Felfüggesztett ifjúsági képviselet

Gyergyószentmiklós – Felfüggesztette az RMDSZ Gyergyó Területi Küldöttek Tanácsa (TKT) a Gyergyó Területi Ifjúsági Egyeztető Tanács (GYTIET) képviseletét a TKT-ben a szervezet legutóbbi gyergyószentmiklósi ülésén. A felfüggesztést Petres Sándor, az RMDSZ Gyergyó területi elnöke javasolta az ifjúsági tanács körül az utóbbi időben tapasztalt szabálytalanságok miatt.

Jánossy Alíz

Jánossy Alíz

2007. június 08., 00:002007. június 08., 00:00

A közel háromórás vita után a küldöttek tanácsa a felfüggesztés mellett döntött, a Wohlfart köré csoportosuló ifjak pedig kivonultak a teremből.

A TKT és a GYTIET között már harmadik hónapja zajlik a vita, amit az ifjúsági szervezet március 31-ére kitűzött tisztújító gyűlése körüli rendellenességek váltottak ki. Többek közt az ülésen nem létező tagszervezetek képviseletében jelentek meg szavazati joggal bíró személyek. A rendellenességet Barti Tihamér, Eigel Tibor, Mik József és Nagy Zoltán, a GYTIET tagjai írásban jelezték mind az ülést előkészítő bizottságnak, mind a küldöttek tanácsának. A TKT már márciusban az ülés elhalasztását kérte, ám azt ennek ellenére megtartották, vezetőséget választottak, és az alapszabályzat olyan cikkelyeit fogadták el, amelyek többek szerint túlságosan nagy hatalommal ruházták fel az elnököt. A fentiek miatt a TKT elnöksége több alkalommal is kérte, hogy a vitás kérdés megoldása végett az ifjúsági szervezet nyújtsa be az alapszabályzat, a taglista, a tevékenységi beszámoló másolatát. A TKT elnöksége többszöri szóbeli és írásbeli kérés után sem kapta meg a kért iratcsomót, sőt a GYTIET vezetősége május végére újabb küldöttgyűlést hívott össze. Újra megválasztották a március 31-én vezetői pozícióba juttatott személyeket, az alapszabályzatból viszont törölték az elnököt egyedüli döntéshozóként szavatoló paragrafusokat. A GYTIET képviselői a legutóbbi TKT-ülésen sem tudtak felmutatni egyetlen igazoló iratot sem, ehelyett vehemensen tiltakoztak a felfüggesztési javaslat ellen, és kompromisszumot követeltek a küldöttektől. A GYTIET felfüggesztése mellett is esélyt kapott sorainak rendezésére.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Jó, ha mindig van nálunk esernyő: záporok kísérik a hol hűvösebb, hol melegebb időjárást

Változékony időre számíthatunk a következő két hétben, hűvösebb és melegebb időszakokkal és szinte napi rendszerességű záporokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 5. és 18. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Jó, ha mindig van nálunk esernyő: záporok kísérik a hol hűvösebb, hol melegebb időjárást
2025. május 05., hétfő

EMSZ: az ország polgárai egyértelmű üzenetet küldtek, elég volt a múlt embereiből

A május 4-i megismételt elnökválasztáson az ország polgárai világos és egyértelmű üzenetet küldtek: elég volt a múlt embereiből – változásra van szükség! – fogalmazta meg hétfői közleményében az Erdélyi Magyar Szövetség.

EMSZ: az ország polgárai egyértelmű üzenetet küldtek, elég volt a múlt embereiből
2025. május 05., hétfő

Elsöprő győzelmet arattak a nemek a koronkai lakóparképítésről kiírt népszavazáson

A szavazók csaknem 90 százaléka elutasítja a Marosvásárhellyel szomszédos Koronka községben felmerült lakóparképítési terveket az ügyben vasárnap, a megismételt elnökválasztás első fordulójával egy időben szervezett népszavazás eredményei szerint.

Elsöprő győzelmet arattak a nemek a koronkai lakóparképítésről kiírt népszavazáson
2025. május 05., hétfő

A magyarok által is támogatott polgármestere lett Zilahnak

Florin Florian, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást Zilahon.

A magyarok által is támogatott polgármestere lett Zilahnak
2025. május 05., hétfő

Helyben minden a régi: tarolt a liberális jelölt a Bihar megyei időközi választáson

Mircea Mălan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje nyerte a Bihar Megyei Tanács elnöki tisztségéért kiírt időközi választást, melyet vasárnap, az államfőválasztással egy időben tartottak.

Helyben minden a régi: tarolt a liberális jelölt a Bihar megyei időközi választáson
2025. május 05., hétfő

Viharosra fordul az időjárás az ország nagy részén

Viharos időjárásra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia 25 megyéjére.

Viharosra fordul az időjárás az ország nagy részén
2025. május 04., vasárnap

Megsérült turistákat kellett ellátniuk a hegyimentőknek a Székelykőn

Megsérült vasárnap egy turista a Torockó melletti Székelykő Nagyárok nevű részén, ugyanazon a túraútvonalon, ahol egy nappal korábban egy másik kiránduló sérülést szenvedett.

Megsérült turistákat kellett ellátniuk a hegyimentőknek a Székelykőn
2025. május 04., vasárnap

Őrizetbe vették az egyik temesvári szavazókör elnökét

Huszonnégy órára őrizetbe vették vasárnap reggel az egyik temesvári szavazókör elnökét, a gyanú szerint kiskorút környékezett meg szexuális együttlét céljával – közölte a Temes megyei rendőrség.

Őrizetbe vették az egyik temesvári szavazókör elnökét
2025. május 03., szombat

Soltész a Partiumban: sorsfordító, történelemfordító időket élünk

Sorsfordító, történelemfordító időket élünk Romániában, Szatmárban, a Partiumban és Erdélyben, de a Vatikánban, a Szentszéknél is – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Csanáloson.

Soltész a Partiumban: sorsfordító, történelemfordító időket élünk
2025. május 03., szombat

Hankó Balázs Székelyhídon: mi magyarok együvé tartozunk

Mi magyarok együvé tartozunk, itt Európa szívében, a Kárpát-medencében – jelentette ki Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter szombaton a partiumi Székelyhídon a határon átívelő, Álmosdra vezető zarándoklat kiindulópontjánál.

Hankó Balázs Székelyhídon: mi magyarok együvé tartozunk