2010. március 26., 08:592010. március 26., 08:59
Emlékeztetett: míg a március 15-én szervezett kincses városi rendezvények alkalmával a rendőrség több résztvevőt is megbírságolt, a román szélsőséges szervezet hatósági beavatkozás nélkül bonyolíthatta le megnyilvánulásait.
„Az Új Jobboldal tagjai közül többen is náci jelvényeket viseltek, és uszító jellegű magyarellenes szlogeneket skandálva vonultak fel Kolozsváron. Az ilyen jelvények használatát a törvény tiltja. Nagyon sok függ a jogalkalmazástól: úgy gondoljuk, mindennemű szélsőséggel szemben egyenlő mércével kell fellépni, ellenkező esetben a törvény alkalmazása diszkriminatívvá válik” – mondta a Krónikának az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének ügyvezető elnöke.
Mint ismeretes, a március 15-i kolozsvári ünnepségen a rendőrség három diáklányt bírságolt meg, miután az 1848-as eseményeket illusztráló, Nagy-Magyarország térképét ábrázoló plakátot próbáltak kifüggeszteni egy szabadtéri program keretében. Talpas Botond KMDSZ-elnök elmondta: jogorvoslathoz folyamodnak az ügyben, mert úgy vélik, a rendőrség és a román sajtó is félreértette a kezdeményezésüket.
A rendezvényen részt vevő Új Magyar Gárda Székely Szakaszának egyik képviselője ellen büntetőjogi eljárás indult fasiszta jelképek viselése miatt. A rendőrség szerint a férfi karján halálfej volt látható, és egy gót betűkkel írt német nyelvű felirat: „Meine Ehre heißt Treue” (Becsületem a hűség – az SS jelmondata). Egy nappal korábban az Új Jobboldal nevű szélsőséges szervezet mintegy száz tagja és támogatója vonult fel, a Románia „szétdarabolását” célzó RMDSZ-es regionalizációs tervek ellen tüntetve.
A résztvevők elmondása szerint akciójukkal fel akarták hívni a figyelmet annak veszélyére, hogy Hargita, Kovászna és Maros megye „magyar adminisztráció” alá kerülhet. Az egyik szónok „agressziónak” nevezte a szövetség regionalizációs tervezetét, amelynek alapján a három megye „külön szerveződik, a magyar pedig hivatalos nyelv lesz a térségben”.
Kitüntetést kapott Cătălin Cherecheș, Nagybánya korrupció miatt elítélt, külföldre szökött, ott elfogott, így jelenleg börtönbüntetését töltő volt polgármestere a román ortodox egyháztól.
Tűz ütött ki szombaton a kolozsvári megyei kórház pszichiátriai osztályának egyik kórtermében.
Románia egyik legnagyobb, szintetikus kábítószerek illegális előállítására szolgáló laboratóriumát fedezte fel a rendőrség és az ügyészség egy Brassó megyei raktárban.
Csökken a Kis-Küküllőbe és a Marosba a parajdi bánya elárasztása nyomán jutott só mennyisége – közölte szombaton a román vízügyi hatóság (ANAR).
Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.
Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.