figyelmet, mondván, hogy a legtöbb ingatlan az utóbbi két évtizedben ment tönkre. Haller Béla azt is felvetette, hogy bizonyos önkormányzatok rosszindulatúan értelmezik az amúgy jónak tartott 2005/247-es törvényt. „Számos sorstársunk még most is pereskedik jogos tulajdona visszaszerzéséért” – fejtette ki. Lapunk kérdésére, hogy jó szándékát nem árnyékolják-e be azok a vidéki RMDSZ-es polgármesterek, akik még mindig a kizsákmányolót látják a nemesek sarjaiban, és mindent megtesznek javaik teljes restitúciója ellen, Borbély László kifejtette: „Nemcsak az RMDSZ polgármestereivel van gond. Mindent megteszek azért, hogy legalább a mi elöljáróink ne gáncsoskodjanak, és tartsák tiszteletben a törvényt. A közelmúltban is ötször szóltam rá egyik polgármesterünkre. Ennél többet nem tehetek.”

Ennek ellenére vannak, akik kizárólag Borbély kampányfogásának tartják a minisztérium kedd esti rendezvényét. „Számomra fölöttébb érdekes, hogy húsz év alatt soha nem jutott ilyesmi eszébe egyik hatalmon lévő politikusunknak sem, csak most, két héttel a választások előtt” – furcsállotta Komoróczy György. A Székelyudvarhelyen élő nyelvész családját 1949-ben lakoltatták ki domahidai otthonából. Az ezelőtt hét évvel indított kártérítési folyamat a lebontott gazdasági épületekre a mai napig is egy helyben topog. „A polgármesteri hivatal és a Szatmár megyei prefektúra azóta is pingpongozik a dossziénkkal. Az RMDSZ-es alprefektus pedig válaszra sem méltatja beadványainkat. Ezek után miként higgyek a szövetség jelöltjeinek jó szándékában?” – tette fel a költői kérdést a Krónikának nyilatkozó Komoróczy György.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 19., kedd

Továbbvitt örökség: elrajtolt a 24. Partiumi Magyar Napok

Megkezdődött a 24. Partiumi Magyar Napok (PMN) Szatmárnémetiben, az augusztus 24-ig tartó fesztivál koncertekkel, színházi előadásokkal, filmvetítésekkel, bábelőadásokkal, néptáncbemutatókkal és sok más kulturális eseménnyel várja az érdeklődőket.

Továbbvitt örökség: elrajtolt a 24. Partiumi Magyar Napok
2025. augusztus 18., hétfő

Befejeződött a restaurálás, ismét látogatható Szászváros vára

Befejeződött a restaurálás, hétfőtől ismét látogatható a Hunyad megyei Szászváros vára.

Befejeződött a restaurálás, ismét látogatható Szászváros vára
2025. augusztus 18., hétfő

Lelki köztársaság ünnepe, a megélt valóság természetessége a Kolozsvári Magyar Napok

A Kolozsvári Magyar Napok sikere számomra azt bizonyítja, hogy van jövője a magyar közösségnek, mégpedig reményteljes – hangoztatta Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfőn este a kincses városban.

Lelki köztársaság ünnepe, a megélt valóság természetessége a Kolozsvári Magyar Napok
2025. augusztus 18., hétfő

Enyhülés a hőség után: a megszokottnál hűvösebb idő várható a következő két hétben

A hét első napjaiban Erdélyben 22 fokra, Máramarosban és Moldvában 25–26 fokra csökkent a nappali hőmérséklet maximális értékeinek átlaga, jövő héttől pedig a megszokottnál hűvösebb lesz az idő a legtöbb régióban.

Enyhülés a hőség után: a megszokottnál hűvösebb idő várható a következő két hétben
2025. augusztus 18., hétfő

Kolozsváron folytatta erdélyi látogatását Sulyok Tamás államfő

Kolozsváron folytatta hétfőn háromnapos erdélyi magánlátogatását Sulyok Tamás államfő, aki a Barabás Miklós Céh Bánffy-palotában berendezett rendhagyó tárlatát és a kolozsmonostori Nagyboldogasszony (Kálvária) plébániatemplomot tekintette meg.

Kolozsváron folytatta erdélyi látogatását Sulyok Tamás államfő
2025. augusztus 18., hétfő

Aki a teljességgel mérte magát: Torockón áll Kriza János szobra

A 150 éve elhunyt Kriza János püspöknek avatott szobrot a Fehér megyei Torockón a Magyar Unitárius Egyház.

Aki a teljességgel mérte magát: Torockón áll Kriza János szobra
2025. augusztus 18., hétfő

Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, erdélyi megyék is érintettek

Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.

Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, erdélyi megyék is érintettek
2025. augusztus 17., vasárnap

Kolozsváron fa dőlt egy épületre, több helyen is kárt okoztak a vasárnapi viharok Erdélyben

Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.

Kolozsváron fa dőlt egy épületre, több helyen is kárt okoztak a vasárnapi viharok Erdélyben
2025. augusztus 17., vasárnap

Sulyok Tamás Kolozs megyében: közvetlen hangulatú elnöki látogatás Erdély szívében

Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.

Sulyok Tamás Kolozs megyében: közvetlen hangulatú elnöki látogatás Erdély szívében
2025. augusztus 17., vasárnap

Kilenc gyereket és két felnőttet kellett kimenteniük a hegyimentőknek a Radnai-havasokban

A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.

Kilenc gyereket és két felnőttet kellett kimenteniük a hegyimentőknek a Radnai-havasokban