EU-tagállamok előnyben

Szatmár megye – Újraegyesítik az Ung–Tisza–Túr menti történelmi régiót. Négy ország kistérségeinek kezdeményezésére közös, határon átnyúló fejlesztési régió alakult, melynek célja Magyarország, Románia, Szlovákia és Ukrajna határ menti területeinek öszszehangolt fejlesztése. Az új csoportosulás az Ung, a Tisza és a Túr vonzáskörzetének 216 települését foglalja magában.

Gazda Árpád

2007. február 28., 00:002007. február 28., 00:00

„A közel 400 ezer lakostszámláló történelmi régiókistérségei hasonló természetiadottságokkal rendelkeznek, hasonló gondokkal küzdenek.Ezért tartottuk fontosnak egy közös, nemzetközijogi személyiséggel rendelkező társulásmegalakítását” – hangsúlyozta aTúrterebesen tartott egyeztető ülésen KoczánLevente helyi polgármester. Az Ung–Tisza–TúrEurópai Területi EgyüttműködésiCsoportosulás (UTT Csoportosulás) alapítóihelyi önkormányzatok, illetve kistérségitársulások. „A négy ország határmenti térségeit az utóbbi évtizedekbentudatosan visszafejlesztették a kormányok –magyarázta Lakatosné Sira Magdolna, a magyarországiTúristvánd polgármestere, az UTT igazgatója.– A központosított hatalom rendelkezései nemtettek jót a gazdaságunknak, ezért úgygondoltuk, jobb, ha kezünkbe vesszük a sorsunkat.” Ahátrányos helyzetűnek számítórégióban elsősorban a helyi – természeti éskulturális – értékeket kiaknázóturizmusban látnak nagy lehetőségeket, továbbáa jellegzetes helyi termékek bejegyzését ésforgalmazását tűzték ki célul az UTTalapítói.
„Messze vagyunk a fővárosoktól,ezért a támogatások is nehezen jutnak elhozzánk, viszont a csoportosulásnak lehetőségenyílik arra, hogy Brüsszelbe küldje pályázatait,amelyek célja uniós pénzeket szerezni afejlesztésre. Ezenkívül minden kistérségsaját országában is lehívhat államitámogatásokat. Ha a fejlesztési stratégiánkatelfogadja az Európai Unió, önállóprogramot állítunk majd össze. Abban bízunk,hogy erre a 2014–től kezdődő költségvetésiperiódusban már célirányosan utalnak kitámogatást az Ung–Tisza–Túr régiónak”– mondta Márk-Nagy János, a romániai kistérségfelelőse. Mivel az EU-s források többsége csak ahárom tagállam területén költhető el,az ukrajnai kistérségnek kevesebb támogatásjut. Hamarosan kiírják viszont az Unió újhatárai mentén a határon átívelőtámogatásokat is, és ezekre közösenpályázhatnak majd az UTT tagszervezetei. A túristvándiszékhelyű csoportosulás bíróságibejegyzése a négy érintett országban mármegtörtént, és – az igazgatótájékoztatása szerint – legkésőbbáprilis végéig Brüsszelben is bejegyzett,nemzetközi jogi státussal rendelkező szervezetkéntműködik majd.

Mészáros Júlia

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 20., péntek

Medve támadt egy emberre a Székelyföldön, az áldozat megsebesült

A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.

Medve támadt egy emberre a Székelyföldön, az áldozat megsebesült
2025. június 19., csütörtök

Csángó származású író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat

Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Csángó származású író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat
2025. június 19., csütörtök

Új falképeket találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során

Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.

Új falképeket találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során
2025. június 19., csütörtök

Sószennyezés a Maroson: immár tilos itatásra vagy öntözésre használni a folyó vizét Arad megyében

Eddig csak javasolták az Arad megyei gazdáknak, hogy se itatásra, se öntözésre ne használják a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett Maros vizét, csütörtök délután azonban a megyei vészhelyzeti bizottság egyenesen megtiltotta ezt.

Sószennyezés a Maroson: immár tilos itatásra vagy öntözésre használni a folyó vizét Arad megyében
2025. június 19., csütörtök

Beszakadások miatt tovább nőtt a Korond patak sótartalma, pusztulnak a hódok is a Kis-Küküllőben

Nincsenek élő halak a parajdi bányakatasztrófa miatt megnövekedett sótartalmú Kis-Küküllő szennyezett szakaszán, és hódelhullást is tapasztaltak az elmúlt napokban.

Beszakadások miatt tovább nőtt a Korond patak sótartalma, pusztulnak a hódok is a Kis-Küküllőben
2025. június 19., csütörtök

Egyszerű tippeket ajánlanak a rendőrök lakásbetörés ellen

Minden június 18-án a Lakásbetörések Megelőzésének Európai Napja alkalmából a rendőrség különféle rendezvényekkel hívja fel a lakosság figyelmét az éberségre, és javainak védelmére. Háromszéken szórólapokat osztogattak a rendőrök.

Egyszerű tippeket ajánlanak a rendőrök lakásbetörés ellen
2025. június 19., csütörtök

Alvászavarok enyhítését célzó ingyenes pszichológiai kezelést lehet igényelni Kolozsváron

A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) pszichológia tanszéke meghirdette, hogy kutatási programjuk keretében ingyenes pszichológiai kezelést vehetnek igénybe az alvászavarokkal, álmatlansággal küzdők.

Alvászavarok enyhítését célzó ingyenes pszichológiai kezelést lehet igényelni Kolozsváron
2025. június 19., csütörtök

Kijelölték az új román–magyar határátkelő helyét

A Temes megyei Óbéb és a Csongrád-Csanád vármegyei Kübekháza között épül meg hamarosan a legújabb román–magyar határátkelőhely. Ez lesz a 23. román–magyar közúti határátlépő hely.

Kijelölték az új román–magyar határátkelő helyét
2025. június 19., csütörtök

Parajd: a vízbetörés óta nem észleltek hirtelen elmozdulást a magyar kutatók

Csekély mértékű, évi néhány milliméteres felszínmozgásokat mutatnak a Parajd térségére vonatkozó mozgásvizsgálatok – derül ki a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet kutatóinak legfrissebb jelentéséből.

Parajd: a vízbetörés óta nem észleltek hirtelen elmozdulást a magyar kutatók
2025. június 19., csütörtök

„Nem akarunk betegek exportőrei lenni” – Magyar–román közegészségügyi együttműködés

A daganatos megbetegedések korai felismerésére és kezelésére, a prevencióra és a közegészségügyi infrastruktúra fejlesztésére irányuló magyar–román együttműködést ültet gyakorlatba Békés és Arad megyei európai uniós támogatással.

„Nem akarunk betegek exportőrei lenni” – Magyar–román közegészségügyi együttműködés