Ferencz S. Alpár rámutatott, fontosnak tartják a létező összes kommunikációs csatorna igénybevételét annak érdekében, hogy a szülőket megfelelően tájékoztassák a várható változásokról. „A legfontosabb csatornának a tanintézetek számítanak, a szülők a következő napokban azok révén kapnak különböző szórólapokat, információs anyagokat az előkészítő osztályról” – mondta a főtanfelügyelő, aki a román és magyar nyelven egyaránt hívható 0800-816-266-os zöldszámot is ismertette. „Felkészültünk hozzáértő pedagógusokkal az előkészítő osztályok beindítására, a dupla képesítéssel rendelkező oktatók ismerik a reformpedagógia valamennyi ágazatát, van tapasztalatuk, tanítottak már előkészítő osztályokban” – mondta Ferencz. Az átszervezések kapcsán hozzátette, a vidéki tanintézetekben zökkenőmentesebb az átállás, mint a városi iskolákban, óvodákban, hiszen a legtöbb faluban, községben egy épületben működtetik az iskolát és óvodát.
Hargita megyében Székelyudvarhelyen a legjobb a helyzet, az ottani iskolák legtöbbje ugyanis helyet tud biztosítani az előkészítő osztályok számára, azonban Csíkszeredában például csupán egyetlen tanintézetben, a József Attila Általános Iskolában megfelelőek a körülmények. A többiek esetében egy-egy napközit rendelnek egyes iskolákhoz, így a gyerekek az óvoda épületében vesznek majd részt az előkészítő oktatásban, a szülőknek pedig nem kell aggódniuk amiatt, hogy csemetéjük hirtelen nagyobb gyerekek közé kerül. Mint arról beszámoltunk, az idei tanév elején kérdőíves felmérés készült Hargita megye városaiban, illetve ezek 20 kilométeres körzetében, amelynek során az iskolaválasztásról kérdezték a szülőket. Korábban ugyanis ezek azt nyilatkozták, hogy a tanintézet és a lakhely közelsége nagymértékben befolyásolta a szülők döntését. Az idei felmérésből többek között kiderült, hogy a kisebb gyerekeket is általában abba az óvodába íratják, ahová a nagyobb gyerekek jártak, a legalapvetőbb információforrást ugyanis a tanintézet jelenti a szülők számára, és csak kis mértékben tájékozódnak a médiából. Iskolaválasztást illetően ismételten kiderült, hogy fontos szempont többek között a távolság, az oktatók, az iskola hírneve, valamint a pedagógus és a diákok kapcsolata. Ferencz elmondta, mivel a szülők kérdéseiket igazgatóknak, tanároknak teszik fel, legfontosabb célkitűzésük a tanintézetek és a szülők közötti kommunikáció megerősítése.
Mintegy 2700 gyerek megy előkészítő osztályba idén ősztől Szilágy megyében, ahol 120 ilyen osztály működik majd kizárólag az iskolákban, közülük 24 Zilahon. Ioan Abrudan főtanfelügyelő szerint a megyében a szülők a hétköznap 9 és 17 óra között hívható 0800-816-260-as zöldszámon kapnak majd eligazítást a nulladik osztályba való beiratkozásról három szakembertől. Az előkészítő osztályokban oktató pedagógusok kiképzése májusban kezdődik. Abrudan arra is felhívta a figyelmet, hogy az előkészítő osztályokba való beíratásnál tilos bármilyen teszt vagy vizsga, és beiratkozási díj sincsen. Hunyad megyében 2600 hatéves gyerek kezdi el idén az előkészítő osztályt, míg újabb 960 apróság esetében – akik szeptember 1. és október 31. között töltik be a hatodik életévüket –, a szülők döntenek a beíratásról. A megyében 170 nulladik osztályt hoznak létre, a szülők a 0800-816-254-es telefonszámon érdeklődhetnek.
Kitüntetést kapott Cătălin Cherecheș, Nagybánya korrupció miatt elítélt, külföldre szökött, ott elfogott, így jelenleg börtönbüntetését töltő volt polgármestere a román ortodox egyháztól.
Tűz ütött ki szombaton a kolozsvári megyei kórház pszichiátriai osztályának egyik kórtermében.
Románia egyik legnagyobb, szintetikus kábítószerek illegális előállítására szolgáló laboratóriumát fedezte fel a rendőrség és az ügyészség egy Brassó megyei raktárban.
Csökken a Kis-Küküllőbe és a Marosba a parajdi bánya elárasztása nyomán jutott só mennyisége – közölte szombaton a román vízügyi hatóság (ANAR).
Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.
Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.