Fekete március – Marosvásárhely a szekus forgatókönyv B terve volt

Aki átélt egy ilyen túlcsorduló szeretetet, de most mégis azt állítja, hogy ’89-et követően még az első napokban sem volt derűlátó, az mai szemüvegen keresztül látja a világot. Ugyanakkor hangsúlyozom: optimizmusunkra csak a felkelést követő első napok adtak okot. A január 12-ei, utolsó közös magyar–román főtéri tüntetésen már arról beszéltem a tömegnek, hogy félő, a Nemzeti Megmentési Front átmentési fronttá alakul. Erre a hallgatóság a „Jos cu ei!”, „Le velük!” jelszavak skandálásával reagált.

– Mikortól érzékelte a pogrom veszélyét?

– Miután a magát Frăţiának nevező vatrás fiókszervezet megtámadta az RMDSZ szászrégeni székházát, kezdtem érezni, hogy van valami a levegőben. Erre Király Károly február eleji intése is ráerősített, amikor arra figyelmeztette Sütő Andrást meg engem, hogy lehetőleg ne járjunk egymagunk az utcán.

– Nem volt gyanús, hogy már 1989. december 22-től Marosvásárhely románságát jobbára a múlt emberei képviselik a városvezetésben?

– Hogy mennyire voltak a múlt emberei, illetve a katonai egyenruhában megjelenő tisztek mennyire voltak valódi katonatisztek vagy netán politikai, szekustisztek, nem volt honnan tudnom, hiszen sem én, sem a legtöbb magyar vezető nem ismerte őket. Az viszont már a Nemzeti Megmentési Front megyei vezetésének megalakulásakor látszott, hogy bekerültek oda nem illő figurák. De akkor az ilyen fura alakok még kisebbségben voltak, az elején nem merték kimutatni a foguk fehérjét. Egy példával is szolgálnék: 1990. január 19-én a Maros megyei megmentési front, a FSN gyakorlatilag egyhangú szavazással fogadta el a Bolyai Farkas-líceum visszamagyarosítását és a Papiu színrománosítását. Nem azonnali hatállyal, mint a kolozsvári magyar iskolák esetében, hanem szeptembertől, a következő iskolaévtől.

– Kik készítették elő a véres eseményeket: a „felszínre került” második vonal képviselői és az ortodox papok? Vagy a mélyben meghúzódó Szekuritáté? Esetleg a két csapat ötvözete?

– Elsősorban a Szekuritáté, amely december végétől megállás nélkül ügyködött – nem is a mélyben, hanem a hadsereg fennhatósága alatt, a román pártsajtó hathatós támogatásával. Hogy a szekusok nem tétlenkedtek, hanem a hadsereg oltalma alatt folytatták „áldásos” tevékenységüket, maga Ioan Judea ezredes, a vásárhelyi pogromkísérlet egyik társzervezője is leírta a Cumpăna lui martie című könyvében. Noha kötetében, hogy finoman fogalmazzak, nem mindig ragaszkodik az igazsághoz, nem hinném, hogy éppen ebben, a saját szerepét is kiemelő lényeges kérdésben hazudott volna. Román források sohasem cáfolták ezt az állítást. Az ezredes büszkén hangsúlyozta, hogy hazafi katonatisztként és a város vezetőjeként végig együttműködött a hadsereg által oltalmazott szekusokkal. Mesélnék egy ehhez kapcsolódó rövid történetet: Sütővel megbeszéltük, hogy Marosvásárhely polgármesterének Hayek Horstot, az Imatex főmérnökét javasoljuk, aki mind a magyar, mind a román közösség körében köztiszteletnek örvendett. Amikor a gyűlésen megemlítettük a nevét, a román fél kézzel-lábbal tiltakozott ellene; inkább a színmagyar Orbán Dezső megválasztását forszírozták, akit mi is elfogadtunk. Mindebből azt szűröm le, hogy az „illetékesek” lehallgatták a Sütő András lakásán folytatott megbeszélésünket, amelyben azt elemeztük, hogy Hayek Horst ugyan szász nevű, de magyar érzelmű, karakán, felkészült ember. Tervünkről csakis így szerezhettek tudomást. Ezen az ülésen még történt egy érdekes dolog: a román fél azt szerette volna, hogy Ioan Sabău-Popot – akkoriban még a Pop neve nélkül – a municípiumi vezetés titkárává válasszák meg. Eugen Baculea közjegyző, a megyei FSN titkára arra figyelmeztetett, hogy ügyelni kell Sabăura, mert nagyon veszélyes – ami hamarosan ki is derült. És ezt egy olyan ember állította, akinek vatrás kötődései is voltak. Azzal a trükkel tudtam megakadályozni, hogy ne ilyen jegyző kerüljön a városházára, hogy elmondtam: a jogszabály nem teszi lehetővé a bíráknak, hogy politikai szerepet vállaljanak. Igaz, cseberből vederbe kerültünk, mert végül azt az Ovidiu Iosif ügyvédet választották meg, akiből később a magyarellenes Román Nemzeti Egységpárt, a hírhedt PUNR szenátora lett.

Egyébként miután hazatért Szatmárról, március 16-án nyilvánosan is eldicsekedte, hogy ott a vatrások vissza tudták verni a magyarokat. Ő is, akárcsak sok más katonatiszt, a Vatra Românească alapító tagja volt, sőt egy fontos tisztséget is kapott, titkárnak választották.

– Király Károly kikapcsolása és Bukarestbe történt „felfelé buktatása” része lehetett a magyarellenes forgatókönyvnek?

– Nem hinném, hogy amikor Királynak Bukarestben ajánlottak magas rangú tisztséget, ezzel a hátsó szándékkal tették volna, noha Maros megyei helyettese, Ioan Scrieciu tábornok egy későbbi interjúban ezt állította. Ne feledjük: Király megmaradt Maros megyei elnöknek, ebben a minőségben állította le a március 16-i Tudor negyedbeli gyógyszertári csatát. Sajnos betegsége miatt január 9. és 25. között hiányzott a városból, Budapesten kezelték. Emiatt eléggé magamra maradtam. Ion Iliescu államfő, aki fiatalkorában a KISZ vezetőségében jól együttműködött Királlyal, tisztelte és bízott benne. Nem számított arra, hogy Király jóval elszántabb, mint Domokos Géza és támogatói. Király Károlytól is csupa jót hallottam Iliescuról. Mint egyébként Kikeli Páltól, az orvosi egyetem professzorától, aki diákvezérként került vele kapcsolatba. Ezek az illúziók engem is befolyásoltak, megtévesztettek. Amikor januárban Sütő András felkérésére egy fontos beadványt akartam személyesen neki átadni, telefonon arra kértem, hogy fogadjon. Ion Iliescu rendkívül szívélyesen üdvözölt mint Tőkés László védőügyvédjét, elismerően szólt Tőkés elévülhetetlen érdemeiről, ügyvédi kurázsimról, és már másnap fogadott a Victoria-palotában. Január 20-i bukaresti találkozásunkkor is udvariasan és barátságosan viselkedett, mondanivalómat jegyzetelte...

Ugyanakkor, amit akkor megígért, be is tartotta. A gyergyószentmiklósiak azt panaszolták, hogy a milícia volt székháza udvarán lévő kutyaólban emberi koponyacsontokat találtak. Iliescu közbenjárására beindították a nyomozást. Megszületett az a törvényszéki orvostani szakvélemény, amely megerősítette a feltételezéseket: valóban emberikoponya-maradványok voltak a rendőrség udvarán. Az ügynek mindössze az lett a következménye, hogy a gyergyói milicistákat más településre helyezték át.

– Apropó gyergyóiak: mennyire voltak közel ahhoz, hogy a csíkiakkal, udvarhelyiekkel, háromszékiekkel együtt a marosvásárhelyi magyarság segítségére siessenek?

– A gyergyóiakról nincsenek pontos információim, de azt ismételten elmondom,

Elképzelni is rossz, mi történt volna, ha a székelység be­özönlik Marosvásárhelyre – ez esetben nem fordították volna vissza Székelykocsárdról a Zsil-völgyi bányászokkal megrakott szerelvényt, és Zalatna főteréről elindították volna a Horeáék „unokáit” szállító autóbuszokat.